Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-05-01 / 5. szám
A magyar győzelmek (folytatás) megveri az osztrák Frigyest. 1245. IV. Béla tönkreveri az osztrák Frigyes seregét. 1249. IV. Béla elfoglalja Stájerországot. 1278. (aug. 27). Kun László és Habsburgi Rudolf a Morvamezőn megverik a cseh Ottokárt. Az Árpádok kihalása után belső viszályok következnek. Károly Róbert alatt állott helyre a rend, aki 1324-ben a honvédelmet új alapokra helyezte. Károly Róbert alatt alig van háború. Uralkodása belső rendezéssel és diplomáciai tevékenységgel telik el. 1345. Nagy Lajos leveri a horvát lázadást. 1347. Nagy Lajos nápolyi hadjárata. 1354. Nagy Lajos győzelmes hadjárata a litvánok ellen. A tatárok veresége. 1378. Nagy Lajos sikeres háborúja Velence ellen. 1390. Zsigmond szerencsés hadjárata Moldovában. Zsigmond alatt jelenik meg először délen az új hódító nagyhatalom, a törökség s állandóan fenyeget I. Ulászlótól kezdve. 1438. Az aldunai hadjárat. 1442. Hunyadi János szebeni győzelme. 1443. A hosszú hadjárat. 1456. Hunyadi felmenti Nándorfehérvárat . 1459. Mátyás megveri az osztrák Frigyest. 1460. Mátyás győzelmes hadjárata a cseh rablók ellen. 1463. Mátyás győzelme a törökökön Jajcánál. 1468. A cseh háború. 1474. Mátyás győzelme Boroszlónál. 1477. Mátyás diadalai Ausztriában. 1485. Becs elfoglalása. Mátyás után II. Ulászló és II. Lajos alatt hanyatló korszak következik. Az ország fontos végvárai: Nándorfehérvár, Pétervá-A nyomda előtti kocsiúton négyesével állították fel őket, arccal a Szabadság-tér felé. — A pártközpontba visznek — súgta Laci, de Sanyi ettől sem lett okosabb. Azt se tudta, hol van az, s mi közük nekik a párthoz. Vállat vont. Megszámolta: tizenkilencen voltak. S tizenhat rendőr kisérte őket, rájukszegezett puskával, jobbrólbalról, elől és hátul... Sehol egyetlen jármű a Főváros utcáin, a téren... Az izgatott járókelők megbotránkozott, hangos megjegyzésekkel szidták a rendőröket, és egy pirospozsgás bácsi odakiáltott nekik az egyik sarokról: — Ne féljetek gyerekek! Kiszabadítunk benneteket! Egyik nyitott ablakból, a sok kihajló fej közül egy magas női hang visított a rendőrök után; — Aljas csirkefogók'! Ártatlan magyarokat kísérnek... De mire a puskacső feléje irányult volna, üres, néma ablakok meredtek a kísérőkre és “gonosztevőkre” egyaránt. A szőke, gyulladtszemű egyetemista hangosan felcsuklott. Pedig csak feltörő nevetését palástolta. Jókedve azonban a pártközpont sárgafalú, minden magyar által gyűlölt épületénél alábbhagyott. Az újjnyi vastag rácsokkal védett földszinti ablakok mögött torzvigyorú, vagy rémült ávos tisztek meredtek rájuk, előreszegezett pisztolyokkal, készen a lövésre a legkisebb “gyanús” mozdulatra. Sanyi még soha nem találkozott a Gyávasággal. Most szembenézett vele. S megborzongott; jobban, mint mikor a halott ávóst látta a pincelépcső tetején. A Zoltán-utca és Akadémia-utca sarkán váratlanul tank állta az útjukat. A tank körül orosz katonák nyüzsögtek, páncélsisakban, nevetgélve, ordítozva, egészen otthoniasan. Laci száraz, égő szemmel bámulta őket. Hirtelen az a képtelen, szörnyű gondolata támadt, hogy nem is telt el tizenkét esztendő a “felszabadulás” óta. Itt vannak, most jöttek, akik elől nővére és édesanyja bujdosott, s akiket olyan irtózattal lestek a lehúzott ablak redőnyök mögül 1944 telén... — Kezeket fel! — reccsent most újra a bőrkabátos hangja— Fal felé fordulni, egészen, szorosan, a mindenségit!! Odalapultak a falhoz, háttal a rendőröknek, oroszoknak, az egész világnak. Csak a puskák felhúzójának kattanását hallották. Sanyi fejében rémülten cikázott át a gondolat, amit a mellette álló Laci öntött felháborodott szavakba: — Csak nem akarnak agyonlőni?! — Csend!... üvöltött a bőrkabátos. Aztán, bámulatosan rövid idő alatt, a magasabb parancs úgy döntött, hogy mégis kihallgatják a “foglyokat” — előbb. Ismét megindultak hát, és pár perc múlva becsukódott a kis társaság mögött az Akadémia-utca egyik bérházának kapuja. IV. OTTHON Édesanya ott ült a zöld karosszékben s fáradtan hajtotta kezére fejét. Máskor olyan vidám, kedves barna szeme most aggódva fürkészte az eléje kuporodott Sanyi arcát. Néha végigsimított a fiú vöröses szöghaján, mint aki még most sem meri elhinni, hogy igaz, amit lát. —■ Igazán nem bántottak, kisfiam? — Nem, édes. Egy pofont kaptam — és kész. De igazán nem is fájt! Még ásított is Sanyi, mint valami csekély dolog felett. Édesanya azonban nem hiába aggódta végig az elmúlt éjszakát; érezte a ki nem mondott szavak mögött is, hogy kisfiát megérlelte, megerősítette valami nagy esemény. Először érezte, hogy gyengébb a félig férfiszámba serdült gyereknél... Letette öléből a foltoznivaló harisnyát. Az ablaknál álló virágállványhoz lépett 54
