Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-09-01 / 9. szám
— Csak király! Mert az az ember, aki éjjel a toloncházban hányódott, egész hétköznapi úton a bolondok házába került volna el. Egy ember, akit az utcán fognak el, s aki királynak vallja magát, az nem lehet más, mint őrült. — De hisz az én voltam. — És ki hiszi ezt el felségednek? Nem mi kellettünk ahhoz, hogy ez beigazolódjék? Fegyveres testőrök és az államhatalom pompája, mely elindult színtvallani. De ha ezt nem teszi? — Akkor? — Egy megtébolyodott ember marad. Felség! A király csak addig király, míg királyi koronában és királyi palástban jár. Míg eleven és engedelmes szimbóluma a hatalomnak, mely ezer szállal egy csomóban fut az ő keze alá. Felség, a király már nem ember. A király csak volt ember, aki lemondott arról, hogy ember lehessen. A király szomorúan horgasztotta le a fejét s eszébe jutottak az öregember szavai. — A király egy kuffer — mondotta önkéntelenül... A főudvarmester mosolyogva bólintott. — Hódolattal jelentem, orvosi bulletint tettünk közzé, mely szerint felségedet meggyengült egészségi állapota néhány hétig ágyhoz köti. — De miért? — Bátorkodom remélni ugyanis, hogy ennyi idő alatt felséged szakálla... — Értem — szólt közbe a király. — Továbbá jelenthetem, hogy a külügyminiszter úr sikerrel befejezte azokat a tárgyalásokat, melyek Eudoxia Anasztázia hercegnő őfenségével... A király haragosan dobbantott. — Hát mégis csak azt a rusnyát erőszakolják rám? A herceg rosszalóan vonta föl a szemöldökét. — Felség, világhatalmi állásunk erősítése és gyarmati politikánk kiszélesítése érdekében beláthatatlan előnyt hoz ez a házasság. És a hercegnő őfenségének üde fiatalsága... A király intett. — A többit tudom már. A herceg alázatosan meghajolt. — Parancsára, felség. A király végiglépkedett a szobán, majd az ablakhoz állt s a sötét hegyoldalra bámult, ahol tegnap barangolt. — Lássa, herceg — mondotta aztán nagyon szomorúan, — a tolonaházban mellettem feküdt egy ember. Öreg ember. Én igen bölcs embernek gondolom. Nagy igazságokat tanultam tőle. Nem rendes dolog királynak lenni. A szegény király még asszonyt se kereshet magának, akit kedvvel ölelhetne. A herceg arca komoly volt, talán résztvevő. Karjait lemondóan tárta szét: — Bizony, felség, mindnyájan szegény, szánandó emberek vagyunk. De királynak lenni? Hát igen, ez a választottak boldogtalansága, királyi felség. Biztos jövő. — Mi akarsz lenni, ha nagy leszel? — Katona. — Katona? Hiszen akkor a háborúban megölhetnek. —' Kicsoda? — Az ellenség. — Akkor inkább ellenség leszek. Kisebbik rossz. Földrengés volt San Franciscóban, és a kis Johnt elküldik New Yorkba a nagymamához. Két nap múlva a nagymama táviratozik a szülőknek: “Inkább a földrengést küldjétek.” Szép a rózsám, nincs hibája . .. — Szép a menyasszonyod? — Szép, de sánta. — Gazdag? — Gazdag, de szűkét. — És legalább szeret? —i Azt nem tudom, mert nem lát... Temetőőr. Öreg, 85 éves temetőőr már több mint negyven év óta ül a temető kapujában. Egy látogató odamegy hozzá és megkérdi: — Mondja, János bácsi, nem rossz érzés magának, hogy itt látja mindig, amint hozzák a halottakat? — Ugyan, — feleli az öreg, — miért volna rossz érzés. Hoztak itt a negyven év alatt, mióta itt vagyok tiz éveset, húsz éveset, ötven és hatvan éveset sokat. De nyolcvanötéveset alig hoznak. ♦ Egy szép nő általában meg van róla győződve, hogy intelligens is. Egy intelligens nő majdnem minding kételkedik a szépségében. ♦ Egyenlőtlen párbaj. Egy hatalmas termetű ember és egy kisnövésü pisztolypárbajra készülnek. A nagytermetű egyik segédje óvást emel: — Uraim, itt egyenlőtlen küzdelem folyik, mert az ellenfél, ha vaktában lő is, eltalálja megbízómat. Viszont neki minden tudományát össze kell szerdnie, hogy a kis célpontot eltalálja. Mindenki belátja igazát. Hosszasan tanácskoznak, míg végülis a kistermetű segédje a következő indítványt teszi: — Rajzoljunk krétával az ellenfél hasára egy négyszöget, s amely lövés ezen a négyszögön kívül talál, az nem érvényes 35
