Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-06-01 / 6. szám
SZENT LÁSZLÓ Szent László király olyan hős volt, mint honszerző Árpád és olyan bölcs, mint Szent István. Gyönyörű termetével és lelkének gazdagságával úgy tündöklőit, mint “ködben a hajnali csillag’’. Régi írásokban ez maradt róla ránk. Már gyermekkorában is kiváló volt. Atyja, I. Béla halála után Salamon lett a magyarok királya. László és derék bátyja, Géza herceg őszinte rokoni szívvel felajánlották neki szolgálataikat. Kiűzték a rabló kunokat, megalázták az ellenséges görög császárt, s elvették tőle Nándorfehérvár várát. A fiatal király szerette hű véreit, de gonosz tanácsosa a német Vid, folytonosan ellenük tüzelte őt. Salamon király ingadozó ember volt. Vid elhitette vele, hogy Géza és László koronája után törnek. Hasztalan mondogatta Ernyei ispán, Salamon egyetlen igaz tanácsadója, hogy leghívebb alattvalói a hercegek. A király lelke gyanút fogott. Seregével hirtelen, váratlan Gézára támadt, aki csak hű vitézei önfeláldozásával tudott szabadulni. Vác alá futott, ahol öccse várt reá, aki a szörnyű hírre nagy sereget gyűjtött. A jó testvérek szomorúan ölelték meg egymást. Majd követet küldtek Salamonhoz. Kérték, hogy kerülje el a vérontást, hiszen igaz, testvéri szeretettel vannak iránta. Az ősz Ernyei könyörögve fordult a királyhoz: — Uram, ifjú királyom, hallgasd meg véreidet, nemes szivük békét akar. Fogadd el! Királyi széked, életed forog kockán! — Uram, — szólt nyomban Vid, — Ernyei nem jó tanácsod ad, ne hallgass rá! Irtsd ki a hercegeket, ha biztonságban akarsz élni! Salamon király Vidnek adott igazat. Táborával a hercegek ellen ment, és Cinkotánál találkozott velük. László fehér lován ülve, biztatta vitézeit. Közben hosszú dárdája Folytatás a túloldalon. az orosz katonákat) vedelnek szabadságunk halotti torán és... — Neked viccelni van kedved, Sanyi? — nézett bánatosan Peti barátjára s az üvegeit visszarakva zsebébe, az ajtó felé indult. — Hova mégy, te tulok? — állította meg Sanyi. — Azt hiszed, én nem veszem komolyan? Megőrültél? A tehetetlen méreg beszél belőlem. De ne hidd, hogy nekem kisebb ügy ez, mint neked. De hoztál volna egy kis foszfort inkább... Peti arcán, mint áprilisi égen a komor felhők mögül elősugárzó nap, már újra megjelent a mosoly. — Tudtam, hogy számíthatok rád. Foszfor ugyan nincs, de majd szerzek. Erre mérget vehetsz. Tennünk kell valamit. Emlékezz csak vissza, az Ifjú Gárda... Most megint Sanyin volt az elképedés sora. Mégiscsak valami hiba van a Peti fejében. Pedig néha olyan jó ötletei vannak! Megragadta Péter vállát, úgy magyarázta: — Ide figyelj. Gyönyörű dolgot írt az a Fagyejev. Én magam is majdnem sírtam, mikor először kellett eljátszanom a hős Oljeg Kosevojt a színjátszóknál. Neked sem állt rosszul Szergej Tyulenin szerepe. Dehát, kiskomám, mégiscsak szovjetoroszck voltak ők, abból a fajtából, akik most tönkrelövik a mi szép Budapestünket és... — Jó, jó — simogatta türelmetlenül kopasz fejét Peti. Milyen nehézkes tud néha lenni ez az okos Sanyi is! — dehát: mégiscsak feláldozták életüket a hazájukért. Vagy nem? — Igen, de... — Mit: de? Nekem bizony nagyon tetszett az Ifjú Gárda s a magyar fiúk, meg lányok is tudnak olyan hősök lenni, ha a magyar szabadságról van szó! — Ki mondta, hogy nem? Csakhát éppen EZ a könyv!... Meg kell őrülni! Tudod, mi jutott eszembe? Képzeld el, milyen furcsa lenne, ha mi, mondjuk, valami robbanó bombával várnánk a T34-eseket... és onnan lőne bennünket kedves ismerősünk, Ványa Zemnuhov... Talán bizony oda is kiáltanál neki, hogy “Szevasz Ványa! így szuda! (gyere ide!), hiszen barátok vagyunk... Peti megzavarodva piszkálgatta a fehér függöny szakadt csipkéjét. Aztán barátjára nézett s nagyot sóhajtott. — Hát... fura egy história, de akárhogy is van, nekünk most ki kell űznünk őket. Aljas imperialisták. — Hogy beszélsz róluk? — gúnyolta tovább Sanyi. — Nem megmondta i elszegi tanár “elvtárs’’, hogy a szocializmus terjesztésének Különböző módjai vannak? Úgy látszik, EZ is egyik módja. Peti makacskodott. — A faterom mondta, hogy imperialisták, hát azok is! — Neked? — nézett rá oldalt Sanyi. — Ne.. ,em. Nem éppen nekem, hanem az öccsének, Matyi bátyámnak. Tudod, ő hol van most, az én Matyi bátyám? A Széna téren... — súgta Peti, mint aki nem egészen biztos benne, hogy jó fülekre bízta ezt a nagy titkot. — Tudod, várban van a főhadiszállásuk és nem adják meg magukat, akármit is hazudik a rádió, míg az oroszok ki nem pucolnak. — Hát ezt meg honnan tudod? — Ma hajnalban üzent egy sráccal a fateromnak, hogy a melósok közt szervezze a sztrájkot, meg hogy lépjenek érintkezésbe a katonasággal, hogy azok fegyverrel is segítsék őket. Úgy éljek, ez igaz! És tudod, hány éves volt a srác? Mint te! Meg én... Géppisztoly volt az oldalán, olyan “davaj gitár”, mint az oroszoknak, s mikor csak meg akartam simogatni, úgy elkapta előlem, mintha tüzes vas lenne. — Nem való ez gyerekeknek! — ezt mondta, — képzeld. De ma.'d. megmutatom, hogy én is vagyok olyan legény, mint 6. Csak ne járjon el a szád — na jó, ismerlek. Azért is mondtam el, 52
