Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-01-01 / 1. szám
A kisleány fohásza — Édes Istenkém, ne adj több gyereket a papának, mert sejtelme sincs neki, hogyan kell bánni a szegény gyerekekkel. * « * Szemrehányás — Mama, miért nem olyan emberhez mentél férjhez, mint a Béla papája? Bélának mindig kitűnő a számtandolgozata. * * * Közös sors — De, rabló ur, hagyjon valamit a zsebemben... Mit fog szólni a feleségem, ha egy krajcár nélkül megyek haza? ... — Mit gondol, nekem nincs feleségem?... * * * Utolsó vallomás. —• No, nagyságám, most hogy elmegyek elárulom, hogy a konyhakulcs nyitja a kamrát is. * * * Elővigyázatosság. — De kérem, önt azt mondta, hogy nekem a legméltányosabb árat számítja a ru háért és mégis 300 pengőt kér? — Bocsánat uram, ebben már benne van a perköltség is. * * * Kölcsönösség. — Papa, kész vagyok az adókimutatással, mennyire vagy a latin dolgozatommal’ * * * Vendéglőben. —• Hallja, pincér, én fiatalabb koromban kardnyelő voltam, de mondhatom, egyetlen karddal sem kinlódtam annyit, mint ezzel az átkozott marhasülttel. Tubák szigorúan nézett rám. — Nem hagyhatjuk el a gépfegyvereket. Ezt nem nagyon értettem. Nekem tulajdonképen semmi közöm nem volt a gépfegyverekhez. De ha lett volna, akkor sem vállalkoztam volna egyetlen egy gépfegyver cipelésére sem, mert ismertem a súlyát. A jelen esetben pedig három gépfegyver cipelése esett volna rám — ha igazságosan osztjuk el egymás között — mert hat gépfegyver álldogált elhagyottan a hóban. Tehát közöltem Tubákkal, hogy a gépfegyverekhez való ragaszkodást ostoba ötletnek tartom. Ha sokáig habozunk, a saját bőrünket sem tudjuk megmenteni. De buta emberekkel nem lehet vitatkozni. Tubák a szolgálati szabályzatban azt tanulta, hogy a hadsereg tagjai a rájuk bízott fegyvereket semmilyen körülmények között nem hagyhatják el, nehogy azok az ellenség kezére jussanak. Mindig jobb tanuló voltam, mint Tubák, de be kellett vallanom, hogy a szolgálati szabályzatból gyengébben álltam. De valami rémlett nekem, hogy visszavonulás esetén meg kell semmisíteni a katonai szempontból fontos berendezéseket. Tehát azt indítványoztam Tubáknak, hogy semmisítsük meg a gépfegyvereket, és ezután nyugodt lelkiismerettel távozhatunk a veszélyes helyről. De Tubák visszautasította ezt az ajánlatot. Ő mint a gépfegyveres alakulat, parancsnoka felelős a gépfegyverekért, és mindent meg kell kísérelnie megmentésükre. Láttam, hogy elérkezett a búcsú pillanata. Közöltem Tubákkal, hogy én — mint a gyalogág egyik tagja — semmi közösséget nem érzek a gépfegyverekkel, és éppen ezért sürgősen távozom, hogy megkeressem csapatomat. Mert nekem viszont ez a kötelességem. Tubák szigorúan nézett rám. —- Megtiltom neked, mint feljebbvalód, hogy elhagyd ezt a helyet. Nem tetszett nekem sem a hangja, sem a nézése. De még kevésbbé tetszett az a gondolat, hogy Tubák akaratának legyek alárendelve. Annak a Tubáknak, aki közismerten az osztály legbutább tanulója volt. De nem akartam elmérgesíteni a helyzetet. Közöltem vele, hogy őrmesteri rangja dacára nem tekintem illetékesnek arra, hogy nekem parancsokat osztogasson. Először is egész más fegyvernemhez tartozom. Másodszor teljesen ellenkező értelmű parancsot kaptam saját feljebbvalómtól, aki magasabb rangot visel mint ő. Ez az utóbbi ugyan nem volt igaz, de reméltem, hogy hatni fog rá. De nem így volt. Tubák hosszabb vitába kezdett velem a szolgálati szabályzatról. Nem tudom, hogy miért pont ezt tanulta meg ilyen alaposan, holott a legkisebb kör kerületét is képtelen lett volna kiszámítani. Közölte velem, hogy a szolgálati szabályzat értelmében joga van lelőni engem, ha megtagadom az engedelmességet. Ezzel már elő is húzta pisztolyát. Ez a fordulat annyira felháborított, hogy szó nélkül pofonvágtam, és hátat fordítva elindultam a havas domboldalon. Csak három-négy lépés után jutott eszembe az a lehetőség, hogy Tubák esetleg utánam lő. Tehát futni kezdtem. De nem történt semmi. Mikor úgy éreztem, hogy lőtávon kívül vagyok, megálltam, és visszafordultam. Tubák még mindig mozdulatlanul állt a pisztollyal kezében. Mikor látta, hogy visszafordultam, hátat fordított, és leült a hóba. Gondolkodni kezdtem. 30
