Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-04-01 / 4. szám
letár nivót, de alacsonyabb lett volna a kapitalista társadalom nagypolgári osztályának nívójánál. A proletár-réteg nagyrésze a munkásoknak ipari tulajdonhoz való juttatásával eltűnt volna. A nagypolgári és arisztokrata osztályokat a kommunizmus megsemmisítette. Bár nincs kizárva, hogy történt volna kísérlet a régi kiváltságok visszaállítására, de ez a kísérlet minden bizonnyal meghiúsult volna. A kommunista oligarchiát (párt- és állami bürokratákat) a forradalom szétzúzta volna. Új kiváltságos rétegek kifejlődéséhez — legalábbis egyideig — a viszonyok nem kedveztek volna. Mindezeknél fogva Magyarországon a forradalom következtében gyakorlatilag megvalósult volna — kispolgári nívón — az osztálynéküli társadalom. Ami legalábbis szociális szempontból kétségtelen haladást jelentett volna, még a nyugati államokhoz viszonyítva is. Sajnos a forradalom elbukott, és ez a megálmodott haladó társadalom nem jött létre. Magyarország azonban pusztán azáltal, hogy egy ilyen társadalom lehetőségét elsőként felcsillantotta, nagy történelmi érdemeket szerzett magának. 4. A magyar forradalomig az volt a közhiedelem, hogy egy totális diktatúrát pusztán belülről — azaz külső segítség nélkül — nem lehet megdönteni. A modern technika olyan eszközöket adott a totális zsarnokság kezébe, amelyekkel szemben a lakosság tehetetlen. A válogatott titkos rendőrség, az egész országot befonó spicli-hálózat, a legújabb pusztítófegyverekkel felszerelt katonaság, a gyors közlekedés és ellenőrzés lehetősége, a hatalom mindenre elszánt birtokosait megtámadhatatlanná teszi, még akkor is, ha a lakosság szinte teljes egészében ellensége a rendszernek. A magyar forradalom rácjfolt erre a hiedelemre. Tettekkel bizonyította, hogy a totális diktatúra is megdönthető, amennyiben külső erők nem avatkoznak be. Ennek a ténynek történelmi jelentősége beláthatatlan. 5. A magyar forradalom minden más eseménynél élesebben napvilágra hozta a Szovjetunió hatalmának korlátáit és gyengéit. Megmutatta, hogy a szovjet tömb nem szilárd építmény, hanem pusztán kényszerrel összetartott szerkezet. Mihelyt a kényszer megszűnik, vagy alábbhagy, a szerkezet szétesik. A “ népidemokratikus ” országok lakossága nem megbízható szövetséges, hanem ellenfél. A Szovjetunió iránt állandóan hangoztatott hála, tisztelet és szeretet — hazugság. A valóságban győlölet, megvetés és utálat él a lakosság szívében — nem az egyes orosz vagy más nemzetiségű szovjet polgári személy, hanem a szovjet rendszer és annak reprezentánsai irányában. A szovjet barátok száma Magyarországon egy maroknyi ügynökre szorítkozik. Kitűnt az is, hogy a Szovjetunió háború esetén nem számolhat a magyar katonaság hűségével. Ellenkezőleg, a felfegyverzett magyar hadsereg potenciális veszélyt jelent a vörös hadsereg számára. Megmutatkozott az is, hogy a megszálló szovjet katonaság bizonyos idő után meginog elvhüségében. A forradalom alatti dezertálásoknak nem szabad ugyan különösebb jelentőséget tulajdonítani, de az tény, hogy a hosszabb ideje Magyarországon szolgáló csapatok nem mutattak nagy harci kedvet, vesztettek fanatizmusukból, nem közömbös. Magyarországi harcok a szovjet hadsereg tekintélyét is megtépázták. Nem tudjuk, hogy milyen parancsokat kapott a szovjet haderő, tény azonban az, hogy a szovjet páncélosok a szabadságharcosok felszereléséhez viszonyítva aránytalan veszteséget szenvedtek. Tény az is, hogy a szovjet katonák sok alkalommal nem bizonyultak a legbátrabbaknak. Katonai téren nem vonnék le túlzott következtetéseket ezekből a tapasztalatokból, lélektani hatásuk azonban vitathatatlan. Márcsak az a tény, hogy a viocek tömkelegé keletkezett a szovjet katonák magatartásáról, rombolja a vörös hadsereg tekintélyét. 6. A magyar forradalom leleplezte a vasfüggöny mögötti kommunista pártok szervezeti és ideológiai gyengeségét. A közel egymilliós taglétszámra felduzzasztott magyarországi kommunista párt a forradalom első érintésére felpukkadt, mint a buborék. Az egész világ előtt lelepleződött — amit otthon persze mindenki tudott —, hogy a kommunista párt tagjainak óriás többsége meggyőződés nélkül, kényszerből, félelemből, vagy opportunizmusból lépett be, illetőleg maradt a pártban. A kommunizmus igazi híveinek arányszáma még azt az öt százalékot sem éri el, amely a közkeletű becslésekben szerepelt. A kommunista párt ellenállást kifejteni nem tudott, a kényszertagok hátat fordítottak a pártnak, sőt nyíltan szembefordultak vele, a kevés meggyőződéses szétszéledt, mentette a bőrét. Kényszerrel ismét fel lehet duzzasztani a kommunista pártot annyira, hogy kétszázezer, háromszázezer, vagy akár ötszázezer tagot számláljon. Az új párt ütőképessége azonban még a régiét sem fogja elérni, mert a forradalom tanulságai hatni fognak párttagokra és funkcionáriusokra egyaránt. Bármit tesznek, vagy mondanak, akaratlanul is mindig) gondolnak majd arra hogy a kommunista uralom ngm tart örökké és a párt baj esetén nem tud védelmet nyújtani. Különösen súlyosan érinti a kommunista ügyet Magyarországon, hogy a forradalom révén felfedeződött a szakadék a párt és az ifjúság, valamint a párt és a munkásság között. A forradalom a szakadékot nemcsak napvilágra hozta, hanem el is mélyítette. Mint már említettem, sokan azt hitték, hogy a kommunista nevelésnek sikerül majd meghódítania a fiatalságot. Ennek ellenkezője következett be, és az ifjúság lett a kommunista, zsarnokuralom legádázabb ellenfele. Ennek 5
