Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-07-01 / 7. szám
Kárpát (LOS CARPATOS) Szépirodalmi, képes családi folyóirat a világon szétszórt magyarok részére Szerkeszti Kótai Zoltán I. ÉVFOLYAM 7 'SZÁM (8) Reg. de la Prop. Intelectual 577.537 1958. JULIUS KÖVETSÉGBEN JÁRUNK A szülői házban a szülők jó erkölcsökre, becsületre szoktatják a gyermeküket, hogy amikor idegenek közé kerülnek, ne hozzanak majd szégyent a család hírnevére. Sok éves, kitartó nevelés eredménye az, ha az apa büszke lehet gyermekére és az édesanya boldog leánya viselkedése miatt. Odahaza rendes körülmények között csak a családi becsületre voltak kényesek az emberek idegen társaságban, de külföldön, az emigrációban ez a becsület-kérdés átalakul családi becsületből nemzeti jóhirnévvé, vagy becstelenséggé. Odahaza mindenki magyar volt és egy ember helytelen viselkedéséből nem csináltak nemzeti becsület-ügyet. Idegenben élve viszont minden egyes embert nem a családjának képviselőjeként tekintenek, hanem mint a nemzetének követét, képviselőjét. Büszkén mondják: a magyarok a legjobb tanulók az intézetben! Magyar nyerte meg a sport-versenyt! A magyar kultúra sok szépséggel ajándékozta meg a világot...De ugyanakkor halljuk: magyar betörő-banda garázdálkodik ... nem végzik becsülettel a munkát a magyarok: követelőzőek, hálátlanok, ocsmány erkölcsitek a magyarok... Ezek az apró mondatok egy-egy magyarnak a jó vagy rossz viselkedéséből származnak — egyből általánosítva egy nemzetre. Amikor az 1956 októberi események olyan nagy becsületet szereztek a magyar névnek, hegy még a harmadgenerációs emberek is büszkén mondogatták származásukat, most sokszor kell szégyenkeznünk egyeseknek a viselkedése miatt. (Mi jól tudjuk, hogy ennek a becstelen viselkedésnek mi van a hátterében: lejáratni a magyar becsületet, a magyar dicsőséget. A szabadságharcosokkal együtt, sokszor azokat megelőzve sok kommunista ágens is jött ki megbízatással, hogy lehetetlen színbe állítsák a magyarokat. Vannak, akiket későbben szerveztek be azzal a fenyegetéssel, hogy az otthon maradt hozzátartozóikon bosszulják meg, ha valamit másként tesznek, mint ahogyan ők előírják...A vihar a tengerről, a folyóról sokszor a szennyet dobja a partra. Minden nemzet testében vannak beékelve haszontalan jellemek. A szabadságharccal kapcsolatosan a politikai foglyokkal együtt a bűnözők is kiszabadultak és azok kalandvágyból jöttek első sorban messze idegenbe. Mennyi aggódással és szeretettel vártuk az újakat — mennyi segíteni akarás volt mindenkiben — és a vége? Csalódás, mert a sok becsületesnek hálaszavát elnyomta a kisebbségben, lévő —■ de hangban annál förtelmesebb —, résznek a követelése, rágalmazása, bosszúja. Amíg ez csak nekünk fáj, akik csalatkoztunk egy nemzeti együvétartozás gondolatában, még nem olyan nagy tragédia, mert egyéni szomorúság, de amikor a külföldiek kezdik észrevenni az eseményeket, és magunk sem tudunk eimenni mellette hümmögéssel, “kivételes eset” jelzőjével, és amikor ebből a külföldiek nemzeti jellemvonást kezdenek kiolvasni, és mosolyogni kezdenek, amikor századszor kezdjük cáfolni az évszázados vádakat és rágalmakat magunkról: pl. hogy a magyar és a cigány egyet jelent... érezzük a becsület felelősségét. Magyarnak lenni annyit jelent, hogy sorsközösséget vállalunk az otthoniakkal, és ennek a nagy családnak a megbecsült képviselői leszünk. Nem azért vagyunk magyarok, mert véletlenül ott születtünk a Duna-Tisza táján, nem azért vagyunk magyarok, mert még talán beszélünk ezen a nyelven, hanem azért mert érezzük, hogy ahhoz tragikus sorsú nagy családhoz tartozunk, amelynek a becsületéért évezreden keresztül milliók véreztek el, amely kivetette magából mindig a becstelent, az árulót, mert a nemzeti becsület nem tűrhette azt el. Küzdjünk a magyar becsületért, ha kell a magyarul beszélők ellen is, akik megfeledkeztek a nagy-családunk becsületéről, és akik nem járnak követségben nemzetünk szebb jövőjéért! Kótai Zoltán. 1
