Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-07-01 / 7. szám
ANONYMUS HONFOGLALÁSUNK KRÓNIKÁSÁNAK FRANCIA KULTÚRKAPCSOLATAI Honfoglalásunkat leíró krónikánk szerzője körül immár kétszáz esztendő óta folyik a tudósok heves vitája, s bár egyet s mást sikerült végérvényesen tisztázniok, de a híressé lett krónikás, “Béla király jegyzője”, valójában ma is. Anonymus, névtelen. Hosszadalmas s bonyolult feladat lenne elmondani a kétszázados s mind máig tartó viták szerteágazó érveléseit, amelyek a múlt ködébe vesző gestaíró személyének titkát próbálkoznak megfejteni. Vannak azonban teljesen tisztázott pontok, s ilyen az is, amely megállapítja Anonymusunk nagy műveltségét. Munkájából kétségbevonhatatlanul kiderül, hogy tanult fő, kitűnő-tollú iró, az események mélyére kereső, világos-itéletű tudós, aki kora kultúrájának magaslatán állott. Hogy úgy mondjuk, “európai-műveltségű” férfiú volt, aki királyi udvarokban töltötte életét. Bizonyos jelek utalnak arra, hogy P. mester —• amint önmagát nevezi a Névtelen — megfordult Itáliában, Bolognában is, ahol valószínűleg jogi tanulmányokat végzett. Sokszor és nagy-nagy gonddal átvizsgált munkájából azonban az is kiderül, hogy Anonymusunknak szoros kapcsolatai lehettek a párizsi egyetemmel, ahol, adataink szerint, a XII. század második felében több magyar egyházi férfi is végezte tanulmányait. Francia, közelebbről, párizsi hatásra mutatnak már müve első szavai is: “P. dictus magister” : a “Mesternek mondott P.” kifejezés, illetve, szerkezet, amelyben tulajdonképpen szerénykedő udvariasság rejlik. Ez a “formula” főleg a XII. századi latin levélírásban divatozott, s vannak jelek, hogy éppen az abban az időben egyetemmé szervezett párizsi egyházi iskolákból terjedt el szélesebb körben. Ám, az előszó említ egy másik, erősen jellegzetes francia motívumot is, amely szintén párizsi “emlékekre” utal. Krónikásunk bevezetőjében ugyanis, bizonyos Dares Phrygiusra hivatkozik, akinek művét “hajdan’,’ iskolai tanulmányai idején olvasta. Mintegy példaként lebeg előtte ez a munka. És a tudomány valóban kimutatja, s meg is állapítja: “tárgyi elemeiben, tartalmában, alakításában és nyelvében egyaránt félreismerhetetlen nyomait látjuk annak, hogy a Dares Phrygius nevű szerzőnek tulajdonított és História Trója pusztulásáról címen emlegetett mű hatott reá.” Ez az ál-ókori munka pedig a XI. század óta különösen a franciák között tett nagy népszerűségre szert, aminek főként az az oka, hogy a franciák nemzetük őseit, a frankokat, a trójaiaktól származtatták. A Dares Phrygius vonal tehát újra csak Párizs felé mutat. De a szerző személyes dolgait érintő bevezetőből még több más szál is kibogozható, amelyek ugyancsak Párizsba látszanak vezetni. Az idevonatkozó kezdő sorokat egyik jeles tudósunk kitűnő s hű fordításában idézzük. Anonymus ezekkel a lyrai színezetű mondatokkal fog munkájába: “Mesternek mondott P., — írja — valamikor a jó emlékű, dicsőséges Bélának, Magyarország királyának jegyzője, N.-nek, az ő legkedvesebb barátjának, a tisztelendő és az írástudás művészetében avatott férfiúnak üdvözletét, meg kérése teljesedését jelenti. — Midőn hajdan iskolai tanulmányon együtt voltunk és egyforma iparkodással olvasgattuk a trójai történetet, melyet én erősen megkedvelvén, a Frigiai Dáresnek és egyéb szerzőknek könyveiből úgy, miként mesterimtől tanultam, a magam fogalmazása szerint egy kötetbe szerkesztettem, akkor kéred tőlem, hogy amint a trójai történetet és a görögök háborúit megírtam, ugyanúgy írjam meg neked Magyarország királyainak és nemeseinek származását is: hogy a hét fejedelmi személy, aki a hétmagyar nevet viseli, miképen jött ki szittya földről....stb.” Szóval P. mester maga vallomása szerint egyik iskolatársa részére, annak felkérésére, sőt, mint a továbbiakból kitűnik, sürgetésére írta meg honfoglalásunk gestáját. Hogy ki is ez az “N”, a “hajdani iskolatárs”, arról, sajnos, Anonymus hallgat. Csak annyit ír, ismételjük: hogy neki “legkedvesebb barátja” és az “írástudás művészetében avatott férfiú”. De, mert a mindig nagy gonddal író szerző krónikájában több helyen a korabeli magyar olvasó számára teljesen felesleges magyarázatokat ad, joggal hihető, hogy a “volt iskolatárs”, akinek művét ajánlotta, és elsősorban szánta: külföldi ember lehetett. További szorgalmas búvárkodás után aztán tudósainknak sikerült valószínűvé tenni, hogy az emlegetett “iskolatárs”: a francia nem-2
