Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)

1958-03-01 / 3. szám

MIKES UTOLSÓ LEVELE

gített, amikor még lehetett volna segíteni. S ez, amit itt láts, a te felelősséged.

Az ütések tompán puffantak s az áldozat sikoltozása megtöltötte a szűk pinceodut.

— Menjünk innen — hörögte Hustleman — akárhova, csak menjünk. Nem birom nézni.

De Örjáncs nem mozdult.

— Míg jóvá nem teszed, amit elkövettél, nem mehetünk sehova — jelentette ki.

— De hogyan tehessem jóvá? — jajgatott Hustleman — még kezem sincs, hogy védelmére kelhetnék ennek a szerencsétlennek!

—i Nekünk holtaknak más eszközeink vanni. — oktatta Őrjános — amit mi az élőknek mondunk, az gondolattá változik az agyukban. Próbáld meg.

— Te bitang kommunista, te! — üvöltött rá Hustleman a verőemberre — Reszkess attól a naptól, amikor Amerika megindul ellenetek! Amerika fölszabadítja az elnyomottakat!

Ahogy a szavak rendre, egymásután gyökeret vertek az agyában, az alacsonyhomlokú gorilla-forma legény abbahagyta a verést, és nehány pillanatig pislogva bámult maga elé. Aztán lassan kivörösödött a képe s dühösen felbődült:

— Maguk azt hitték, hogy Amerika majd segíteni fog maguknak, mi? Büdös ellenforradalmár disznók! így segít Amerika, ni!

Azzal durván belerúgott a cementpadlón vonagló emberroncsba.

— így semmire se megyünk — mondta őrjános — más módszer kell ide. Figyeld csak.

Azzal felszökött a megdühödött ember vállára és belesúgta a fülébe.

— Mit szólna Édesanyád, ha látna most? Mintha bunkóval verték volna főbe az embert, úgy tántorodott meg. Aztán csak állt ott és bután, esetten bámult maga elé. Őrjános pedig kalapálta tovább a lassan mozduló agyvelőt.

— Megseprüzne, úgy-e? Eldöngetne a laskasirítővel! Nem megmondta mindég, hogy jó fiú légy? Ne bántsd a kisebbeket, ne üldözd a gyöngéket és védteleneket, még az állatokat se kínozd, nemhogy embereket! Szemébe mernél-e nézni most?

Az ember szemei rémülten meredtek a földön fetrengóre.

— Én nem haragszom magára — nyögte szinte bocsánatkérőleg — ha maga azt hiszi, hogy nekem ez mulatság, akkor magának elment az esze. De mit tehetek mást, mondja meg? Ha én nem verem magát, engem dobnak börtönbe s engem vernek el minden nap! Hát mondja meg na, mit tehetek mást?

A véresarcú sovány fiatalember csodálkozva nézett föl reá onnan a fal mellől, szemében rémület és iszonyat villogott, de nem szólt, csak bámult. Őrjános szemmel láthatólag zavarban volt, mert nem tudta, hogy mit mondjon erre. Hustleman azonban gyorsan felszökött a tanácstalan verőlegény másik vállára és izgatottan súgta bele a fülébe.

Rodostó porában kuruc csontja csörren, s lelke szárnyal újra zágoni Mikesnek:

—“Édes Néném, hát már újra bujdosás van? S hol járnak véreink? Hol hálnak? Mit

esznek?Kuruc kardot régen elmarta a rozsda, s én se vagyok az már, aki régen voltam.

Nincs nekünk vezérünk, ki az élre állna, mióta a Nagyúr Kassán hever holtan.

Romokban az ország, csupa vér és pernye; csak az éjtszakában mozdulnak az árnyak, s Zágon felett, tudom, hogy a csillagok is olyan döbbenetes haloványan járnak.

Iti, hol a Marmara álmainknak mormol, én az új világhoz bizony már nem értek,

de hallom a jajszót, mely elhat a csontig, s megérzem a kínt is, mely olyan temérdek.

Nem vagyok egyedül a bujdosók közül, mert szerte a földön újra az én vérem

szaladgál hontalan... Magasságos Isten, minden magyarokra irgalmadat kérem!

Kulcsár Balázs,

%

— Mondd neki, hogy ordítson! Ha hallják odakint az ordítást, azt hiszik, hogy vered! Te nem kerülsz bajba s édesanyád is megbékül veled! Mondd neki, hogy ordítson!

Ahogy a gondolat rendre megfogant a fejében, az ember arca lassan földerült s még vigyorgott is.

— Ordítson! —■ mordult rá a rabra — Ordítson, mintha nyúznák, érti?

De a szerencsétlen fogoly nem értette, mert csak bámult.

— Nem érti, hülye? — förmedt rá a verőlegény gorombán — Ordítson, ahogy a torkán kifér! Nem vagyok én rossz ember, de ha az a parancsom, hogy verjem magát, hát mit tegyek? Ordítson hát, hogy az Isten áldja meg!

A fiatalember végre megértette, mert egyszerre csak éktelenül elkezdett ordítozni. Az ember elégedetten bólintott.

— Ez jó — mondta — csak csinálja egy darabig. Aztán amikor kiviszem innen, tegye magát, hogy elájult. De valahogy be ne áruljon, hallja-e, mert ha én emiatt bajba kerülök, magából ember többé nem lesz!

Azzal kényelmesen nekitámaszkodott a falnak, előkotort zsebéből egy gyűrött cigarettát s rágyújtott. A rab sikoltozása megtöltötte a pincét s a két ember vigyorogva nézett egymásra, mint a cinkosok.

— Jó munka — bólintott Őrjános — az első feladatta] elkészültünk. Gyerünk tovább.

Még két verőlegényt szelídítettek meg ezzel a módszerrel. Egy kihallgatótisztet megtanítottak arra, hogy miképen szerkessze meg a jegyzőkönyveket úgy, hogy se neki, se a rab11