Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-09-01 / 9. szám
Gyulai Sándor: AHOGY A HŐSÖK TEREMNEK. Hasszán bég ismét rajtaütést terveit Gyula ellen. A Kőrös sima, csendes vizén eveztek fel nemrégen a török naszádosok Jánosháza felől, ahol már megvetették lábukat. Felgyújtották a külváros negyedet, s elhurcoltak vagy harminckét jámbor lakost a Nagy utca házaiból. Több nem tellett tőlük, mert a várból tűzesőt engedtek a nyakuk közé. A bég katonái, lám, nem nyugszanak! A bécsi király, meg Szulejmán szultán közti újabb békeegyezségre mit sem adnak. Miből is éljen a török vitéz, ha nem ilyen rajtaütésekből? Hogyan juthat Allah fenséges paradicsomába, ha nem siet a hitetlenek pusztítására?... A gyulaiak várták az újabb támadást. Főleg a polgárság. Mert hiszen a zsoldos katonának ilyen kis ‘‘csetepaté” legfeljebb arra jó, hogy be ne rozsdásodjék a kardja hüvelyében. De a szegény lakosság hol hajtja álomra fejét, ha felgyújtják hajlékát? Hogy váltja meg magát a rabságból? Sehogy. így a céhekben már tavasz óta kiosztották a fegyvereket. Pajzsgyártó mester nem győzte a sok kardot, ijjat, lándzsát gyártani. Csak egyet kondult a barátok templomának harangja ezen az éjjelen, talpon állt az egész város... Mire Jancsi kardjával újra az utcán volt, mindenünnen fegyveres emberek szaladtak a veszélyeztetett part felé. Szabó Demeter szemöldökéig húzta süvegét. Egyik kezében szurokfáklyát csóvált, másikban legféltettebb kincsét, a félhalmí verekedésből maradt puskát szorongatta. Jól tudott vele bánni. Nem hagyott békét Kökény Imrének, míg az meg nem tanította az ördöngős szerszám minden fortélyára (az meg a német lövészektől tanulta bent a várban). — No komám! — rikkantott vígan Jancsinak, hogy az utolérte — ha te is itt vagy, nincs mitől tartanunk. Hopp... hopp! a nyakába ugrassz a kutyának, és... — Tréfás nevetéssel húzta végig a nyakán a mutatóujját, mintha el akarná nyisszantani. Jancsi hamar visszavágott: —• Kit így, kit úgy, Demeter bátyám. Az az erdőben történt... Ezek meg a víz felől jönnek... Orozva, mint a fene. Nem volt idő beszédre. A nagy kiabálásban egymás szavát sem hallották. Át kellett haladni ok a két városrészt összekötő keskeny hídon, hogy a palánknélküli külvárosból a védett belvároson át az északkeleti kapuhoz jussanak, ahonnan a török támadt. A külső városnak nem volt ugyan palánkja, de Észak felé védte a messzenyúló mocsár, egyebütt meg körülfolyta a Kőrös, mint valami szigetet. A kontyos rablók azonban nem a külvárost támadták ezen az éjjelen. Hírét vették, hogy a Szent Benedek téren álló Nagyboldogasszony templomban csodatévő Mária képet rejtegetnek a gyulaiak. Nem mintha a “hitetlen gyaurok” csodái sokat érdekelték volna a török császár katonáit! De azt a hírt hallották, hogy a kép rámája — aranyból van, szinaranyból még a Mária öltözete is! Ahol ilyen kincs van, nem üres az oltár sem. Kelyhek, szobrok... Ha ügyesek, gazdag zsákmányt ejthetnek... a Szent Benedek tér meg közel van az északkeleti kapuhoz. A csendes víz nem sokat árul el az alvó vtárosnak... Az evezők halk csobbanása játékos halacska is lehet... Az őröket hamar el lehet hallgattatni a görbe handzsárral. Egy tűzcsóva a könnyengyúló palánkra ... s már bent is vannak az alvó városban ... Csakhogy nem számolt a török az elszánt lakossággal! Kik egymaguk, a várbeli katonaság nélkül is, készek a rájuktörőkkel szembeszállani... , Jancsi meg a foltozóvarga ott dobogott már a belvárosba vezető hídon, mikor a fiú nevét hallotta kiáltani. A hang a víz felől jött: — Jancsi! Hegedűs Jancsi... Itt vagyunk a híd alatt! Akkor ismerte fel Jancsi, kik azok. A nagy darab Jász Lukács, meg Fügedi Laci kuporogtak a régi “kincskereső” ladikban. — Várjatok! — kiáltott nekik vissza. — Csak siess! — Demeter bácsi, nem tart velünk? A vizen a hátukba kerülünk. Nem menekednek most, meglátja! A varga azonban mást gondolt. — Csak menjetek. Én a kapunál fogadom őket. Egy kis tüzes meggymagot akarok a szemük közé szórni... Elkeveredett a csizmadiák harcias csoportjába. Ha nem is találják méltónak arra, hogy a csizmadia-céhbe felvegyék, az ellenséggel szemben beveszik maguk közé. Szükség van minden fegyverforgatóra most! A három barát meg mindenütt a várost kerítő palánk tövében evezett. így rejtve voltak a fáklyák világosától, és jól megfigyelhették az ellenséget. Nem aludtak a Halász-sziget lakói sem. Mikor a megtámadott kapu felé kanyarodtak a fiúk, akkor látták, hogy széles halászladikokban lapulnak a halászok, hogy az esetleg visszafelé menekülő törököt nyilaikkal fogadják. Mert olyan a rabló: ha észreveszi, hogy nagyobb a veszély, mint gondolta, megfutamodik. Kedvezőbb alkalomra les... No, ezeknek a kontyosoknak már aligha lesz több kedvező alkalom! —' Egy, kettő... öt, hű, az árgyélusát! — kiáltott fel Jancsi. — Hét török csónak, tele barátságos ábrázatokkal. Már az hittem, naszádos hajóval jönnek... ágyúkkal. Jász Lukács rádörmögött: — Hova gondolsz? Az a Habsburg-féle béke nyílt megszegése lenne, Csendes fojtogatás... az igen. így, ha sikerül a rablás, fogölyszerzés, mindenki mossa kezét. A huszárok rajtaütései sem erősítik a papiros-békét... Nézd, nézd csak! Betörték a kaput! Puff!... eb megkapta 5
