Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-01-01 / 1. szám
A HÁROM SZITA. SZABAD-E A GYEREKEKNEK ENGEDNI? —• Anyú, szabad ma moziba mennem? — Nem, fiacskám. — Kérlek, anyú, engedj! — Nem, fiacskám. Vasárnap mindnyájan együtt megyünk moziba. — Kérlek! Kérlek! ■— Légy már belátással, nem lehet olyan gyakran moziba menni. Az túl sokba kerül. — Anyuuuuu! Ez az “anyu” a sok U-val, és hozzá a könyörgő gyerekszemek, olyan megható, hogy még a legkeményebb szív is meglágyul tőle. Erre az anyu sóhajt egy nagyot, benyúl a zsebébe pénz után és ezzel engedélyezi a mozit. A következő alkalommal ugyanez történik. A gyerek részéről se nem hamisság, se nem számítás, ha a következő alkalommal ugyanezekkel az eszközökkel próbálja akaratát keresztülvinni, hanem egyszerűen lo-'WWNAAAA/WWWV ЛЛАЛЛАЛЛЛААЛЛЛЛЛЛЛЛЛЛ/V Egy nap beállított Jánoshoz a szomszédja. — Hallgass csak ide, János, el kell mondjam neked, hogy mit beszél rólad Jóska barátod. Már az egész városban elterjedt... János félbe szakította. — Mielőtt elmondod, áruld el nekem, hogy átszitáltad-e a három szitán azt, amit el akarsz nekem mesélni. —• Milyen három szitán? — Először is az igazság szitáján, — szólt János. — Megvizsgáltad-e, hogy igaz-e az, amit el akarsz mesélni? — Nem. Én csak úgy hallottam. Nekem is mesélték. János bólintott. —• Akkor biztosan a második szitán szűrted át a mondanivalódat. A felebaráti szeretet szitáján. Biztosan az, amit nekem el akarsz mondani, ha talán nem is igaz, de jó nekem és örömet fog nekem okozni. — örömet biztosan nem fog neked okozni, János! —■ Ha nem okoz nekem örömet, akkor biztosan átszűrődött a közölnivalód a harmadik szitán, a hasznosság szitáján. Vájjon hasznos az nekem és valami jóra szolgál, amit el akarsz mesélni? — Semmiesetre sem. Erre így szólt János: — Akkor hallgass! Ha az, amit el akarsz mondani, se nem igaz, se nem okoz örömet, se nem hasznos, akkor tartsd meg magadnak és felejtsd el te is hamarosan! * * * A GAVALLÉR FEJLŐDÉSE Melyik anya nem szeretné, ha fia udvarias, lovagias lenne? De ahogy minden tulajdonság, a jólneveltség is csak úgy válik magától érthetődő, természetes megszokottsággá, ha gyermekünket erre kicsi korától kezdve következetesen szoktatjuk. A hároméves még ingyen utazik vonaton, autóbuszon, villamoson. De már tudja, hogy nem szabad ülnie, ha felnőttek állnak, és nem szabad csacsognia, ha az édesanyja éppen valakivel beszélget. A négyéves már megtanulja azt, hogy ha belép egy lakásba, udvariasan leveszi fejéről a sapkát, és ha valakinek köszön, a “szép kezét” nyújtja. Az ötéves már elég nagy arra, hogy kis szolgálatokat elvégezzen. Hagyjuk nyugodtan kisfiúnkat eltörülgetni segíteni, még akkor is, ha néha összetör valamit. A hatéves szívesen ugrik, hogy ajtót nyisson nekünk, ha erre szépen megkérjük. De ne felejtsük el kis szolgálatát meg is köszönni neki. Ez is hozzátartozik a neveléshez. A hétéves szívesen számolgat már. Engedjük, hogy gyakorlati tapasztalatokat gyűjtsön: vegye meg 6 az autóbuszjegyet. De csak aprópénzt adjunk neki, amit könnyen össze tud számolni. A nyolcéves már nagy fiúnak érzi magát, szívesen segít bevásárlásainknál csomagot vinni. Küldjük el, hogy kisebb vásárlásokat maga végezzen el. De ne terheljük túlságosan. A kilencéves már okosan viselkedik társaságban is. Tudja, hogy fel kell állnia, ha vendég jön és át kell adnia a helyét. A süteményestálba sem nyulkál, csak ha kínálják. A tízéves már férfinak érzi magát, ha lesegítheti édesanyját a villamosról, ahelyett, hogy ez megfordítva lenne. A lovagiasság minden kis férfiban szunnyadozik, csak tudni kell felébreszteni. A tizenegyéves büszke a tudására, hogy egy hölgyet mindig a jobboldalára kell engednie. Szívesen viszi a kofferjét és minden esetben maga előtt ereszti a hölgyet, — ahogy ez illik. A tizenkétéves egyedül veszi fel és le a kabátját, viszont édesanyjának segít a kabátját feladni. Az étteremben a megfelelő asztalt 5 választja ki, de tudja, hogy addig nem szabad leülnie, míg édesanyja le nem ült. • * * És mi jön ezután? Gyakorlat teszi a mestert. A szokás sok nehézségen átsegíti a serdülő fiút. És eljön a nap, mikor a fiatalember maga is szükségesnek érzi, hogy mindenkor lovagias gavallér legyen. 52