Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-01-01 / 1. szám
Vaszary Gábor: A SÁNTA SAS Reggel hat óra felé arra riadtam fel, hogy valaki a vállamat rázza, és közben beszél hozzám. —• Na! Mi az? Jóska barátom állott előttem. — Ide figyelj! Vadászni megyünk Sanyival és Janikával Csapokra. Cicuka is velünk jön. — Ki az a Cicuka? — A barátom menyasszonya. —. Ezért zavartál fel, hogy ezt közöld velem? — Úgy volt, hogy Benő is velünk jön, de az utolsó pillanatban közbe jött valami, és lemondta. Erre mindjárt rád gondoltunk. Gyere el ötödiknek. — Értem, értem. De miért fontos az, hogy öten menjetek vadászni? —• Mert ötüléses autón megyünk, és kár volna egy helyet üresen hagyni. Na, jössz? De ne sokat vacakolj, mert az autó a ház előtt áll és a többiek már türelmetlenül várakoznak. —■ Ha háromüléses lett volna az autó, akkor kétségtelen, nem hivt.atok volna el vadászni. — Háromüléses autónk nincs. —• Ez jellemző. Mindegy. Reggel hat óra van, és máris megsértettek. Jóska elmesélte, hogy a barátjának vadászlakja van Csapokon. Ott töltenénk az egész napot, víg vadászat közben, kedélyes társaságban. Cicuka majd megfőzi az ebédünket. Estére már vissza is jövünk. — És minek visztek magatokkal gyerekeket is? — Milyen gyerekeket? — Hát például a Janikát. Kinek a kölyke az? — Te szamár! A Janika egy felnőtt ember, csak így becézzük. —• Ahá!... És milyen vadra lehet most vadászni? — Most ne ilyen hülyeségeken törd a fejedet, öltözz fel gyorsan, és gyere. öltözködés közben elmondta, hogy tervük a következő: miután életükben először mennek vadászni, tehát bármilyen vadat látnak, azt rögtön lelövik. A tilalom nem fontos. Csak szarvast nem akarnak lőni, mert kényelmetlen volna a hazaszállítás. Gyorsan elkészültem, és lementünk a többiekhez. Mindenkivel kezet fogtam, és beszálltam az autóba ötödiknek. Mindjárt feltűnt, hogy az egyik úr fején fekete keménykalap volt. —■ Kegyed is vadászni fog? — kérdeztem. Azt felelte, hogy ő csak nézni jött. Rövidesen le is vette a fejéről a keménykalapot, és maga mellé tette. Később sem tudta megindokolni, hogy miféle belső kényszer következtében cselekedett így. Ugyanis a tizenhatodik kilométerkőnél valaki a kalapjára ült. Egész úton azon vitatkoztak, hogy szabad-e keménykalappal vadászatra menni, még abban az esetben is, ha az illető csak néma szemlélőnek ajánlkozik. A kalap tulajdonosa tartotta állandóan szőnyegen a kérdést. Az egyetlen komoly érv, amit felhoztak, az volt, hogy egyszer valaki egy vidéki nagynénje temetésére ment el, és a fejére cilindert tett, miután úgy vélte, hogy örökölni fog. Egy bukkanónál aztán beütötte a fejét az autó tetejébe és a cilinderéből csinos kis zsokésapka lett, csak a színe volt undorító. Elképzelhető, milyen érzés órák hosszat egy olyan embernek a társaságát élvezni, aki állandóan a kalapját siratja. Ezenkívül a Cicuka nevezetű félkövér hölgy rengeteg csomagot hozott magával, és majdnem minden pillanatban meg kellett állni, hogy Cicuka valamit előkeressen. Ilyenkor mindenki kiszállt. A csomagtartó ugyanis az Ülés alatt volt, és még itt is mindig a legalsó csomagban volt az, amit Cicuka éppen keresett. A felső csomagban csak akkor talált meg valamit, ha előzőleg már legalulra rakta, és keresgélés következtében az első csomag lett az utolsó. Egyszer a sáljára volt szüksége, majd almát akart enni, és az is a csomagtartóban volt. Később zsebkendőért nyavajgott, s miután a retiküljében nem volt, megint megálltunk, és mindenki kiszállt, hogy Cicuka előszedje a csomagjait. Egyszerre elkapott a vadászat heve. Kár, hogy Cicuka nem madár, és nálam nincsen puska. A sok ki-beszállásnál a keménykalaposnak az ujjára csapták az autó ajtaját. Ezzel aztán tökéletesen sikerült a figyelmet az ölében heverő kalaproncsról az ujjára terelni. A sok ki-beszállás következtében az én ruhámat meg valami átkozott fekete, lekvárszerű nyúlékony anyaggal bekenték, és senki se akart hallani róla semmit. Nem is tudom, mi értelme volt összegyűjteni egy csomó embert, hogy azok állandóan kifogásolják egymás jelenlétét. Közben Jóska, hogy elszórakoztasson minket, elmesélte, hogy Janika, aki most az autót vezeti, múlt évben pontosan ebben az évszakban, és ugyanezzel az autóval háromszor gázolta el egy felebarátját. Mindnyájan élénkek lettünk. — Háromszor ugyanazt az embert? Ugyan, kérem, — jegyezte meg Cicuka, — ez abszurdum. — Talán vadászott rá. — De akkor is, hogy üthette el háromszor, ha hozzá számítjuk azt is, hogy az elgázoltnak mindannyiszor fel kellett előbb épülnie. —■ De egy percen belül ütötte el háromszor. — Lehetetlen. — Először normálisan elütötte, már ameny-20
