Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)

1958-08-01 / 8. szám

SZENT ISTVÁN KIRÁLYHOZ

Ah, hol vagy, magyarok Tündöklő csillaga!

Ki voltál valaha Országunk istápja!

Hol vagy, István király? Téged magyar kíván, Gyászos öltözetben Te előtted sírván.

Rólad emlékezvén Csordulnak könnyei, Búval harmatoznak Szomorú mezei.

Lankadnak szüntelen Vitézlő karjai,

Nem szűnnek iszonyú Sírástól szemei.

Virágos kert vala Híres Pannónia,

Mely kertet öntöze Híven szűz Mária.

Kertésze a kertnek István király vala; Behomályosodott Örvendetes napja.

Előtted könyörgünk Bús magyar fiaid, Hozzád fohászkodunk Árva maradékid.

Tekints, István király, Szomorú hazádra, Fordítsd szemeidet Régi országodra.

Reménységünk vagyon Benned s Máriában, Mint magyar hazánknak Hív királynéjában.

Még éltedben minket Ennek ajánlottál,

És szent koronáddal Együtt feláldoztál.

SZENCZI MOLNÁR ALBERT, a XVII. szűzad elsőrangú protestáns írója, gyönyörű magyar nyelvű zsoltárfordításai irodalmunk remekei.

XC. ZSOLTÁR

Tebenned bíztunk eleitől fogva,

Uram, téged tartottunk hajlékunknak,

Mikor még semmi hegyek nem voltának,

Hogy még sem ég, sem föld nem volt formálva, Te voltál és te vagy erős Isten,

És te megmaradsz minden időben.

Az embereket te meghagyod halni,

És ezt mondod az emberi nemzetnek:

Légyetek porrá, kik porból lettetek!

Mert ezer esztendő előtted annyi,

Mint a tegnapnak ő elmúlása,

És egy éjnek rövid vigyázása.

Kimúlni hagyod őket oly hirtelen,

Mint az álom, mely elmúlik azonnal,

Mihelyt az ember felserken álmából,

És mint a zöld füveoske a mezőben,

Reggel virágzik s estve megszárad.

Amely nagy hamarsággal elhervad,

Midőn, Uram, haragodban versz minket:

Ottan meghalunk, és földre leesünk,

A te kemény haragodtól rettegünk,

Hogyha megtekinted nagy bűneinket,

Titkos vétkünket ha előhozod,

És színed eleibe állatod.

Haragod miatt napja életünknek,

Menten elmúlik oly hirtelenséggel,

Mint a mondott szót elragadja a szél.

A mi napink, miket nekünk engedtél, Mint egy hetven esztendei idő Hogyha több, tehát nyolcvan esztendő.

És ha kedves volt is valamennyi:

De többnyire volt munka és fájdalom, Elkél éltünknek minden ékessége,

Elmúlik mint az árnyék és az álom.

De ki érti a te haragodat?

Csak az, aki féli hatalmadat.

Taníts meg azért minket kegyelmesen, Hogy rövid voltát életünknek értsük,

És eszességgel magunkat viseljük.

Óh Ur Isten! fordúlj hozzánk ismétlen! Míg hagyod, hogy éltünk nyomorogjon? Könyörülj már a te szolgáidon.

Tölts be minket reggel nagy irgalmaddal, Hogy jó kedvvel vigyük véghez éltünket, Ne terheltessünk szorgalmatossággal. Vigasztalj minket, és adj könnyebbséget, És haragodat fordítsd el rólunk,

Mellyel régóta ostoroztatunk.

Szolgáidon láttassad dolgaidat, Dicsőségedet ezeknek fiain,

Add értenünk felséges hatalmadat:

Mi kegyes Urunk, ó irgalmas Isten! Minden dolgunkat bírjad, forgassad, Kezeink munkáit igazgassad.

4