Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)

1958-01-01 / 1. szám

Laci hevesen bólogatott. —• Olvasd csak, öcskös! — ...Nyolcadik pont: “Hozzák nyilvánosságra külkereske­delmi szerződéseinket, a soha... Mi ez Laci, jól látok? A s о h a ki nem fizethető jóvátételek tényleges adatait... Sanyi, bármilyen fiatal volt is, eleget olvasta az újságokat, könyveket ahhoz, hogy tudja: soha nem írnak az emberek igazi követeléseiről. Hisz Magyarországon mindenki elégedett! A “nagy” Szovjetunió a mi barátunk... Panaszkodni csak titok­ban, suttogva mertek az emberek. Az osztályban is voltak fiúk, akikkel őszintén lehetett beszélni, bár . édesapa eleget figyelmez­tette: vigyázzon kivel és mit beszél. Nem a gyerekeket büntetik, hanem a szülőket... Tudták a fiúk, hogy a tanárok nagyrésze sem hiszi, amit tanít a Szovjet békeszeretetéről, a nép jólétéről, szabadságáról. Még az igazi proletárok gyerekei sem hitték. — Nem dumálhatnak! — mondta Kasza Peti is, ha a felnőt­tek újságjába nézett. —• A fater is azt mondja, azt higyjem el, amit látok. Én csak a vizes falakat látom otthon, meg a muttert, aki kérgesre dolgozza a kézit, mégis üres kenyeret hozok az iskolába... Ilyen beszélgetések után Sanyi gyerekfejében is csak erősö­dött a gondolat: Senkinek nem jó itt. Csak azoknak, akik gyárt­ják a rendeleteket, meg a hazugságokat. Koránérett, komoly szemekkel kérdezte újra: —• Mondd meg igazán, Laci, kik írták ezeket a pontokat? — Kik? — járkált le-fel a kopott szőnyegen Laci, csónak­szerű cipőjében. — Kik! — csendesebb hangon folytatta, magyarázva, mint aki most ébredt rá, hogy kivel beszél. — Gyűlésünk volt az éjjel a Műszaki Egyetem aulájában. Tudod, — kár, hogy nem voltál ott — sose volt még ilyen izgalmas gyűlésünk. Valahogy... azt éreztük, történelmet csinálunk... Nem kérünk; követelünk! Ér­ted? Le akarjuk rántani végre a leplet tizenkét év hazugsága­iról... De ez is szemét! —■ fricskázta meg az asztalon levő új­ságot. — Legelső és legfontosabb követelésünket nem merte kinyomatni. Vagy nem akarta. —• Melyiket? — Ezt! — húzott elő egy gépelt másolatot a zsebéből. — De mindenki gépeli, aki géphez tud jutni s holnapra már tudja egész Budapest. Sanyi kisimította az összegyűrt papirt. Ez volt a cime: “A MEFESZ ÉPÍTŐIPARI MŰSZAKI EGYETEM DIÁK­GYŰLÉS HATÁROZATA”: 1.) Az összes szovjet csapatoknak azonnali kivonását követel­jük Magyarországról a békeszerződés határozatai alapján... El kellett újra, meg újra olvasni. A betűk összefolytak a fiú szeme előtt s egyszerűen nem tudta felfogni, mit olvas. A szov­jet csapatok... Nem az újságot látta, hanem a záhonyi állomást a magyar­szovjet határon, ahol az, édesanya bátyja vasutas volt. Annak halk hangját hallotta, amint a végtelen hosszú vagonokra mutat: —• Éjjel-nappal folyik itt kifelé a mi vérünk, Erzsi húgom. Ebben itt — bökött egy lezárt vagonra — finom bőrholmit visznek az orosznak. Abban: legszebb bútorainkat. Amott: — hallod a bőgést? — élő állatokat. — S mit hoznak be? — kérdezte ő, kiváncsi gyerekfejjel és nem felejti el nagybátyja keserű nevetését: —• Ércet, fiam. Hogy gépeket gyártsunk nekik, amit készen ugyanitt visznek ki. Meg fegyvert, amivel bennünket igáznak le. Meg a többi kicsi népet... Nemcsak ezt látta Sanyi, a papírlapot kezében tartva. Egy este villant át gondolatán, mikor Imre bácsi volt náluk, az édes­apa pap barátja. Négy év után szabadult a kommunista börtön-A mutatványszámunkban elkezdtük közölni Értavi Ba­rát ifjúsági regényét TÖRTÉ­NELEM: KITŰNŐ címmel. Az első fejezet. Az iskolások, közvetlenül az 1956 októberi szabadságharc előtti napon kezdődik. Megismerkedünk a fősze­replő Személyével, Sanyival. A regény élénken pergeti le szemeink előtt a forradalmi eseményeket. A KARPÁT- ban leközöljük az egész re­gényt, és azután külön könyv­alakban is megjelentetjük. ELPÁRTOLT LILIOMSZÁL Liliomszál, liliomszál, Idegenhez mért hajoltál? Mért öleli karcsú szárad, Mért felejted a fajtádat? A fajtádat, a hitedet Szerelmed tüzére tetted, Messze látszik lobogása, Mi lesz, ha lesz hervadása? Liliomszál, liliomszál, Idegenhez mért hajoltál? Apád-anyád megsiratott, Sírván mégis hozzá adott. Lehetsz neki százszor drága: Más világ az ö világa, Világába — ősi átok — Beolvad a te világod. Liliomszál, liliomszál, Idegenhez mért hajoltál? Ha magod lesz: drága gyer­­(mek, Nem tanul liliom nyelvet. Vagy kis lelkét összetépik, Meghasonlik, míg megérik. Két tűz között, kevert vére Kiömlik a csatatérre. Liliomszál, liliomszál, Hajladozzál, hajladozzál. Szerelmes hajladozásod A te legfőbb igazságod, Mi szomorún körülállunk, Mert más a mi igazságunk, Siratjuk a nászi kedved, Siratjuk a fajtánk benned. Reményik Sándor. 55

Next

/
Thumbnails
Contents