Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-03-01 / 3. szám
nak baja ne legyen belőle s egy őrre ráijesztettek, hogy ha nem ad bőségesebb élelemadagokat a raboknak, őmaga vesz majd éhen, ha változik egyet újra a világ. Alaposan kifáradt Hustleman, mire ebben a borzalmas épületben letörleszthették a reája eső részt. Ott pihentek meg újra a háztetőn. Este volt már. Sötét, ködös. Az eső is szemetelt s odalent az utcalámpák elhagyottan virrasztották a szomorú várost, őrjános elővette a listát. — Hatot elvégeztünk — mondta — még nyolcszázötvenhat van hátra. Hustleman felnyögött. — Nem lehetne inkább visszacsinálni az egészet és elölről kezdeni újra, mondjuk, 1918-tól? Bár én még csak gyermek voltam akkor... Őrjános megrázta a fejét. — Sajnos nem lehet. Pedig sokan szívesen elcserélnék felelősségüket egy újrakezdéssel, nagyon sokan. Fáradt kisértetalak suhant el mellettük s tűnt el a szomszéd háztető mögött. Valahogy nagyon ismerős volt Hustleman elképedve bámult utána. — Tán nem...? — kérdezte dadogva — Tán nem ő is...? Hiszen már sok éve hogy meghalt! Nem, ez lehetetlen...! — Pedig ő volt, — bólintott őrjános komoran — s még sok-sok évig eltart, mig végez a listával. Az 6 listáján harmincmillió név volt.., j, I — Jóságos Isten... — nyöszörgött Hustleman elszörnyedve. — De ha végez vele, a világon újra béke lesz és rend — tette hozzá őrjános csöndesen. Aztán csak ültek a háztetőn szótlanul, sokáig, s hallgatták az esős éjszakában egy rabország fojtott sóhajtozását. A pokol sötétje elzárt minden égből sugárzó fényt. Füry Lajos: ÖRZSE RENDET CSINÁL — Aggyik csak abbú a mirgesbű, Jani bácsi, niköm is, meg a komáknak. így kezdődött minden szombat este Böröcze Józsefnél azóta, hogy a gyárban rendesen megkapta a fizetését és a sarki boltban beváltotta a csekket Ruhára, lakásra, ételre nem sokat költött, de annál többet a kocsmára. Tizedik éve már, hogy egyedül búslakodik, az asszony meg otthon a két gyerekkel. Küldi a csomagokat szaporán, de hát az nem minden. Az nem élet így: az asszony otthon Dörgicse- Akaliban, ő meg itt Amerikában Hiába próbálta kihozatni, nem ment. Az asszonyt nem engedték, mert ő úgy szökött meg, éppen mielőtt becsukták volna, most aztán az asszonyt is szemmel tartották otthon. A nagy búsulásában aztán Böröcze József néhány cimborával minden héten nekikeseredett ivott. Amit nehéz verejtékes munkával egész héten a kohóban megkeresett, a fizetnivalókon felüli maradékot eldanolta. Pedig sokszor éjszaka is dolgozott és szépen keresett. Az első pohár után megrázkódott, aztán csettintett a nyelvével. — Hát nem olyan jó, mint a mi szilvoriumunk, de hát ez is megteszi. A két ivótárs, mindakettő zalai, bólogatott hozzá. — No Jani bácsi, hát szomjaztat bennünket, tőccse mán mégöccör, ne sajnájja tőlünk. Kiegyenesítette az öt dollárost és magasra emelte a poharakat. Ezután az előkészítés után tértek át a borra, mert a magyar ember bort iszik. — Jani bácsi aggyik csak abuu a három emberes bor bú... Mindenki ismerte már a viccet, de azért Böröcze elmondta újból. — He, he, hát mér is három emberes bor ez, Jani bácsi? Az őszhajú Jani bácsi, megcsavarta kajla bajuszát. — Mongya, Jóska, hát mér három emberes. Böröcze József mosolygott a bajusza alatt. —• Hm, hát mifelénk otthun jó bor járja, osztán, ha valakinek nem jó a bora, arra szokjuk mondani, hogy három emberes, mert hogy négy ember köll hozzá. Körülnézett az ivóban, hogy figyelik-e? — Már úgy értem, hogy egy, aki issza, de úgy hogy két ember fogja, a negyedik meg tölti belé a bort. Nevettek. — No hoci azt a három emberes bort Jani bácsi a pult alól elővette a félgallonos californiai bort és a boros poharakat. Az első pohár után Böröcze megköszörülte a torkát, aztán szomorúan hajtotta le a fejét — Hát bizony szomorú ez az élet így, de hát micsinájjunk. Megint csak megtöltötték a poharakat és ittak. — Bizony szomorú a sorsunk, mint a kivert kutya az ember, csak vergődik, búslakodik, aztán egyszer csak felfordul. Megint ittak. — Mer ha legalább, az asszony itt véna... — De nincs. Megint ittak. Akkor aztán mikor Böröcze József kis nyomást érzett már a fejében, igazított egyet a nyakán, aztán az ivótársakhoz fordult. — Hát hogy is van az a híres nóta? Mosolygott a szemük, amikor egymásra néztek. Fenékig itták a bort, aztán megilletődve, megvárták, hogy Böröcze kezdje el. ...Szagos meggyfát nem mindenhun látni, Barna kisjányt nem könnyű taláni... Szépen nekikerekedett a nóta a kocsmában és szállt mint a füst keresztül az ablakon, el12
