Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)

1958-09-01 / 9. szám

A kapu előtt fekete autóba tuszkolták. A rendőr ült melléje a pádon.

— Engem, úgy látszik, bolondnak néznek — gondolta a király. — Hát csak legyen.

(Már érdekelte is, ami történni fog. Még sohase látta az államot. Csak jól nevelt minisztereket, meg tábornokokat. Engedelmes vigyázzban. Most majd meglátja, milyen az állam. Az állam a végső csúcsokon.

Aztán a toloncházban átvették a királyt a jegyzőkönyvvel együtt, amit a rendőr hozott. Végigvezették hosszú folyosókon, rosszul világított lépcsőn kanyarodtak lefelé vele.

Az őr felnyitott egy vasajtót, s bevilágított a szobába.

— Ehun az ötödik. No, felség, tegye magát komóttá.

Négy ágyon már feküdtek s barna pokrócok alól álmos fejek

emelkedtek ki a félhomályban.

— Nagy urat hoztam. A királt.

A pokrócok alatt felröhögtek. Az őr bevágta az ajtót. Sötétség lett megint. A király az ágy szélére ült. Kemény deszkaágy volt. Egyideig csak ült, aztán hanyattdőlt, mert igen fáradt volt. Majd érezni kezdte, mint járja át testét a szoba nyirkos hidege s maga köré csavarta a pokrócokat. Mint a többiek. Az ágy átkozottul kemény volt. S a király arra gondolt, hogy azóta már mindenfelé keresik. Csak itt nem. Isten tudja, mikor fognak rátalálni?

— Mi vagy te? — kérdezte az egyik.

A király gondolkozott, mit is válaszoljon?

— A király — felelte mégis.

— Mit mond ez? — tudakolták a sarokban.

— Hogy Ü a királ.

— Aha!

— Hogy a nyavala esne beléjük, mán a bolondokat is ide csukják? Tisztességes emberek közé?

— Mit tudja aztat maga? Hátha a királ?

— Vagy a római pápa .

— Sok minden megtörténhessen mostanság.

Elhallgattak. Hangosan beleszuszogtak a pokrócokba, de már

nem ment az alvás.

— Szakálla van?

— Nincs.

— A királnak van.

— Levágattam — mentegetődzött a király.

— Okosan — és mind a négyen összeröhögtek.

A király mellett egy öreg ember feküdt. Eddig hallgatott.

— Jobb itt, mint a királnak.

— És miért? — kérdezte kíváncsian a király.

— Nem rendes dolog az királnak lenni.

— No, apó — felelt valamelyik, — emmán igaz. A milliomodik ember se királ.

Az öreg tovább beszélt.

— A királ nem is ember. Nem is Isten.

— Hát mi?

— Akkurát olan, mint a korona. Az se ember, de kell és az a legfőbb. Néhol meg is mutassák. Aztán ha valami nem megy, aszongyák a királ nem akarja. Vagy aszongyák, így kell, mer a királ akarja, meg a korona. Ü maga meg szeginke mintha nem is vóna. Teszik-veszik ide-oda, mint egy kuffert. Akarata sincsen.

—i Aztán meg asszont se választhat, aki néki tetszetős. Csak akit a diplomatikus urak kiokumulálnak nékie.

— Ez a mienk is csak gyün, megy országrul-országra és még sincs párja. Akit akarna, azt a diplomatikus urak nem akargyák, a rusnyához meg, úgy látszik, nincsen kedve.

— Penig nem is rendes ember, akinek nincsen asszonya. Meg a népeknek is jobb, ha a nagyurak feleségesek.

— És miért? — kérdezte a király.

— Az ilen emberébb ember. Az asszony meg is szenvedteti,

Ifjúházasok.

— Micsoda dolog ez, aszszony, hogy ilyen rendetlenség van a lakásomban?

— Talán azt mondanád, hogy “lakásunkban”. És mit keresel?

— A ‘‘bajuszkefénket”.

Zongora-kellék.

— Kaphatok zongora-kellékeket?

— Mire lenne szüksége?

— Egy baltára.

Gyorsaság.

— Ez az autó 150 km.-t tesz meg óránkint.

Uj gazdag: — Ne nevettesse ki magát — egy órában nincs is 150 km.

Ő volt az .. .

— Úgy rémlik, hogy találkoztam már az anyósoddal.

—> Rémlik? Akkor ő volt az.

Szórakozott professzor.

— Hogy van kedves férje?

— De, tanár úr, én nem is vagyok asszony!

— Ejnye, nem is tudtam, hogy a férje agglegény.

Temetés.

— Főnök ur, szeretnék elmenni az anyósom temetésére.

—• Elhiszem, barátom, én is.

—• Ugye, mondtam! A tehnikai tudomány mai állapota szerint nem lehetséges, hogy a gólya hozza a gyereket!...

33