Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-03-01 / 3. szám
SZÓBA SE ÁLLJ VELE Visong neki is tán otthon gyermeke, s bóbiskol fókabajszú atyja, a gabonaszárat is tán megsimogatja — itt szóba se állj vele. Itt szóba se állj vele, mert árulás itt az a szó — otthon lehet a becsület embere, itt: gyilkos, elnyomó! Itt szóba se állj vele, ne is nézz rája, tán épp anyádba lőtt bele. Parancsra jött, semmiről sem tehet, lehet. De te iszonyú bűnt veszel magadra, hacsak egy pillanatra szóba állsz vele. Ülj a házad elé a padra, sétálj az utcán, húzódj a kapualjba, az emberek felé fordítsad arcod — de gyűlölet kapassa félre fejed, ha őt megpillantod. Hagyjad, hadd lássa, milyen is arcod rándulása: az őszinte undor moccanásait. Lezárt szádnak, behunyt szemednek is meg kell tanulni vallani. Másként tán víg cimborák lehetnétek, de most halálos vétek, ha ránevetsz — ha ránevetsz, bénuljon meg a szád, örökös vigyor merevüljön reád. Ha nem bolydul lelkedben többé, mikor már nem lő, nem lövet, hogy itt ül nyakadon: roskasszanak örökké mázsás malomkövek! Ha engeded, te lány, hogy simogasson, ne vállhasson belőled soha asszony, férfi boldog ne legyen veled — legszentebb vágyad gyöngyszemei széjjelperegjenek! Te asszony, ha ez megölelhet, csókjától rohadjon széjjel a tested. Ha kedves is volna szivének a gyermek, kisdededet hozzá ne engedd, édesanya. Számára itt fű se teremjen, menjen haza! De amíg itt terpeszkedik, szóba se állj vele. Szóba se állj vele, mert árulás itt a szó — otthon tán lehet becsületes, itt: gyilkos, elnyomó! Eörsi István. (Röpiratban terjesztve Budapesten 1958. november 8). A vonat fáradt prüszköléssel befutott az állomásra. — Nyirmadaras, egy perc! — hangzott a kalauz harsány hangja. Talán nem is a kalauz, hanem az ifjúság múltból csengő hangja muzsikálta az állomásnevet. Hirtelen felkapta puha nyúlszőrkalapját, könnyű felöltőjét a karjára vette és friss, ruganyos léptekkel szállt le a vonatról. Az állomáson rozoga kis parasztkonflisok álldogáltak. Egyikre felkapaszkodott. Bevitette magát a városba. Mintha ifjúsága aranyhintaján ringana vissza az emlékei színes ölelésébe. Észre sem vette, hogy a szegény, fáradt gebe milyen zökkenősen rázza a szekeret. Odafönn izzott a nyári ég kékje, mint a polgármester lányának szeme azon a kedves, nyári éjszakán. Azóta minden az ölébe hullott. A gazdagság beteljesedése veszi körül. Hirtelen, gyors léptekkel jött a szerencse. Nem is kellett sokat verekedni érte. A siker a léptei nyomába szegődött. ömlött a pénz a kezéhez. És ahova a pénze elért, virágzó vállalatok nőttek érintése nyomán. Amerika egyik leggazdagabb emberévé magasodott. Az idő ezüstbe mártotta a hollófürtöket, az élet zavartalan beteljesülése kissé fáradttá tette, de a kis ifjúkori vasárnapi svihákság kedvesen, derűsen élt az emlékei között. Vájjon mi lett Nyirmadarasból? Az utak mentén sivár, kopár földek. Egy árva kis patak csörgedezett. Üzletet, pénzt szimatoló szeme megakadt a sivárságon. Itt gyáraknak kellene államok, szép, büszke, magasba tornyosodó kéményeknek, amelyek gazdagságot, jólétet hirdetnek. Vájjon honnan jön ez 39
