Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-01-01 / 1. szám
Hasoncsúszva felmásztam a legközelebbi dombra. És ekkor megértettem a késés okát. A gépfegyveres osztag ott hasalt a hóban, mintegy száz méterre tőlem, és vadul gépfegyverezte a falu végét. Odacsúsztam hozzájuk. De ebben a pillanatban abbahagyták a tüzelést. Felugráltak és rohantak a lovak felé. Én is rohantam velük. Meg akartam tőlük kérdezni, hogy hol van a század. De ez a felesleges kérdés sohasem született meg. Egyetlen hang nem jött ki a torkomból. Megfogtam a mellettem rohanó baka karját, de úgy ellökött, hogy elterültem a hóban. Ekkor pillantottam meg Tubákot, aki pisztollyal kezében rohant a szaladok után, és vadul kiabált valamit. Mikor feltápászkodtam a hóból, láttam, hogy a katonák összefogdossák a lovakat, felülnek rájuk, és elvágtatnak. Egyikmásik ló körül kisebb küzdelem alakult ki. Akinek ló nem jutott, az gyalogszerrel menekült. Csakhamar eltűntek a dombok mögött. Tubák még egy darabig a menekülők után bámult, aztán lassú mozdulattal visszadugta pisztolyát az övén függő bőrtokba. Rajtunk kívül csak egyetlen katona maradt ott. Az is elterülve feküdt a hóban, kitárt karokkal, arccal lefelé. Fejéről lehullt a sapka, és vörös haja élénk folt volt a fehér hóban. Pár száz lépésre tőlünk egy póniló erőlködött, hogy lábraálljon, de mindig elterült. Az egész olyan valószínűtlen volt, mint egy álom. Odamentem a vöröshajú katonához, és megfordítottam. Az egyik szeme helyén véres lyuk tátongott. Halott volt. Ekkor lépett mellém Tubák. Valamit mondani akart, de szája nyitva maradt a csodáíkozástól. Csak most ismert rám. — Hát te mit keresel itt? Ez a buta kérdés jellemző volt Tubákra. Vájjon mit kereshettem itt, a tüzvonalban, egyenruhában és fegyverrel kezemben? Röviden elmeséltem neki őrségem történetét, amelyet szemrebbenés nélkül hallgatott végig. Aztán felvilágosított, hogy a századra hiába várok, mert a falut elfoglalta az ellenség. Vagy elmenekültek, vagy elestek, vagy fogságba jutottak. — És most mi lesz? — kérdeztem naivan. — Semmi. Láttad, hogy ez a banda gyáván elmenekült, és itthagyták a gépfegyvereket. Valóban, a gépfegyverek ott álltak elhagyottan, csövükkel a falu felé meredve. Tubák újra kihúzta pisztolyát a bőrtokból. Egy pillanatig azt hittem, hogy végezni akar magával, a helyzet reménytelensége miatt. De mielőtt szólni tudtam volna, vagy mozdulni, hogy kezét lefogjam, már megindult a póniló felé, amely még mindig vergődött a hóban, hogy talpra álljon. Most értettem meg csak, hogy mit akar. Egyetlen lövéssel agyonlőtte a pónilovat. Ez vegyes érzelmeket ébresztett bennem. Minden esetre elhamarkodott dolognak tartottam. Talán előbb meg kellett volna vizsgálni. Hátha ki lehetett volna gyógyítani sebesüléséből. Persze mindjárt eszembe jutott, hogy reménytelenül messze vagyunk minden kötözőhelytől, és nagyon valószínű, hogy lovak számára nincs is egészségügyi szolgálat. De mégis megrendített a sebesült póniló kivégzése. Utána rögtön arra gondoltam, hogy a vöröshajú katona halála majdnem közömbös volt nekem, és szégyelni kezdtem magamat. Sokat kell még tanulnom ebben a háborúban. Mikor Tubák visszajött hozzám, egész más szemmel néztem rá. Most vettem csak észre gallérján az őrmesteri rangjelzést. Es is megzavart egy kicsit. Tubák nemcsak sokkal elszántabb és tapasztaltabb katona, hanem feljebbvalóm is. Épen ezért csak szerényen és félénk hangon indítványoztam, hogy legokosabb lenne, ha mi is menekülnénk. Csodálatos eset. — Teljes ez a meisseni porcellán készlet? — Igen. Már tizenkét éves. Meg akarja talán venni, asszonyom? — Nem. Csak a háztartási alkalmazott címét kérném, aki 12 év alatt egyet sem tört össze belőle. Büntetés. — Ma ráijesztettem a halaimra. Kibontottam előttük egy szardiniás dobozt, hogy lássák, milyen büntetés vár rájuk, ha rosszul viselkednek.. Személyeskedés Feleség: — Tudod, a teve olyan állat, amely egy hétig is kibírja ital nélkül. Férj: — Már megint kezded a személyeskedést? Szórakozottság. —• Képzeld, milyen szórakozott vagyok?! Az eső elállt és most, hogy be kellene csuknom az ernyőt, vettem észre, hogy otthon felejtettem. Párbajfeltétel — Az ellenfél mindenáron ragaszkodik a pisztolyhoz és a 20 méter távolsághoz. — Nem bánom. A húsz méteres távolságba belemegyek, de a pisztoly helyett a kardot választom. Kutya-idő — Vidd el, kérlek a postára ezt a levelet. — Most? De hiszen olyan idő van, hogy a kutyát sem lehet ilyenkor kiengedni. — Hát mondtam én, hogy vidd magaddal a kutyát is? Megoldás — Miért küldesz a feleségednek teljesen üres levelezőlapot? — Mert nem vagyunk egymással beszélő viszonyban. 29
