Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-01-01 / 1. szám
REJTVÉNY Ügyes Pali papája В községbe indult kerékpáron. Pali ajánlkozott, hogy elébe megy kerékpárján a papájának, ha majd visszafelé jön, — Rendben van, fiam — válaszolt a Pali papája. — Induljunk pontosan mindketten 6 órakor. Én 21 kilométeres sebességgel jövök s ha ugyanakkor érsz a magányos fenyőfához, amikor én, kapsz egy mozijegyet estére. Pali belement az üzletbe és mindjárt neki is állt kiszámítani, hogy milyen sebességgel kell haladnia, hogy az A várostól 18 km-nyire levő fenyőhöz ugyanakkor érjen oda, amikor В községből jövő papája, akinek 28 km-es utat kellett a fenyőig megtennie. Nem is kell olyan nagyon strapálnom magamat a mozijegyért, állapította meg magában számadása végén. El is indult 6 órakor és gondosan figyelte a kilométeroszlopokat, hogy betartsa kiszámított sebességet. így haladt 20 percig, amikor egyszerre leesett a hajtólánca s csak tizpercnyi munka után indulhatott tovább. Számolni már nem ért rá csak “nyomta a gombot”, s végülis éppen egyszerre ért a fához a papájával. Hány kilométeres sebességgel tette meg Pali az első húsz percre eső utat s milyen sebességgel futott a célhoz? A MEGFEJTÉST küldjétek be február 15.-ig a Kárpát szerkesztőségébe (С. C. 2250 Buenos Aires Argentina). Az áprilisi számban fogjuk közölni a rejtvény megfejtését, a nyertesek neveit és a nyereményeket. bői, amiért a szószékről azt hirdette: Isten minden népet szabadnak teremtett, kicsit és nagyot egyaránt... Látta a koránőSzült ember riadt tekintetét, reszkető kezét, ki valamikor Krisztus igaz katonájaként, egyenes háttal magaslott ki hívei közül. S mikor megmutatta vállán a forradásokat, édesanya kiküldte őt a szobából. Édesapa visszahívta. — Gyere ide fiam. Nézd meg jól, el ne feledd sose, amit láttál! Nem is feledte, előtte van most is: a korbácsütések nyoma, amivel vörös kínzói térdre kényszerítették Imre bácsit, hogy hívja Istenét segítségül... Az ajtó nyílása térítette magához Sanyit. Mari viharzott haza. Csillogó fekete szemével pillanat alatt felmérte a helyzetet. — Ó, csak Laci van itt! — gondolta s hanyagul odavetett “szevasztok!” után táskáját a sarokba dobva máris azt kutatta, mit lehetne enni. Szeplős orrát minden fiókba bedugta a konyhában. —■ Éhes vagy? — szólt ki Sanyihoz anyáskodva, de hogy az feleletre sem ért rá, vállat vont. —■ Ezek már megint politizálnak, — gondolta, mert mi más csinálhat két “férfi”, ha ilyen szigorú, komor képpel néz a semmibe beszéd közben? Mari gyakorlati észjárása nem engedte meg, hogy a dolgok mögé nézzen. Ha éhes az ember, enni kell. Ha nincs mit, főzni kell. Ez világos, nem? Ha csak beszélünk, beszélünk, meg nézünk a semmibe, nem halad előbbre semmi, de még az ebéd sem lesz készen. Hol a levél? Anyu ide szokta tenni utasításait a fűszerszekrény tetejére. Hol van?... Ja, leesett. Mi ez? “Kalarábét találsz a kamrában. Vágd szeletekre és párold meg — de ne olvass közben, mert odakozmál! Főzz hozzá egy-egy tojást magatoknak. Szőlőt keveset egyetek.” — No, ez rendben volna, — mondta Mari magának, — de én most vagyok éhes! Egy darab zsíroskenyér eltüntetése után gyorsan meghámozta a kalarábét s fürge ujjai csakhamar fedő alá varázsolták az ételt. — Minden rendben, — gondolta Réti Mária negyedikes tanuló és szörnyű fahangján énekelni kezdte az úttörők kedvenc dalát: “Jótanulás, ez a jelszónk, All a nemes verseny. Minden gyerek jobban tanul, Nem marad el egy sem!...” Aztán elővette “A volokalamszki országút” című iskolai könyvtári könyvét s a sistergő kalarábé mellé leülve olvasni kezdett. Majd egyik kezében fakanál, másikban könyv, összecsapta az ebédet és vígan kiáltott: —• Sanyi! Kész az ebéd! Igaz Laci jóétvágyat kívánva máris elrohant, de meg kellett Ígérnie, hogy este visszajön. A két gyerek egy darabig szótlanul kanalazta a főzeléket. — Kikérdezed az oroszt? — kérdezte Mari, mert ez volt egyetlen gyenge oldala. Az oroszt “utálni” egyébként is divat volt minden osztályban. —• Ühüm, — felelt szórakozottan Sanyi, nem is nézve húgára. —■ Mi van veled, Sanyi? Mit mondott Igaz Laci? — Semmit. Nem lányoknak való. — No mondd meeg! —• hízelkedett Mari, mint egy kis cica. Barna, göndörhajú kiscica. De mikor Sanyi a lányok butaságát említette, akiknek nem való a politika, a kis cica mérges vadmacskává alakult, s ott karmolt, ahol tudott. — Hát jó. Úgylátszik mégis, nem minden lány olyan buta. Keszthelyi Zsuzsi biztosan kivétel. Utóvégre csapattanácselnők... 56
