Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-01-01 / 1. szám
gika, hiszen most már tudja, mi az édesanyja gyönge oldala, és ezt a saját céljaira kamatoztatja. Vannak olyan szerencsés helyzetben lévő szülők, akiknek módjában áll gyermekeiknek minden kívánságát teljesíteni. Ha azonban okosak, akkor ők is mértékkel és megszorításokkal teszik ezt, különben gyermekeikből elkényeztetett, undok és nem életrevaló embereket nevelnek. A gyerek hamar megúnja játékait, megcsömörlik. A legforróbban kivánt játékot pár nap múlva figyelembe se veszi, új kívánságokat nyilvánít és ha ezeket is azonnal teljesítik neki, nemsokára azokkal sem törődik. A gyerek, aki nevelőivel szemben mindig keresztülviszi akaratát, önző, akaratos, követelődző lesz és egyéb rossz jellemvonások és tulajdonságot formálódnak ki benne. Mire felnő és sajátmagára van utalva, keserves csalódások fogják érni, mert nem tanult meg lemondani. Természetesen nem szabad a gyerek minden kívánságát megtagadni, mert akkor rájön arra, hogy kívánságai minden esetben reménytelenek és mivel így az egyenes utat elzárva látja, céljait kerülő úton, kis csalásokkal, hazugságokkal próbálja elérni. Egészséges életfelfogással és elvekkel bíró szülőknek bizonyára nem nehéz az arany középutat megtalálni. A helyes nevelés első alaptétele: a következetesség. Az “igen” igen, a “nem" nem maradjon minden esetben. Ha a nevelő ehhez az elvhez szigorúan nem ragaszkodik, nem kívánhatja, hogy komolyan vegyék. A bizonytalanság és az engedékenység nemcsak a szülőknek, de a gyerekeknek is megnehezíti az életét. Ha a gyereknek egy kívánságát először megtagadják, majd hosszas alkudozás után mégis teljesítik, akkor minden oka megvan rá a gyereknek, hogy az újabb kérésnél ugyanezt várja. A gyerek nem tudja felfogni egy kérés helytelenségét vagy esetleg lehetetlenségét és ezért nem fogja megérteni, hogy az előzetes elutasítás után ez az újabb kívánság miért nem talál meghallgatásra. És ha most a nevelő valóban megmarad a kimondott “nem”-nél, akkor keserű könnyek következnek és a gyerek meg van róla győződve, hogy igazságtalanság történt vele. Ha viszont a gyerek megszokta és tudja, hogy a “nem” mindig nem, akkor hamar belenyugszik és beletörődik ebbe, hiszen úgysem lehet rajta változtatni, és gyorsan változó érdeklődésével másfelé fordul. Az anyák általában nehezebben tudnak nemet mondani, mint az apák. Ezért a gyerekek a kis és nagy óhajaikkal mindig először az anyjukhoz fordulnak. Az anyai szeretet olyan nagy és olyan lágy, hogy az anyák szívesen mindkét szemüket is behunyják. Ez végeredményben nem is baj, ha kellő időben ismét felnyitják szemüket, nehogy elveszítsék kedvencük útjának irányát a jövő felé. Mert a jövő, az élet az édesanyától távol kemény és kegyetlen és nem ismeri az engedékenységet. Ezért kötelességünk gyermekeinket időben ehhez hozzászoktatni. Hiúság? Egy filmszinésznő egyszer így szólt Chevalierhoz: — Maurice, ne légy már olyan beképzelt, neked is vannak hibáid. — Hibái minden embernek vannak. Neked talán nincsenek? —• Nekem? Nekem legföljebb egy hibám van. — Micsoda? — Egy kicsit hiú vagyok. Sokszor állok a tükör előtt és nézem, hogy milyen szép vagyok. Erre Chevalier komolyan jegyezte meg: — Ugyan kérlek, hiszen ez nem hiúság, ez csak képzelődés! JÓ HÁZI RECEPTEK. Meleg szalonnás kockák 200 gr. lisztből, 1 egész tojással 10 gr. élesztővel kelttésztát gyúrunk és kelni hagyjuk. Ha megkelt, kibélelünk egy nagy tepsit vele. 8 tojás sárgáját 4 deci tejfellel elkeverünk, hozzákeverünk 200 gr. kicsit kieresztett kockára vágott füstölt szalonnát és utoljára belejön a 8 tojás kemény sózott habja. Ezt a maszszát a tészta tetejére kenjük f's körülbelül 1 óra hosszat sütjük. Aztán apró kockákra vágva, melegen tálaljuk. Sajtos tallér Egyforma mennyiségben veszünk vajat, lisztet, reszelt parmezán sajtot, és pici sót. Előző nap összeállítjuk, másnap 2-3-szor kinyújtjuk (közben mindig kicsit pihentetjük). Vékonyan kinyújtjuk, kiszúr káljuk, tojással megkenjük, kis köménymagot hintünk rá, és elég erős lánggal sütjük. Igen soká eláll, mindig fel lehet melegíteni és úgy tálalni. Lucskos káposzta Nyers, fejes káposztát cikkekre vágunk, a torzsát kidobjuk. Disznóhúst nagy kockákra vágva, sok kaporral (a kapor szárát is) sós vízben megfőzzük. A káposztát külön sós vízzel leforrázzuk, ezt a vizet kiöntjük, és kevés vízben egy nagy fej karikára vágott hagymával együtt főzzük. Erősen kapros rántást készítünk, ebbe tesszük bele a húst, a káposztát, kevés ecetet, és sok tejfelt. 53