Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)

1958-01-01 / 1. szám

SÍRFELIRATOK

Gomba Jánost Nemrég tették ide,

Akit nadrágjából Kirázott a hideg.

Apja pedig Péter,

Az öregebb Gomba,

Most rukkolt utána A paradicsomba.

Jól éreztem magam,

De jobbra törekedtem. Orvoshoz fordultam,

S jobblétre szenderültem.

Ez a sír borítja Kása Pál hul(Iáját,

Ki 20 évig hajtja a község (csordáját, De mert egy bőszült bika hátulról ment neki — örök világosság fényeskedjék (neki.

TRÉFÁS

Itt nyugszik az Urban Alajos Sebestyén,

Kinek nem paripa Ment keresztül a testén. Bizony belefordult Tisza közepébe, így pusztult el szegény Vízi betegségbe’.

Istenfélő ember volt a jó Kasi (Márton,

De a halál így szólt: őt is (sírba rántom. Hiába imádkoztattak érette a (pappal,

Temetése előtt megholt három (nappal.

Itt nyugszik Kiss János. Gyufával nézte meg Hordóban a benzint.

Volt benne. Élt huszonkét (évet.

Itt nyugszik Gerzson Gödé, Rászakadt a malom köve. Mikor lehúzták róla,

Holtan mászott ki alóla.

Éles dördülés szakította félbe Tubák szavait.

A következő pillanatban olyan hózuhatag szakadt nyakunkba, hogy hasra estünk. Mikor fel akartam tápászkodni, újabb dördülés hasított fülembe. Tubák maga mellé rántott a hóba.

— Ne mozdulj!

Előttünk és mögöttünk gránátok szántották a hómezőt és havas-piszkos szökőkutakat fakasztottak a megfagyott rögökből.

— Ez a mi tüzérségünk — jegyezte meg Tubák megnyugtató hangon.

De engem egyáltalán nem nyugtatott meg ez a gondolat, hogy saját tüzérségünk iparkodik elpusztítani bennünket. De még kevésbbé volt megnyugtató az a tény, hogy olyan helyen tartózkodunk, amely ellenséges területnek számít.

Tubák mondott valamit, de nem értettem meg, mert szavait elnyomta egy közeli robbanás.

— Mit mondasz?

— Ha akarod, elmesélem neked életem történetét.

— Most?

— Miért ne? Nincs semmi dolgunk. A zárótűz még órákig eltarhat.

Hason fekve a hóban, ismeretlen vidéken, idegen országban, elszakadva csapatunktól, a saját tüzérségünk zárótüzében; mindenre éreztem kedvet, csak arra nem, hogy Tubák élettörténetét meghallgassam. De nem akartam gyávának látszani és beleegyezően bólintottam.

Sajnos a gránátok fütyülése, közeli és távoli becsapódása annyira elszórakoztatott, hogy Tubák élettörténetének első szakaszáról csak nagyon homályos ismereteim vannak.

Mindenesetre igen boldogtalan gyerekkora volt.

Apja beleszeretett a náluk szolgáló cselédlányba. Felesége természetesen nem helyeselte ezt az érzelmet. Ebből a nézeteltérésből sok olyan viharos jelenet fakadt, amely kellemetlenné tette a családi életet. Az apa végül is elköltözött a cselédlánnyal, és magára hagyta feleségét, a hét éves Tubákkal együtt.

Természetesen Tubák nem ilyen egyszerűen vázolta ezeket az eseményeket, és hosszasan foglalkozott azokkal a részletekkel, amelyek a helyzetet szégyenteljessé tették. Ebben erősen közrejátszott a szomszédos lakók erkölcsi felfogása, amely az ilyen esetekben mindig nagyon emelkedett.

De úgy látszik, éppen akkor nem figyeltem, amikor Tubák valami fontos részletet mesélt, mert sehogysem értettem, hogy mi kapcsolata van evvel az üggyel egy Katica nevű öt éves kislánynak, akit eltiltottak attól, hogy Tubákkal együtt játsszék.

Mikor itt tartottunk, váratlanul véget ért a zárótűz. .

Mivel alkonyodni is kezdett, közöltem Tubákkal, hogy okosabb lesz a múlt helyett a jövővel foglalkozni, amely egy kicsit bizonytalannak Ígérkezik.

Újra nekivágtunk a hómezönek.

Egy órai gyaloglás után — messze előttünk — fekete pontok tűntek fel a hóban. Ezek a fekete pontok a táboritávcsőn keresztül orosz halottaknak bizonyultak. Ez a felfedezés kellemetlenül lepett meg.

— Hogy kerültek ezek a halottak elénk?

Tubák megmagyarázta, hogy nyilván a multheti orosz offenziva áldozatai. Nagytömegű gyalogságot vetettek be, és pár kilométert nyomultak előre, de végül is visszaverték őket.

Közelebb érve úgy látszott, hogy szaporodik a halottak száma. A hótakaró alól csizmás lábak, kékrefagyott kezek meredtek ki. Ez a kép meglpett valószínűtlenségével. (Folytatjuk).

32