Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-07-01 / 7. szám
Babona. — Mondd, kérlek, veszélyes dolog pénteken házasodni? — Miért lenne éppen a pénteki nap kivétel? V izsgán. Tanár: Adva van egy beteg, egyik lába rövidebb, mint a másik, erősen sántít. Mit csinálna ön? Jelölt: Én is sántítanék, tanár úr. Leánykérés. — Vezérigazgató úr, bátor vagyok megkérni a kedves leánya kezét. — Tisztelt barátom, érdeklődtem az ön anyagi körülményei felől. Sajnos olyan információt kaptam, hogy önt csak egy módon tudnám szanálni. — És pedig? — Ha mind a három lányomat önhöz adnám feleségül. Börtönben. —• Mondd, nem félsz, — szól egyik rab a másikhoz, — hogy amíg te itt ülsz, a feleséged megcsal? — Ó dehogy, azt ő nem teszi, ebben biztos vagyok. — Hogy-hogy? —* Elsősorban is hűséges természetű, másodszor nagyon szeret engem, harmadszor: ő is ül. Változnak az idők. — Amikor fiatal házasok voltunk, minden reggel csókkal ébresztettem a férjemet. — És most? — A férjem vett egy ébresztőórát. Mikor elbúcsúztunk, megígértem neki, hogy amint tehetem, meg fogom látogatni. Tubák, az arany vitézségi éremmel kitüntetett katona, volt szibériai hadifogoly, kínai tolvaj, török hajófütő, olasz zsákhordó, pesti villamoskalauz és végül magyar politikai menekült, nekivágott a vadvirágos rétnek. A kis fehér kutya vidáman ugrándozva követte. Most vettem csak észre, hogy egyik lábára kissé sántított Bizonyára a tihanyi sebesülés következtében. XIII Külföldi barátaim leveleiből megtudtam, hogy a háború utáni szellemi és erkölcsi összeomlás a győztes államokat sem kerülte el. Győztes államok alatt azokat kell érteni, amelyek már az első hónapok után elvesztették a háborút, vagy puskalövés nélkül megadták magukat, és ennek következtében hosszú évekig idegen katonai megszállás alatt voltak. Ezekben az országokban a háború után, a hazafiasság szent nevében, azonnal megkezdődött az úgynevezett “háborús bűnösök” és “együttműködők” üldözése. A hazafiasság szép takarója alatt azonban nagyon csúnya dolgok rejtőztek. Azokat, akik a nemzet nevében — és annak felhatalmazása nélkül — vezették ezt a bosszú-hadjáratot, majdnem kizárólag anyagi és személyi érdekek irányították. Egész egyszerűen be akartak ülni azoknak a helyére, akik valami pozíciót töltöttek be. És nem érdekelte őket, hogy az illető bűnös volt-e, vagy sem. De ez nem is volt fontos. Ezekben az időkben a vád már ítélet is volt. És ennek a vádaskodásnak áldozatául estek mindazok, akiknek állását, vagyonát, vagy feleségét megkívánta valaki. Akit valaha felpofozott a megszálló csapatok valamelyik őrmestere, most nemzeti hősnek tolta fel magát, és jogot formált arra, hogy mindenét elvegye annak, akit nem pofozott fel senki. Minden szerencsétlenségnek megvannak a maga haszonlesői. Kétes múltú senkik másztak elő a piszkos félhomályból, hogy kihasználják egy kornak beteges gyengeségét, amelyet egyes államférfiak ostobasága idézett elő. Ezek lehetetlenné tették, hogy a háború ütötte sebek begyógyuljanak, hogy a hajlékukból kiüldözöttek fedelet találjanak, hogy béke áldása szálljon a jószándékú emberekre. Az Uraitól a Pireneusokig nem volt egy talpalatnyi hely azok számára, akik egy szörnyű katasztrófából menekülve menedéket kerestek. De mégis tovább kellett mennem, ha nem akartam beállni a feketézők, vagy a trágyát-hordók sorába. Hónapokat vesztegettem el hiábavaló utazásokkal, hogy különböző országok konzulátusain előszobázzak, de nem tudtam beutazási engedélyt szerezni sehova. Végül be kellett látnom, hogy csak titokban, engedély nélkül léphetem át azokat a határokat, amelyek utamban állnak. Megtudtam, hogy Tubák az eltelt hónapok alatt többször felkeresett, de mindig olyankor, amikor távol voltam. Ezekben a mozgalmas napokban nem volt időm, sem kedvem meglátogatni. De mielőtt elindultam kalandos utamra, elhatároztam, hogy felkeresem, és elbúcsúzom tőle. Többórás séta után, a késő délutáni órákban érkeztem meg Tubák táborába. Az idő már őszbe hajlott. Az erdei utat sárga avar borítolta. A lombjukat vesztett fák mögött már messziről megpillantottam a tábor deszkából összetákolt bódéit, amelyek egy kis tisztáson szomorkodtak. 36
