Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-08-01 / 8. szám
KOSSUTH-EMLÉKBÉLYEG az Egyesült Államokban. Ez év szeptember 19.-én kerül kiadásra Washington D.C.-ben 4 és 8 cent névértékben a harmadik “Champion of Liberty” (szabadság bajnoka) sorozatban a Kossuth-bélyeg. Az első szabadság-bélyeg 1957-ben jelent meg — Ramon Magsaysay, President of the Philippines, — a második pedig ez év júliusában Simon Bolivar tiszteletére jelent meg. A magyarságra megtiszteltetés, hogy magyar szabadsághőst választottak harmadiknak a sorozatban két amerikai után. Több mint száz esztendővel ezelőtt Kossuth Lajos óriási hatást gyakorolt az amerikai népre és törvényhozókra megrázó beszédeivel. A szabadság élő megtestesitőjét ünnepelték benne. A Kossuth-bélyeg mindenhova el fogja vinni a szabadságszerető magyarok hírét és ügyük igazságába vetett hitét. Bélyeggyűjtők! Akik szeretnének a fenti bélyegből, kérésükkel keressék fel Mr. Stephen R. Bekény-t (353 West 20. St. ERIE Pa. USA) aki ezt a legjutányosabb áron fogja teljesíteni. "Drásztvuj, taváris! Kák gyelá? My pajgyom damoj, kanyesna!..." Mit gondolsz, mért voltam kitűnő ebből az utálatos nyelvből? Sanyi elmosolyodott. Eszébe jutott megint az Ifjú Gárda, a hősök és hősnők, akiket alakítaniok kellett az úttörő előadáson, s akiket filmen is láttak. A sovány, lángolószemü Ulja Gromova, meg Ljuba Sercova, akik lány-létükre harcoltak az elnyomók ellen, mint... mint ők most. Képtelen gondolat és képtelen hasonlat volt ez, maga is érezte, mégis erőszakkal kellett magát elszakítani ezektől a gondolatoktól. Csak annyi maradt meg belőle, hogy igen: lányok is lehetnek hősök, s ha valaki közülük, hát Keszthelyi Zsuzsa biztosan... De mi lesz édesapával? Bekukkantott a nagy szedőterem ajtaján. Fényes villanykörték szórták a fényt a dübörgő gépekre. Olajfoltos fehér köpenyben izzadtarcú munkások jöttek-mentek a teremben. Ott állt Réti Sándor is az egyik gép előtt. Kezében fehér papírlapot tartott, s fáradt homloka mosolyogni látszott a fehér fényben__ Sanyi nem merte megzavarni. A kapúőrtől kérdezte: — Mikor fejezik be? Az vállat vont. — Éjfélre biztosan. Álmos vagy, öcskös? — Igen, — hazudta Sanyi, még egy ásítást is elrejtve tenyere mögé. — Át szeretnék menni a szomszéd utcába, a nénikémhez. De ugye... vigyáznak édesapámra? Erre már el is nevette magát a katona. — Hát mit gondolsz, emberevők vagyunk? Mi is csak magyarok volnánk, nem gondolod? — Akkor jó, — bólintott Sanyi és kezét sapkájához emelte, tisztelgésre. Nem orosz módra, ahogy mostanában volt szokásban, hanem magyarosan, mint édesapjától tanulta. Aztán Zsuzsival együtt kilépett a hideg októberi éjszakába. Sem ők, sem a katona nem tudhatták, hogy a szépenmosolygó ezredes már értesítette telefonon a honvédelmi minisztériumot, hogy “veszedelmes terrorbanda szállta meg az épületet, s elfogásukra készültséget kér. Az utca csendes, a tüntetők elszéledtek...” VI. HARCOSOK KÖZÖTT. Vigasztalanul esett az eső. Szürke felhőőriások loholtak a Duna felett, s a Gelllérthegy tetején hasukkal súrolták a Citadella kerek épületét. Dél volt. Máskor, béke idején megszólaltak ebben az időben a harangok, szerte Magyarországon, kis falusi harangok feleseltek ünnepélyeshangú városi harangokkal, hirdetve évszázadok óta Hunyadi János győzelmét a török felett. Most megnémult a harangok ércnyelve. Csak távoli, tompa ágyúszót hallott Kelet felől, aki figyelt. Vagy talán a magyar föld morgott roppant haragjában? Hiszen az itt-ott még “garázdálkodó rablócsapat”-nak nevezett szabadságharcosokat “felszámolták”. (így hívják ma Magyarországon a szabadságukért küzdő ifjak, családapák és hős asszonyok legyilkolását!) A szovjet csapatok még megbízhatónak tartott, ferdeszemű legényei, a rádió szerint, megkezdték kivonulásukat az országból. Vezetőik talán belátták, hogy a “nagy” Szovjetunió aligha tarthat számot “A Világbéke Őre” nemes névre, ha csirájában megöli a parányi magyar nép szabadságmozgalmát...------Folytatjuk --------54
