Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)

1958-01-01 / 1. szám

Szépirodalmi, képes családi folyóirat a világon szétszórt magyarok részére

Szerkeszti Kótai Zoltán

I. ÉVFOLYAM 1. SZÁM (2) 1958. JANUÁR

MÁTYÁST MOSTAN VÁLASZTOTTA

1458 - 1958

Fél évezrede már, hogy a magyar nép a Duna jegén királlyá kiáltotta ki a nándorfehérvári hős, Hunyadi János kisebbik fiát, Mátyást.

Bonfini, olasz tudós, leírja a királyválasztást megelőző gyűlést. Szilágyi Mihály ajkára adja az alábbbi szavakat, ahogyan Hunyadi Mátyást ajánlja a magyar trónra:

“— A külföldi trónkövetelőket mindenképpen el kell utasítani! Ha pedig a magyarok közül kell választanunk, akkor én Corvin Mátyás megválasztását ajánlom. Atyjának oly sok évi kormányzósága alatt minden külső és belső bajtól megszabadultunk: — fia uralkodása alatt e veszedelemktől a jövőben is megszabadulunk. Hiszen mindnyájan jól ismeritek szerencsés s nemes természetét, istenáldotta tehetségeit, lelki nagyságát és a benne lobogó dicsőségvágyat. Higyjétek el, nem fog elütni atyjától. Harci zajban született, táborban növekedett katona-sátorban fejlődött s kora ifjúságától kezdve megtanulta, hogy az ellenségtől nem kell félni; s tudja, mint kell várat ostromolni, a parancsoló kapitánynak a szavát s parancsát elfogadni; gyalogosan s lóháton egyként harcolni; nap-nap után vivógyakorlatokat tartani; a Dunát keresztül úszni; fagyban, hőségben éjt-napot fegyverben tölteni; fáradtságot és éhséget sokáig eltűrni; ■— az ellenséget fölkutatni, viadalban kedvét lelni; a táborban bajtársaival harcjátékot vívni. Semmit sem utál jobban, mint a gyávaságot és a tétlenséget.

—■ Azonban nemcsak a harci erényekkel tündöklik a mi Mátyásunk! Mindnyájan ismeritek veleszületett szelídségét, nyájasságát, tisztességérzettel párosult udvariasságát, rendkívüli vallásosságát és mély bölcseségét.

— Minden más számításban csalódni fogunk: ragaszkodnunk kell ahhoz a hitünkhöz, hogy csak Hunyadi János fia tudja rendbentartani az országot.

— Arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy nagy kötelességeket rónak ránk dicsőült atyjának halhatatlan érdemei, aki életében a magaszerzette dicsőségén kívül semmi jutalomban nem részesült azért, hogy az országot védelmezte, a kereszténységet megmentette, — a törököt oly sokszor ölte-vágta, hazánkból kikergette. Az aljas gyűlölet mindent megtagadott tőle; — sőt ha nem vigyázott volna macára eléggé, még el is tették volna láb alól az

irigyei. Ugyan mit kérne tőletek e nagy férfiú, ha most szólhatna hozzátok? Kétségtelenül azt, hogy Mátyás megválasztásával mossátok le az ország szent testéről azt a gyalázatosságot, amelyet Hunyadi László gaz legyilkolásáva. rajta ejtettetek, mivel a bűnt nem akadályoztátok meg. Ezt követeli kötelességetek, atyjának sok érdeme, az ország elhagyatottsága, egyszóval minden körülmény. S ha a nagy halott ezt kérné tőletek, csak azért tenné ezt, hogy hazánknak hasznára váljék; — nem pedig azért, hogy családja dicsőségét emelje; — hiszen amíg élt, elég babért szerzett családjának. ..”

Hogy a Szilágyi Mihálynak tulajdonított szónoklat mennyire igazat mondott, bizonyítja a hazájába visszatérő ifjú Mátyás fogadtatása. Mátyás megválasztatása idejében a cseh király udvarában tartózkodott mint kényszerű vendég. Podjebrád csak nagy váltságdíj lefizetése után engedte “vendég”-ét szabadon. Idézzük ismét Bonfinit:

“A magyarok, mihelyt megkapták királyukat, — gyors menetben Budára siettek; át akartak kelni a Dunán, mielőtt a jég elolvad. Amerre csak jártak, a falvakból és a városokból az emberek: ifjak és öregek csoportosan tódultak eléjük. Mindenütt kitörő örömmel ünnepelték. Még a kis gyerekek és a vén anyókák is körülözönlötték Mátyást. Az urak és a parasztok között ebben a boldogságban nem volt különbség. Üdvözölték királyukat, csókolták kezét, lábát, — ki hol érte. Mindenfelé úgy üdvözölték, mint Magyarország reménységét, a földkerekség gyönyörűségét, a haza megmentőjét, Pannonia üdvét.

Az ujjongó és örvendező tömeg között Mátyás nagy kegyességgel, leereszkedéssel és nyájassággal forgolódott, s ezzel a nép szívét csodálatos módon megnyerte magának. A népszerűséget, amelyet apja emlékezetének köszönhetett, nyájasságával és nyíltszívű jóindulatával még fokozta. Az egyiket testvérének, a másikat atyjának, a harmadikat anyjának, a negyediket húgának nevezte. Mindenkinek szívesen megengedte, hogy megölelje, megcsókolja őt. A katonák közt megnyerő szívélyességgel, vidám nyájassággal forgolódott; néha-néha azonban komoly szóval figyelmeztette őket az elkövetkező nehéz háborúkra, — de végülis a dicsőségszerzésről beszélt hozzájuk.

1