Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)

1958-09-01 / 9. szám

a gerendák, igy zúzzák szét közömbös emberek, akiknek a ház semmi mást nem jelent, csak téglát, követ és napszámot, az ő házát. A legszebb házat. Mert most már egészen bizonyos volt abban, hogy ilyen szép háza senkinek sem volt még.

Később még egy levelet kapott, melyben anyja értesítette, egy közömbös mellékmondatban, hogy a ház — eltűnt, nincs többé. Tétován forgatta kezei között a levelet. Nem volt ereje többé semmire. Tétova mozdulattá lett az egész élete, melynek értelmét többé senki nem tudja, nem is kutatja, nem keresi. Agyában zúgtak az ütések, melyekkel a házat rombolták szét közömbös idegenek és gonosz bűnösök, mert egy percig sem kételkedett már abban, hogy csak gonosztevők követhették el ezt a bűnt.

— Mi történt veled? — kérdezte egyik baVörösmarty Mihály:

(1800-1855)

A MERENGŐHÖZ?

Hová merült el szép szemed világa?

Mi az, mit kétes távolban keres?

Talán a múlt idők setét virága,

Min a csalódás könnye rengedez?

Tán a jövőnek holdas fátyolában Ijesztő képek réme jár feléd,

S nem bízhatol sorsodnak jóslatában,

Mert egyszer azt csalúton kereséd?

Nézd a világot: annyi milliója,

S köztük valódi boldog oly kevés.

Ábrándozás az élet megrontó ja,

Mely kanosaiul, festett egekbe néz.

Mi az, mi embert boldoggá tehetne?

Kincs? hír? gyönyör? Legyen bár mint özön, A telhetetlen elmerülhet benne,

S nem fogja tudni, hogy van szívöröm.

Kinek virág kell, nem hord rózsaberket;

A látni vágyó napba nem tekint;

Kéjt veszt, ki sok kéjt szórakozva kerget; Csak a szerénynek nem hoz vágya kínt.

Ki szívben jó, ki lélekben nemes volt,

Ki életszomját el nem égeté,

Kit gőg, mohó vágy s fény el nem varázsolt, Földön honát csak olyan lelheté.

Ne nézz, ne nézz hát vágyaid távolába:

Egész világ nem a mi birtokunk;

Amennyit a szív felfoghat magába, Sajátunknak csak annyit mondhatunk.

Múlt és jövő nagy tenger egy kebelnek, Megférhetetlen oly kicsiny tanyán;

Hullámin holt fény s ködvárak lebegnek, Zajától felrémül a szívmagány.

Ha van, mihez bízhatnod a jelenben,

Ha van, mit érezz, gondolj, és szeress,

rátja, kivel összeakadt az utcán, s ki fürkészve vizsgálta arcát, megtört tekintetét, az egész embert, ki évtizedekét öregedett e napokban. Ránézett a barátjára, s egy pillanatig várt, mintha nem értette volna jól a kérdést, vagy éppen gondolkodnék felette. Aztán csak annyit mondott, színtelenül:

— Méghalt!

— Kicsoda? — kérdezte a barátja, szájában már összefutottak a részvét kenetteljes szavai. ‘‘A ház” — akarta mondani a kegyes hangulatú barátnak, aztán csak tétova mozdulatot tett, talán intett, vagy legyintett, olyanféleképpen, hogy “ezt te úgysem értenéd”, s megfordult, köszönés nélkül tovább ment az utcán.

Barátja pár percig utána nézett. Előbb a fejét csóválta, majd rándított egyet a vállán, s ment tovább a maga útján.

Helyszíni közvetítés . . .

— Most jobbról balra siet■ ■ ■

***** ***** ***********4- ******

Maradj az élvvel kínáló közelben,

S tán szebb, de csalfább távolt ne keress, A bírható! ne add el álompénzen,

Melyet kezedbe hasztalan szorítsz:

Várt üdvöd kincse bánat ára lészen,

Ha kart hízelgő ábrándokra nyitsz.

Hozd, óh hozd vissza szép szemed világát; úgy térjen az meg, mint elszállt madár, Mely visszajő, ha meglelé zöld ágát,

Egész erdő viránya csalja bár.

Maradj közöttünk ifjú szemeiddel,

Barátod arcán hozd fel a derűt:

Ha napja lettél, szép delét ne vedd el,

Ne adj helyette bánatot, könyűt.

26