Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-04-01 / 4. szám
épületet valószínűleg körülzárták az oroszok. Csak azért mondom, hogy ha holnap nem jelentkezünk, nemcsak a sztrájk miatt lesz... Csak mikor a kagylót letette, látta meg a mellette állók rémült arcát, öregesen legyintett. — Mit vagytok megijedve? Csak azért mondtam ezt az öregnek, hogy tudja, hol vagyunk és a szüléimét értesítse. Te orvos vagy — szólt Klárához. — Mi bajod lehet? Te meg csak betévedtél az este, Sanyi, s nem mertél hazamenni a puskalövések miatt, érted? — I... igen. — És nem ismersz egyikünket sem név szerint. Igaz Lacit sem. Érted? Sanyi csak bólintott. Mutatóujjával megdörzsölte orrahegyét, pedig nem is viszketett. Ha nem igaz, hogy körülzárták őket, mért olyan izgatott ez a fiú?... Olyan, de olyan nagyon haza akart menni, hogy szinte kibuggyant belőle a sírás. S akkor egy hűvös kéz szorítását érezte a magáén. Felnézett Klára nyugodt, mosolygó arcába. — Együtt megyünk hazafelé, jó? — kérdezte egyszerűen. — A Margit-hidon kell átmennem. — Megint kitalálta, mit gondolok, — jutott Sanyi eszébe, de hangosan csak ennyit mondott: — Hát persze hogy jól... Mire visszamentek a gépterembe, a kövér ávós nem volt sehol. — Hová tettétek? — kérdezte Klára az ide-oda járkáló Igaz Lacit. — Hová? — állt meg az, szemüvegjét lekapva, régi szokása szerint, hogy egész fölöslegesen megtörülje. — Visszaadtuk a pisztolyát s hazaküldtük. A cime itt van, neve is. Megmondtuk neki, ha bármit elárul abból, amit itt látott s ha miatta egy emberünknek is baja történik, előkerítjük, mi vagy barátaink a föld alól is, és megemlegeti a Szikra nyomdát... Még azt is megígérte, hogy kilép az ávó kötelékéből, mert magyar paraszt volt az ő apja Szolnok mellett... Hát így. Nem tehettünk mást vele. Ha itt találják... Mondatát nem fejezte be, de nem is volt rá szükség. Bármi történik, jobb, hogy elment... Sanyi kinézett az utcára. — Nézze! — hívta Klárát maga mellé s a szemközti bérház pincefeljárójára mutatott. Ott görnyedt egy vadonatúj egyenruhás ávós tiszt, orosz fegyverére, a pengetős hangszerre emlékeztető “davajgitár”-ra borulva. Keze görcsberándulva a ravaszon. Fején félrecsúszva a tányérsapka, széles tarkóján oroszosra vágva a haja. Halott volt. Sanyi le nem tudta venni fekete szemét róla. Csak Laci sürgető hangjára fordult meg: — Gyorsan! Osszuk szét a röplapokat! Zsebbe, kabátok alá... Hátha ki tudjuk menteni őket! Sanyi, segíts csomagolni! Rengeteg röplap volt már akkor felhalmozva, készen, ivekben, csak szét kellett vágni őket. Sanyi boldogan segített. Hosszú ollóval nyírta, szabta a papirt, hajtogatta s a fiúk már vitték is. — Semmit ne hagyjunk a nyomdában! A fegyveresek is ott topogtak körülöttük. Egyszeresek, az épület Honvéd utcai oldala felől fiatal, friss kiáltozás hangzott fel hozzájuk. Ütemes, mindent elsöprő kiáltás: — Rusz-kik haza!... Rusz-kik haza! Sanyi Klára nyakába ugrott egy ujjongó kiáltással s már rohant is a terem túlsó ablakaihoz. Felrántotta a kilincset, kihajolt. Széles magyar zászló selymét lobogtatta feléje a reggeli szél. Hát mégsem igaz! Nincsenek körülzárva!... — Itt jönnek az egyetemisták! A két “önkéntes ápolónő” is ott integetett vidám arccal. Körősi Csorna Sándor, a világhírű tibeti kutató és nyelvész, munkásságát az egész angol tudományos világ méltányolta; életrajzát több tudós angol társaság megiratta, — szobra áll a Bengáli Ázsiai Társaság székházában, Kalkuttában, — magyar életrajzát Cholnoky Jenő és Baktay Ervin irta meg. $ Az amerikai polgárháború híres vezére, Asbóth altábornagy, csinálta New York első városrendezési tervét és neki köszönheti New York egyik nagy büszkeségét: a Central Parkot. Ő volt Északamerika első követe Argentínában. * * * A magyar föld adta a német kultúrának Lenau MJiklóst, a költőt, aki a torontálmegyei Csatádon született 1802-ben, elsőnek vitte be a világ irodalmába a magyar Alföld képét. * * * Bismarck a magyarokról így nyilatkozott: — “Különös nép a magyar, de nagyon tetszik nekem.” * * * “Magyarország a hősök nemzete, Németország az erényt, Franciaország a szabadságot, Olaszország a dicsőséget jelenti a nemzetek sorában. Magyarország a hősiesség megtestesülése.’’ Victor Hugo. * * * “A haza nem fejőstehén- A haza ugyanolyan, mint az édesanya, érzelmi szálak fűznek hozzá, és ha nem tud adni, akkor mi kell, hogy adjunk neki." gr. Teleki Pál. TUDNUNK KELL 55
