Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)

1958-04-01 / 4. szám

— Én és szomorú? Úgy találja, hogy szomo­rú vagyok? — Úgy van. Mintha nem is maga lenne a “Kávédaráló emlékiratai” cimü könyv szerzője, mely a könnyekig megnevettetett... Nyugtala­nít a dolog. Talán diétikus ellátásra lenne szük­sége?? Több főzelékre vagy lágy tojásra reg­­gelenkint? Vagy jót.tenne, ha az inasom es­­ténkint megmasszirozná? Tetszik látni, hová jutottam? A társaság el­vesztette szellemességembe vetett hitét és most kuráztatni akarnak, mint a versenylovat, mely rosszul ugorja át az akadályokat. Mikor már minden találékonyságom cserben­hagyott, elolvastam Bergson könyvét a neve­tésről. Mindennel megpróbálkoztam. Egy tucat csirkét dugtam a zongorába, egy élő kacsára rácsuktam a likőröspince ajtaját. Kipróbáltam a sikamlós zsánert, felöltöztem répacsősznek, stb. Semmivel sem volt sikerem. A marquis ven­dégei komorságba burkolóztak. Már-már felhagytam minden reménnyel, mi­kor egy reggel pompás ötletem támadt. A le­vélhordó csengetése egy régi lélektani igazsá­got juttatott eszembe: Semmi sem mulattat bennünket úgy, mint felebarátaink balszeren­cséje. Habozás nélkül tollat ragadtam, és elváltoz­tatott Írással névtelen levelet írtam a magam címére. “Szegény öregem! Mialatt te a feleségedet Vichyben hiszed, — ő szemtelenül megcsal egy pénzváltó ügynökkel. Egy igazi barátod.” Tudtam, hogy az inas a vendégek postáját az előszobában egy kis asztalra szokta rakni. Másnap reggel odatettem a lapot, aztán eltűn­tem a parkban. Biztos voltam benne, hogy min­denki elolvassa majd a “szellemes ember” cí­mére érkezett nyitott levelezőlapot. Csengettek a reggelihez. A marquis pillan­tása elárulta, hogy számításom bevált. Saint- Esprit gróf szájszögletében mefisztói mosoly ült. Bassadin vicomte a monoklijával babrált, Mme. Lapougade összeszorította hamis fogso­rait, hogy visszatartsa kitörő jókedvét. — Látta a postáját? — kérdezte tőlem a há­zigazda komolyan. — Drága barátom, — feleltem a világ leg­ártatlanabb hangján, — van valami a szá­momra? — Mintha láttam volna a nevét egy levele­zőlapon. Kimentem a levelezőlapért. Ellenállhatatlan vágy fogott el, hogy hallgatózzam. Alig csuk­tam be az ajtót, odabent kitört a nevetés; — őszinte spontán nevetés volt. Diadalmasan tér­tem vissza az ebédlőbe. —• Mi történt? önök nevetnek? Udvariasságból türtőztették magukat. A mar­quise azonban a fülemhez hajolt és résztvevő hangon, — mintha vigasztalni akart volna, azt mondta: — Mi már régen tudjuk. A FEHÉR HÁZ TÖRTÉNETE Mister James Hóban 1796. márciusában a tá­voli nyugatról érkezett Washingtonba. A kis fogadó gazdája már az első beszélgetés alkal­mával megkérdezte tőle: — Mit szándékozik itt csinálni, tisztelt uram? Hóban felhajtotta Whisky-jét és csak eny­nyit mondott: — Házat építek itt az elnöknek. .. Addig csak egy kormányépület volt Was­hingtonban, a Capitolium. Abban székelt az elnök, az egész kormány és a legfőbb törvény­szék. De az elnöknek nem volt méltó lakása és ezen a hiányon akart James Hóban segíteni. Ezért vállalkozott a hosszú utazásra. James Hóban skót származású volt- Szülő­földjének régi vadászkastélyai jártak az eszé­ben, és ilyet akart az elnöknek 'építeni. Megin­dult a munka és amikor a ház már félig készen állt, Mister Hóban kissé távolabbról szemügyre vette és megállapította, hogy nem felel meg mindenben elgondolásainak. Ezért lebontatta és újra elölről kezdte. A második és a harmadik kísérlet ugyanúgy végződött. Végül a negyedik még mindig nem tetszett az építésznek. Csakhogy már nem akar­ta újra elkezdeni az egészet. Rövid töprengés után mentő ötlete támadt. Rengeteg meszet hozatott, és az egész épületet csillogó fehérre mázoltatta. Most már Hóban elfogadhatóbbnak találta művet. Az első Fehér Ház fölött rossz idők jártak. Adams utóda, Jefferson, jó ideig súlyos beteg volt. Gyógyulása után gyilkosság történt a pa­lotában. Nemsokkal később óriási vihar dühön­gött Washingtonban és másnap a Fehér Ház­nak nem volt fedele. A elnök ideiglenesen szál­lodába költözött. 1814-ben brit hadsereg szállt partra Ameri­kában. Egy csapat Pakenham hadnagy vezeté­sével bevonult Washingtonba. Pakenham had­nagynak valószínűleg nem tetszett a Fehér Ház, katonáinak parancsot adott, hogy gyújt­sák fel. A háború befejezése után Monroe elnök épí­­tetett új elnöki palotát. Az államokban már annyira megszokták, hogy a washingtoni Fe­hér Házról beszéljenek, hogy már hagyomány­ból hófehér lett az új épület is. De ez már sok­kal Ízlésesebb volt, és ez áll ma is az Egyesült Államok fővárosában. Az új Fehér Háznak is viharos múltja van. Nemcsak sok történelmi eseménynek volt a tanúja, hanem egyidőben például divat volt, hogy az életúnt amerikaiak a Fehér Ház lép­csőire mentek öngyilkosságot elkövetni. Egyes kijelölt napokon bármely amerikai polgárnak joga van elnökének lakóházát belül­ről megtekinteni. A dolgozószobába is belép­hetnek és olyankor mindenki megpróbálja, hogy milyen ülés esik az Egyesült Államok el­nökének karosszékében. 27

Next

/
Thumbnails
Contents