Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)

1958-07-01 / 7. szám

S mint szikrája a szabadba Felsiet,

Úgy keresse óhajtásunk Az eget.

Légyen minden óhajtásunk, Szent ima,

S férfi keblünk szent imáink Temploma.

És ürítsük a hazáért E pohárt,

Egy pohár bor a hazáért Meg nem árt.

Érje áldás és szerencse Mindenütt,

Ahol eddig véremésztő Seb feküdt.

Arca, mely az ősi bútól Halovány,

Felderüljön, mint a napfény Vész után.

Hű egyesség tartsa össze Fiait.

Hogy leküzdje éjszak rémes Árnyait.

Künn hatalmas, benn virágzó És szabad,

Bizton álljon sérthetetlen Jog alatt.

S vér, veríték vagy halál az, Mit -kíván,

Áldozatként rakjuk azt le Zsámolyán.

Hogy mondhassuk csend- s “Szent hazánk! (viharban: Megfizettünk mind, mivel Tartozánk.” (csak

♦

Bélyeggyűjtők!

Közöljük azoknak a címét, akik szívesen foglalkoznak bélyegcserével:

Stephen R. Bekény,' 353 West 20 St. ERIE Pa. USA.

Kamensky Béla, 921 S. Clinton Ave. TRENTON 10. N.J. USA.

Jorge Kopits, 3 de Febrero 2340, p. II. A. BUENOS AIRES, Argentina.

Pedro Simon, Av. Libertador Grál. San Martin 1526, VICENTE LOPEZ FCNGBM, Nicholas S. Ban (101

1555 Summerhill Ave. Suite MONTREAL Que. Canada

(Folytatás az előző oldalról.)

— Oszoljanak, — intett kezével türelmetlenül a kapitány.

Emánuel izgatottan fordult hátra Boldizsárhoz.

— Oszoltassa a tömeget! Használjon karhatalmat, ha kell!

— Nem hallották? Mindenki menjen haza, Istenük ne legyen!

— bődült el rekedten a falu verekedője, — Aki nem mozog tüstént, annak velem gyűlik meg a baja!

Hang nélkül, sötét ábrázattal fordultak az emberek a hegy

felé.

— Maguk maradjanak a közelben, — súgta Emánuel Sánta Máténak, — ha végeztem a katonákkal, gyűlést tartunk az iskolában!

Aztán a kapitányhoz fordult.

— Kapitány elvtárs szállása a községházán lesz, — mondta mosolyogva, — a katonákról is gondoskodunk.

A kapitány nem mozdult, és nem mosolygott.

— Hol van a bánya? — kérdezte kurtán.

Emánuel fölmutatott az Ezüstlyuk felé. A fiatal tiszt a katonák felé fordult, és halk, kemény hangon parancsokat osztott. Egy szakaszvezető tisztelgett, kiválasztott tizenkét katonát, s elindult velők a jelzett irányba.

— Hol van hát az a községháza? — kérdezte a kapitány unottan, és intett a hátra maradt katonáknak, akik szótlanul követték, amerre Emánuel mutatta az utat a piacon át. A gazdaházak kapui üresek voltak már akkor, s a piac is üres volt. A tömeg, mint egy néma fekete felleg, ott nyomult fölfele az úton a Tromka-palánk alatt.

A Bíró még mindég ott ült a nagy sötét Íróasztal mögött, könyvével a kezében, s meg se moccant, amikor Emánuel s a kapitány beléptek kopogás nélkül az ajtón.

— Az uralmat átvesszük, — mondta Emánuel kurtán, — fölszólítom önt, hogy vonuljon föl a lakásába, és ne mozduljon onnan, míg nem kap rá további parancsot.

A Bíró lassan letette a könyvet.

— Kinek a nevében beszél? — kérdezte lassan.

Emánuel nyelt egyet és félszemmel a fiatal tisztre sandított, aki unottan állt mögötte az ajtóban.

— A megszálló hatalom nevében, — felelte, és kissé elpirult. A Bíró lassan átfordította szemeit a kapitányra.

— Igaz ez? — kérdezte.

A kapitány nem értette meg a szavakat, és türelmetlenül nézett Emánuelre.

— Ki ez az ember és mit mond?

— A régi rendszer bírája, — felelte Emánuel, — öreg ember, és nem tudja megérteni, hogy a régi rendszernek vége van.

— Fogassam el? — kérdezte közömbösen a kapitány.

— Nem szükséges, — rázta meg Emánuel a fejét gyorsan,

— elég lesz, ha szobafogságot adunk az öregnek. De öntől akarja hallani a parancsot, hogy ki kell mennie az irodából.

A kapitány nyomban előre lépett, és intett kezével a Bíró felé.

— Davaj! Davaj! Mars!

A Bíró bólintott, becsukta a könyvet, és lassan fölemelkedett a nagy karosszékből. Mondani akart valamit, de ebben a pillanatban futó léptek dobogása verte föl odakint, a kőfolyosó csöndjét, s a nyitott ajtóban lihegve jelent meg Piluc, a cigány. Arca szürke volt, mint aki rémet látott.

— Manóka úrfi! — rikácsolta elosukló hangon, lihegve, — Manóka úrfi, Dominik bácsit meglőtték! Jaj Istenem, vériben van! Mit tegyünk véle, Manóka úrfi?!

Egy pillanatig dermedt csönd volt a szobában. A kapitány fölhúzott szemöldökökkel fordult meg.

— Ennek mi a baja? — kérdezte.

16