Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-08-01 / 8. szám
UJ VIZEKEN JÁROK Ne félj hajóm, rajtad a Hol(nap hőse, Röhögjenek a részeg evezősre, Röpülj hajóm, Ne félj hajóm: rajtad a Holtnap hőse. Szállani, szállani, szállani (egyre Uj, új Vizekre, nagy szűzi (Vizekre, Röpülj hajóm, Szállani, szállani, szállani (egyre. Uj horizonck libegnek elébed, Minden percben új, félelmes (az Élet, Röpülj hajóm, Uj horizonok libegnek elébed. Nem kellenek a megálmodott (álmok. Uj kínok, titkok, vágyak vi(zén járok, Röpülj hajóm, Nem kellenek a megálmodott (álmok. Én nem leszek a szürkék hegedőse, Hajtson Szentlélek, vagy a (korcsma gőze: Röpülj hajóm, Én nem leszek a szürkék he(gedőse. Ady Endre: Ady Endre: MERT ENGEM SZERETSZ Áldott csodáknak Tükre a szemed, Mert engem nézett. Te vagy a bölcse, Mesterasszonya Az ölelésnek. Áldott ezerszer Az asszonyságod, Mert engem nézett, Mert engem látott. S mert nagyon szeretsz: Nagyon szeretlek, S mert engem szeretsz: Te vagy az Asszony, Te vagy a legszebb. AZ ANTIKRISZTUS ÉS A PÁSZTOROK (Részlet az új regényből.) Csak másnap reggel, mikor a falu felocsúdott az éjszaka fekete rabságából, derült ki, hogy voltaképpen mi is történt. Kerítések tövén, pajták mögött jártak a szörnyűséges hírek házrólházra, s az ijedtség megmarkolta a falu szivét, mint kicsi madarat a karvaly. Az első szavahihető hírt az Álgya leányunokája hozta meg a bányából, aki cselédként szolgált a Tromkáék konyháján, s úgy húztak ki az ágyból éjszaka a gazdáival együtt, s terelték föl őket a bányához. Reggel aztán elengedték, mert kiderült, hogy csak cseléd, s nem tartozik a családhoz. Azzal kezdődött, mesélte a Juli leány a nagyapja házában összegyűlt szájtátóknak, hogy a szakaszvezető, akit a tizenkét katonával fölküldtek volt a Peles-házhoz, meglelte a borospincét, s félóra alatt lerészegedett a katonáival együtt. Részeg fővel aztán elkezdtek erőszakoskodni a Peles-ház asszonynépével, még a nyolcvan éven fölüli nagymamával is, s amikor Peles, meg a fia védelmére keltek az asszonyoknak, a katonák lelőttek mindenkit, aki a házban volt, még Rózsit a cselédlányt is, meg Ferit az istállófiút. A szörnyűséges mészárlás után tovább ittak, s ekkor jött föl hozzájuk Boldizsár, a verekedő, aki széles vörös karszalagot visel, és karhatalmi parancsnoknak nevezi magát. Hogy mit mondott Boldizsár a szakaszvezetőnek, mit nem, azt nem lehetett tudni, de az összeszedte a katonáit, s ráment velők előbb a Tromka udvarra, majd a többi, piac közelében lakó gazdák házaira, s agyba-főbe vertek mindenkit, férfiakat, asszonyokat, gyermekeket, összelődözték a házak falait, s feltereltek mindenkit a bányához. Ott kiválasztották maguknak a lányokat, a többit pedig bezárták a szerszámos pincébe. A lányokkal reggelig részegen dorbézoltak a Peles-házban, ott volt közöttük Juli is, látni lehetett rajta, csupa tépett rongy volt rajta a ruha. — Teremtőisten — hebegték az emberek, akik hallották a Juli meséjét, aztán mentek, és hordták szét a borzalmas hirt a kertek alatt, — ez hát a felszabadulás, amit az úrfi ígért...!? Samuhoz, a bolt mögötti lakásba, maga öreg Álgya hozta meg a hírt, még napkelte előtt. Csak éppen virradt, a kakasok szóltak lelkesen, de a köd még ülte a falut, akár a lidércnyomás. Öreg Álgya kétszer is megzörgette a lakásajtót, míg végre csikordult a zár, és Samu megjelent, vörös szemmel, gatyásán, pislogva, sörtés rőt szakállal az arcán. — Maga az, Álgya bácsi? — csudálkozott a boltos. — Én — felelte az öreg cseléd, és a hangja kemény volt, amilyennek még soha nem hallotta Samu azelőtt, — Én. S az a maga híres fia hol van? — A hátsó szobában — felelte Samu, s még ijedtebben pislogott, — valami baj van, Álgya bácsi? — Baj? — kérdezte a vénember, és kiegyenesedett. — Nem. Ez már nem baj. Ez már több annál, Samu úr. Akiket megváltókként fogadtunk volt a tegnap, azok ördögökké lettek az éccaka! iS mondja meg annak a maga fiának, hogy én visszahoztam neki a hivatalt, amit reám. adott, mert én, ha szegény cseléd is voltam egész életemben, de én gyilkosokkal nem cimboráskodom, ezt mondja meg neki! Már kiabált a vénember, s a zajra Sára asszony is megjelent a nyitott ajtóban, borzosan, sápadtan, magára kapott ócska pongyolában. — Mi a baj? Történt valami? — Hogy történt-e? — riadt rá Álgya, — Kérdezze meg a Wass Albert: 12
