Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)

1958-05-01 / 5. szám

(folytatás) Hogy a könnyeket ne lássa, Megfelezi kis kamráját, S maga gyakran szükséget (lát. Most ott ül az asztal mellett, Imakönyvében keresget. Könyvét hijják Rózsáskert­­(nek, Melyben szent rózsák terem­­(nek. Régi, jó, de kopott jószüg, Melyet még csak a barátság S egy pár ernyedt szál tart (öszve, Oly igen meg van viselve. S ím kopognak, és köhintve Az öreg jó Sára lép be: “Isten áldja meg, nagyasz­­(szony! Most ugyancsak legjobb itt­­(hon. Jó, hogy ilyenkor ki nem jár, Majd elvesztem, oly nagy a (sár.” “Hát mi jót hoz, Sára néni?” “Istenem, bár tudnék hozni. Egy kéréssel jöttem volna, Ha miatta meg nem szólna. Oly nehéz most a szegénynek, Tán jobb volna, ha nem élne. Imádságos könyvet kérnék, Higgye meg, most oly jól es­­(nék-Mert hiszen ha már az ember Szépszerint jóllakni sem mer, Már csak szűkén él kenyér- Éljen Isten igéjével, (rel, így legalább árva lelkünk’ Az imádság tartja bennünk. Itt tudom, van heverőben: Adjon az Isten nevében.” “Jó asszony, — felelt az öz­vegy, — Könyvem nincs több, csak ez (az egy. De ha már úgy megkivánta, És ettől függ boldogsága, Vegye egy felét jó névvel, Én beérem más felével.” S fele ide, fele oda, Könyvét kétfelé osztotta. Most a két jó öregasszony Hogy semmi jót ne mulasszon, Fél könyvből, de nem fél (szív vei Imádkoznak este reggel, S ha van Isten mennyország­ban, Nem imádkoznak hiában. Vörösmarty Mihály. tökéletesen igaza volt és Peti belátta, hogy az ő beszéde helyte­len, már annyira szokásává vált az ilyen csúnya, kiferdült sza­vak használata, hogy ilyenkor hosszú percekre egészen megné­­mult, mert gondolkodnia kellett a rendes kifejezésen. Bent a lakásban igyekezett Peti a legszeretetreméltóbb mo­dorát elővenni. Minden ajtó előtt alaposan lábat törölt. Hangos és illedelmes “Kezét csókolom! !”-mal köszönt Réti néninek a konyhában. Megvakargatta a farkcsóváló Betyár bozontos füle­­tövét és a teknősnek udvariasan szája elé tette a húsvagdalékot. De amint becsukta maga mögött a nappaü-ebédlőgyerekszoba ajtaját, izgalomtól csillogó szemmel lökte a levegőbe eddig hóna alatt szonrongatott számtankönyvét. —. öregem! Kiüldöztük Felszegit a suliból! Hű, de zabos volt... Még fenyegetőzött is, hogy majd ő megmutatja... — Mit? Miért? Ne a közepén kezdd már megint, te tökfej, mert leboxollak. Az elejéről! — Hát jó! — szusszant nagyot Péter és hátát a falnak tá­masztva lekucorodott a szőnyegre. — Vagy tizen voltunk az osztályban... — Fekete Jóska ott volt? — Ott. Meg Lindi is, meg Donajó Anti, Gólya (ez a hosszú­­ranőtt sovány Kerekes Gabi volt) és képzeld, még az az ütődött Mann Karcsi is, az ifjú párttitkár — boldog lesz a faterja, ha megtudja, micsoda áruló fiacskája van... — A tárgyra, Peti, tárgyra! — Szóval: Felszegi tanár elvtárs levágta a nagy dumát, ahogy a rádió szokta: “Fiúk! Felforgató elemek, nyugati impe­rialisták próbálják megdönteni a szocializmus békés építését!..” — Képzelheted, még Lovász Tibi is, Felszegi leghűbb árnyéka is úgy nézett kedves úttörővezetőnkre, mintha varangyos békát látna. Aztán angyali pofával tette fel a kezét és megkérdezte: — Tanár úr! Az én apám is nyugati imperialista?? Mert az is a forradalmárokkal tart. Nálunk az egész ház, különben... Azzal leült, várva a feleletet. Tudod ,hogy a Matróz-utcában laknak, az emeletes hajógyári házakban. Csupa gyári melós... De a mi Felszegink már begerjedt. Ilyen lényegtelen kérdést meg sem hallott. Folytatta ott, hogy: hazafias kötelességünk se­gíteni helyreállítani a reakciósok okozta károkat. “Fiúk! — mu­tatott az ajtó felé — induljunk! Az utcakövek felszaggatva. Ha csak egy követ is felsegítünk...” — Képzeld, itt egy kis hatásos szünetet tartott és Fekete Jóska, hetven kilónyi súlyával, szo­kott flegmájával vágott közbe: ... az orosz katonák fejére, — erre mindenki ránézett és Felszegi úgy nézett Jóskára, mintha nagyfaterja szellemét lát­ná... Az meg kifordítja a két tenyerét, így ni! — és befejezi: — ... kitakarodnak hazánkból és szabadok leszünk! — Te, öregem, úgy éljen a kopasz fejem, hogy soha el nem felejtem azt a percet, míg farkasszemet néztünk Felszegivel, aki aztán egy cigire akart gyújtani, de a keze annyira reszketett, hogy nem gyulladt meg az öngyújtója. Megszántam szegényt és kiugrottam az első pádból, hogy tüzet adjak neki. Erre olyan hangzavar keletkezett, hogy Felszegi elmenekült. Még az ablak­ból is kiáltoztunk utána olyasmiket, amire sose fog tudni vá­laszt adni. Peti szája széles mosolyra húzódott. — Azt meg csak otthon vehette észre, hogy a 16 pontot be­csempésztem a kabátzsebébe, míg tüzet adtam neki... Szóval, ízé, szeretném, ha az ikerszavak eredetét mégegyszer átvennénk, — folytatta megváltozott hangon Peti, mert édesanya nyitott be, két nagy darab zsiroskenyérrel, szilvával egy tányéron.------ Folytatjuk ------58

Next

/
Thumbnails
Contents