Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-04-01 / 4. szám
okairól most nem szólok, csak a következményekre mutatok rá. Az ifjúság olyan élményen ment át a forradalom alatt, amely eltörölhetetlen nyomokat hagyott hátra az egész nemzedék lelkében. Ezeket a fiatalokat a kommunizmus nem fertőzheti meg többé. Az a legenda pedig, amely körülveszi a forradalmi ifjúság tetteit, a példa erejével fog hatni a következő nemzedékek életében is. A forradalom kellő megvilágításba helyezte a kommunizmus és a munkásosztály viszonyát is. Egyrészt a munkásság ujjat sem emelt a kommunizmus védelmére, hanem ellenkezőleg, egységesen szembefordult a kormányzattal. Másrészt a magát munkáskormánynak nevező rendszer tüntető munkásokra lövetett és erőszakkal verte szét a munkásság magateremtette önkormányzati szervét, a budapesti munkástanácsot. Ezek az emlékek hosszú ideig befolyásolni fogják a kommunista párt és a munkásság viszonyát. A forradalom megmutatta és fokozta a magyarországi kommunista párt ideológiai gyengeségét is. Most nem térek ki arra, hogy a kommunizmus ideológiai csődjét Magyarországon milyen mértékben okozták a kommunizmus általános elméleti fogyatékosságai, illetőleg a kommunista elmélet és gyakorlat ellenmondásai. Ezúttal csak a különleges hazai okokra mutatok rá. A kommunistáknak Magyarországon mindig hiányzott az ideológiailag felkészült gárdája. A képzett marxistákat félkézen meg lehetett számlálni. A párttagok ezrei mentek át ugyan elméleti szemináriumi kiképzésen, ott azonban csak bevágták a kényszeranyagot, önállóan, kommunista módon gondolkodni nem tanultak meg. Lehet, hogy ez az ideológiai felkészületlenség volt az oka, lehet, hogy a Szovjetúnió kívánta úgy, mindenesetre tény, hogy a magyar kommunista párt meg sem kísérelte a nemzetközi események és a kommunista tömb belső problémáinak önálló értelmezését és magyarázását, hanem egyszerűen szajkózták a mindenkori moszkvai utasításokat. A probléma így formailag leegyszerűsödött a párt számára, a valóságban azonban ily módon az ideológia mint hatóerő teljesen kikapcsolódott a magyar kommunista társadalom kialakításának munkájából. Az elméleti magyarázatok elvesztették értelmüket és szavahihetőségüket, a párttagok számára csak az volt a fontos, hogyan menthetik a bőrüket a sok változás, cikk-cakkozás közepette. Szinte hisztérikusan igyekeztek alkalmazkodni a moszkvai politika egyre gyakoribb taktikai változásaihoz, vonalhűségüket azzal is bizonyítva, hogy ma megtagadják és ócsárolják, ami tegnap még szent és sérthetetlen volt. Mire a forradalom napja elérkezett, Magyarországon teljes volt az ideológiai zűrzavar, illetőleg nem is lehetett többé kommunista ideológiáról, mint létező valamiről beszélni. Az októberi forradalom rendkívül sok új problémát vetett fel a kommunisták számára, problémákat, amelyek előtt az első pillanatban tanácstalanul állott a világkommunizmus egész vezérkara. Ezeknek a problémáknak a megoldása még egy, a helyzet magaslatán álló pártot is nehéz feladat elé állított volna, a magyarországi kommunista párt pedig, mint tudjuk, szétzüllőben volt. A párt egyetlen akcióképes szárnya, a Nagy Imre-féle csoport, a forradalom problémáival szemben olyan álláspontot volt kénytelen elfoglalni és olyan érvelést használni, amely már alig volt kommunistának tekinthető. Ez csak tovább fokozta az elméleti zavart. A kérdések tisztázása a párttagok többségének alig lehet érdeke, mert túlsokan kompromittálták magukat a forradalom napjaiban. Nem lehet előre megjósolni, hogyan fog az új kommunista párt a jövőben megbirkózni az ideológiai problémákkal. Az mindenesetre valószínű: a párt ideológiai téren hosszú ideig defenzívában lesz, védekezésre szorul, nem marad ereje a támadásra, a terjeszkedésre. Egy további szempont: A forradalom alaposan megtizedelte a magyarországi kommunista párt vezetőképes elemeit. Három teljes garnitúra elhasználódott. Rákosi már a forradalom előtt elbukott, a forradalom elsöpörte aztán a “rákosistákat”. Annyi terhelő és megszégyenítő adat került napvilágra nemcsak politikájuk, hanem személyükre vonatkozólag is, hogy visszatérésük még a neosztalinizmus korszakában is nehézségbe ütközik. Nagy Imre és hívei eltávolításáról maga a párt gondoskodott. Kádárt és csoportját pedig reménytelenül kompromittálja a muszka-vezetés. Honnan vesz egy negyedik vezetőgárdát az a párt, amely sohasem büszkélkedhetett túlsók vezetőképes emberrel? 7. A szabad világ kommunista pártjaiban a magyar forradalom bomlást indított el. Főkép a szellemi emberek, írók, újságírók, művészek, tudósok egy részének elfordulása érintette érzékenyen a kommunistákat, mert ezeknek együttműködése komoly propaganda-értéket jelentett. Szakított a kommunistákkal az úgynevezett társutasok egy része is, de az olasz baloldali szocialista vezér, Pietro Nenni, pártja magatartása miatt továbbra is kétértelmű politikát folyat. Egyes nyugati kommunista pártok taglétszáma csökkent. A magyar forradalom óta tartott nyugati választásokon a kommunista szavazatok csökkenő irányzatot mutattak. A nyugati kommunista pártokban észlelt bomlási folyamatot mégsem szabad túlbecsülni. A szabad Nyugaton tulajdonképen csak két országban van jelentős kommunista párt: Olaszországban és Franciaországban. Ezeket nem érte lényeges veszteség. Biztosabb választ majd csak a következő választások adnak. Összefoglalóul: Az 1956-os októberi forrada-6
