Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-06-01 / 6. szám
írt, most már sűrűn következtek egymásután a női nevek és a hatalmas számok. Jim Morrison behunyt szemmel élte végig újra a múltját és osztogatta az ajándékokat. Aztán végre akadozni kezdett, keresgélt az emlékek közt, és felnyitotta a szemét. Körülnézett. — Oh, igen. Katy Müller. A szakácsnőm. Húsz év óta. Nincs megfizetve azzal, amit kap. A szivével főz, a lelkét önti bele a töltött káposztába, amit a névnapomra készít. Huszonötezer dollár... —■ Betty, a titkárnőm. Az ellenségeim meg akarták vesztegetni, tippeket akartak tőle, hogy elrontsák a dolgomat a tőzsdén. De Betty kidobta őket. Ötvenezer dollár. Különben legyen százezer. Betty már nem fiatal, és a kutya sem fogja feleségül venni, ha nincs elég pénze... — Mi van még? Várjon csak... Igen, hetvenezer a Szegény Lányokat Védő Egyesület javára .... Azt hiszem, ez az egész. És mindez még a felét sem teszi ki a vagyonomnak. A többi természetesen Mollyé, a feleségemé. Felirt mindent? — Igen, Mr. Morrison. — Akkor öntse formába, és hozza vissza még ma. Hozzon két tanút is, hogy aláírhassam.... ♦ Mrs. Morrison mély gyászban volt. A gyászruha fölött, ahogy a karosszékben ült, szinte világított halvány arca és dús, szőke haja. Az ujjai közt vékony cigaretta füstölgött. — Mr. Harris — szólt kellemes, mélyzengésü hangján az előtte álló ügyvédhez —, ön volt az uram ügyvédje. Hagyott a megboldogult végrendeletet? — Igen, asszonyom. Velem íratta meg a végrendeletét. Most készülök iktatni a bíróságon. Önre a különböző adományok után mintegy a vagyon kétharmadrésze marad. — Különböző adományok? Úgy tudom, hogy az uramnak nem volt közelebbi rokonsága az életben.... — Ez igaz. De vannak mások.... —■ Értem. Az uramnak voltak munkatársai. Férfiak, akik segítették az életben.... Mr. Harris elővette a zsebkendőjét, és köhintett. — Nem, asszonyom. Az adományok nem férfiaknak vannak szánva, hanem többnyire hölgyeknek. Sőt mondhatnám, hogy kizárólag hölgyeknek... — Miféle hölgyeknek? — Akikkel a megboldogult az életben többékevésbbé kapcsolatba került. Mrs. Morrison tágranyilt szemmel nézett az ügyvédre. Három évvel ezelőtt ment feleségül Jim Morrisonhoz, aki kiemelte a szegénységből és küzködésből. Igaz, Jim Morrison már idős volt, de többet ért mindazoknál a férfiaknál, akiket Molly eddig ismert. Nemcsak gazdag volt, hanem gyöngéd is, okos, fölényes, akire minden ember tisztelettel nézett fel, és akit lehetett szeretni. Tudta, hogy Jim Morrison életében más nők is voltak, de ezzel nem törődött. Ám, most, ezek a nők kiléptek a múlt homályából ... Lassan, szinte gépiesen eloltotta a cigarettáját, és kurtán mondta: — Kérem, olvassa fel a végrendeletet. Mr. Harris olvasni kezdett. Mrs. Morrison halványan, de egyébként mozdulatlan arccal hallgatta. Mikor az ügyvéd a végére ért, a nő elgondolkozva szólt: —■ Ön jól ismeri a végrendeletek körüli törvényes eljárásokat, Mr. Harris. Van rá mód.. . hogy ez ellen a végrendelet ellen.... valami kifogást lehessen emelni? Mr. Harris megigazította a nyakkendőjét, aztán megsimogatta a bajuszát, mely gondosan barnára volt festve. — Hogy meg lehet-e támadni a végrendeletet? Természetes, hogy lehet. Minden végrendeletet meg lehet támadni. Ezt különösen. Ez a végrendelet ugyanis annyira különös — mondhatnám különcködő —, az öröklő személyek viszonya az Örökhagyóhoz olyan természetű, hogy a bíróság könnyen talál alapot annak megváltoztatására. Meg vagyok győződve, hogy Jackson bíró, aki állását a megboldogultnak köszönheti és így valószínűleg önnek is szívesen áll szolgálatára, asszonyom, hajlandó lenne megsemmisíteni a végrendeletet azon az alapon, hogy az örökhagyó nem volt elmebeli képességeinek teles birtokában, mikor végrendelkezett. .. — És önnek, Mr. Harris, szintén az volt a benyomása, mikor a végrendeletet írta, hogy a megboldogult nem volt épelméjű? Mert ebben az esetben, ugyebár, nem írt volna le a számára egy okmányt, mely milliókról intézkedik? — Persze, hogy nem.... azaz... kénytelen voltam leírni. Mr. Morrison nemcsak kliensem, hanem barátom is volt. Ha visszautasítottam volna, esetleg megsértődött volna, és más ügyvédhez fordult volna, aki elkészítette volna ugyanezt a végrendeletet a számára. —• Azóta azonban ön átgondolta a dolgot, és megállapította magában, hogy bár a megboldogult normálisnak látszott, szellemi képességei a betegség folytán csökkentek, és így.... —. A számból vette ki a szót .asszonyom — mondta buzgón Mr. Harris —, sőt hozzátehetem, most, ahogy önt itt látom ragyogó szépségében — bocsánat, de legényember vagyok, aki nem mentes a női szépség hatása alól —, hogy az a férfi.... az a férj... aki más nőkre tud gondolni, amig olyan felesége van, mint ön, asszonyom, az a férj nem lehet épelméjű.... Mr. Harris azt várta, hogy a fiatal özvegy erre elmosolyodjék, de Mrs. Morrison arcán nem látszott más, mint komoly elgondolkozás. — Ahhoz, hogy a végrendeletet megsemmisítsék — kérdezte lassan —, be kell bizonyítani, ugyebár, hogy a többi örökösöknek semmi törvényes követelésük nincs? Természetesen. Valószínűnek látszik, hogy a többi örökösök, miután nagy összegekről van szó, szintén ügyvédet fogadnak, és harcolni 17
