Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)

1958-01-01 / 1. szám

Nem hagyhatom itt egy osztálytársamat egyedül egy idegen hómezőn. Ezt bizonyára nem helyeselné a tanári kar sem, dacára annak, hogy fogalmuk sincs a szolgálati szabályzatról.

Visszamentem, és leültem Tubák mellé a hóba.

— Idefigyelj, Tubák! Nem mint alantasod jöttem vissza, hanem mint osztálytársad. Éppen ezért elvárom tőled, hogy te is így kezelj. Nem akarlak elhagyni a bajban. De oktalanul elpusztulni sem akarok a te butaságod miatt. Egyetértek veled abban, hogy a gépfegyvereket meg kell menteni. De sem elvinni, sem megvédeni nem tudjuk ezeket. Tehát csak egy megoldás van: segítséget kell kérni.

—• Rendben van. Menj, és kérj segítséget.

— Nem megyek, ha nem jösz velem. Egyedül úgy sem tudsz itt csinálni semmit.

Félórás vitatkozás után sikerült meggyőznöm Tubákot, és elindultunk, hogy felújítsuk elvesztett kapcsolatunkat a hadsereggel.

De előbb Tubák tábori távcsövével végigkémleltük a terepet.

Az égő falu sűrű füstfelhőben úszott. Nem látszott valószínűnek, hogy élőlények tartózkodjanak benne. A falu előtt pár száz méterre orosz katonák holttestei hevertek a hóban. Tubák megszámolta őket, és elégtétellel állapította meg, hogy harmincnyolc halott van, amíg az ő szakasza csak egy embert vesztett.

Mikor az én kezemben volt a távcső, kellemetlenül lepett meg, hogy a Tubák által megszámolt halottak közül öten-hatan még mozogtak. Az egyik pláne lassan csúszott előre a hóban, hosszú vérnyomot hagyva maga után.

Közöltem Tubákkal megfigyelésemet, de egyáltalán nem tulajdonított fontosságot a dolognak.

Tudtam, hogy őrültség lett volna segítségükre sietni, és ezért hallgattam. De mikor Tubák a tölünk öt kilométerre fekvő országutat kutatta végig távcsövével, már semmi kedvet sem éreztem arra, hogy kövessem példáját.

Miután Tubák semmi mozgást nem észlelt, elindultunk követve az elmenekült szakasz hóba taposott nyomait.

III.

Egy darabig szótlanul bandukoltunk a hómezőn.

A csendet Tubák törte meg.

—i Olvastam a verset!

Értetlenül bámultam rá.

—• Milyen verset?

—. Amit hozzám írtál. Nagyon csodálkoztam rajta, hogy valakit érdekel az én sorsom, mert eddig soha senkit nem érdekelt. Ha valaki közeledett hozzám, csak azért volt, hogy kicsúfoljon, és nevetségessé tegyen. Ez volt az első barátságos___

Zavartan és szégyenkezve hallgatott el. Nem tudta befejezni.

De bennem is zavart és szégyenkezést keltett. Nem tudtam mit mondjak neki. Kellemetlen lett volna bevallanom, hogy versem megírására nem barátságos érzelmek ösztökéltek. Hogy engem az ő személye egyáltalán nem érdekelt, csak a csukaszürke ruha, amelyet viselt és a halálcédula, amely a nyakában lógott.

Szótlanul tapostuk tovább,, a havat.

Majd újra Tubák szólalt meg.

— Ha ismernéd az életemet... Gyerekkorom óta... hogy mik történtek velem... Sohasem beszéltem róla senkinek... De neked el fogom mesélni... Te meg fogsz érteni... Az én életem történetéből olyan könyvet Írhatnál...

SÍRFELIRATOK.

TRÉFÁS

Itt nyugszik Kedves orvosom Tóth,

És körülötte,

Akiket gyógyított.

Marcsák Mártont Megrúgta a tehene,

És most itt nyugszik Ehen e.

Az ajtóban állott,

S keverte a rántást,

Mikor a halál

Tett rajta egy rántást.

Nyugszunk itt ketten Ez alatt a fa alatt,

Hárman voltunk egy korcs(mában,

A harmadik elszaladt.

Itt nyugszik Kiss János, Vegetáriánus,

Mivel húst nem kapott,

A fűbe harapott.

Itt nyugszik Kerekes Julcsa, Erényes szűz-leány,

Siratja egyetlen fia,

Mihály.

Itt nyugszik Tóth Ferkó,

Kit elragadott a pejkó.

János volt a neve Szegény számadónak,

Csak a vers kedvéért íratott Ferkónak.

Itt nyugszik a falu kanász» Kék ingben, gatyában.

Nevét azért nem írjuk a fej- Mert mindenki tudja, (fára.

Itt nyugszik Baj Ádám,

De hangot nem ád ám.

Ez év januárjában Halt meg a bundáján.

Esett birkát ettem Húsvét után kedden,

Péntek óta fekszem E szomorú kertben.

Lám az élet füst és pára,— Ne másszatok körtefára,

Mert fáját átok veri, így pottyant le Kerek Feri.

A fa alatt nem volt szalma, Békés legyen nyugodalma.

31