Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-04-01 / 4. szám
“Te úgy ragaszkodsz a becsülethez, mint a magyarok a kardjukhoz...” Machiavelli. * * * A múlt század harmincas és negyvenes éveiben Germánia prímása magyar származású ember volt: Tarnóczy József bíboros, salzburgi hercegérsek. A salzburgi dómban alussza örök álmát. * Az angol Akadémia egyik büszkesége Sir Aurél Stein, a világhírű Azsiakutató, magyarországi születésű volt. * * * Kossuth volt az első idegen, akit az amerikai szenátus nemcsak hivatalosan fogadott, de aki ott beszédet is mondhatott. Amerika történetének ezt a szakát egyes történetírók Kossuth-korának nevezik. * * * A lift feltalálója, Langer eiter, a világ első felvonókészülékét a kismartoni Esterházy kastélyban szerelte fel. * » * Schubert, aki magyar népdalok rajongója volt és sok magyaros motívumot dolgozott fel müveiben, 1818-ban két Esterházy gróf kisasszony zeneoktatója volt Zselécen. * * * Haydn 1761-től 1790-ig, tehát három évtizeden át állt az Esterházy hercegek szolgálatában, mint a világhírű kismartoni zenekar karnagya. * * * Dante a Divina Commediában megemlékezik Magyarországról: “Oh beata Ungheria...” — “Oh boldog Magyarország, ne engedd tovább gyötretni magad...” TUDNUNK KELL 56 Csak ők tudják, hogy jutottak ki innen az éjszaka... A röplapok! Már szaladt is vissza Sanyi s egy ölrevaló, már becsomagolt röplappal kapaszkodott fel az ablakpárkányra. Két kézzel szórta le a röplapokat. Példáját Laciék is követték. A kabátok alól is előkerültek a nyomtatványok és pár perc alatt fehér lett az utca a sok papírtól. — Vigyétek! — harsogta túl Igaz Laci hangja az ujjongó kiáltást. — Minél messzebbre! Mindenkinek adjatok belőle!!... Egyetlen lap nem maradt az úttesten. Felszedték a fiatalok. A hosszú menet befordult a Dunapartra, kiáltozásuk elhalkult. — Menjünk mi is, — mondta Laci, és szedelőzködni kezdtek. Az Alkotmány-utcai kapu felé tartottak, mikor egyik ifjúmunkás szaladt eléjük, ijedt arccal. — Itt vannak a rendőrök! — Hol? — Itt, az udvarban! — mutatott remegő kézzel a szűk kis udvarra, még mindig szorongatva ócska puskáját. Klára kapta ki a kezéből s dobta hirtelen a felvonófülke tetejére. — Ne lássanak fegyvert a kezetekben! Tiz-tizenkét kékruhás fogta körül pillanatok alatt őket s mint a gonosztevőknek, feltartott karral kellett az udvarban felsorakozniok. Egyenlőre úgy festett, hogy a rendőrök maguk jobban féltek az elszántarcú kis csoporttól, mint azok tőlük. Nem lehetetlen, hogy valamelyik ablakból lepuffantják őket... Lázas futkosással keresték emeletről-emeletre az elrejtett fegyvereket. — Akik fegyvert fogtak az éjjel, álljanak félre! — recsegte egy nagybaj uszú, szeplősképü rendőr, s úgy nézett szét a feltartottkezü társaságon, mint aki minden pillanatban kész a kezében tartott orosz puskát elsütni. Senki sem mozdult. Igaz Laci elérkezettnek látta az időt, hogy megszólaljon: — A fegyveresek korahajnalban elhagyták a nyomdát. — Úgy?! Majd meglátjuk!... — kiáltott gúnyosan s dühtől szikrázó szemmel egy bőrkabátos civil, akiről messzriről ordított, hogy az ávósok fogdmegje s nem valami kesztyűs kézzel bánhat áldozataival, ha fegyver van a kezében. Egy ládikát cipelt a kis udvar közepére. Megvetően rúgott belé. — Ezt ki kezelte?! Kíváncsian néztek oda, de nem elégíthették ki a bőrkabátost; egyikőjük sem látta azelőtt a ládában levő géppisztolyt. — Nna... — törülgette a bőrkabátos kopaszodó fejebúbját — majd elválik! Azzal a foglyok őrizetét egy holdvilágképű, tenyeres-talpas rendőrre bízta, ki szőke szempillája alól egykedvűen nézegette a furcsa társaságot. Tán nem is rájuk gondolt, hanem alföldi, vagy dunántúli falujára, apja tornácos házára... — Megengedi kérem, hogy rágyújtsak? — kérdezte egyszerre Klára, olyan mosollyal fordulva a holdvilágképűhöz, mely keményebb sziveket is meglágyított már... A rendőr meglepetten dadogta: — I... igen. Klára aztán, merő szórakozottságból, elfeledte, hogy tulajdonképpen foglyok, kik feltartott kézzel kell, hogy álljanak a szenesudvar szőnyegporoló állványa előtt. Előbb Igaz Lacira vetett egy cinkos pillantást, aztán bábatáskájának mélyéről előkotorva az öngyújtót, pöfékelni kezdett. Bár nyugalma csak látszólagos volt, elérte célját: megnyugtatta társait, kik egymás után engedték le feltartott kezüket. — Folytatjuk ■—
