Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)

1958-03-01 / 3. szám

Őrjános most már nem nevetett, csak a fejét csóválta.

— Pimasz vagy még mindég, János, akárcsak földi életedben voltál. Ennek köszönhetted a sikereidet, úgy-e? A “blöfföknek”, ahogy odalent mondták. Itt azonban másképpen van minden, János. Ezt meg kell tanulnod. Eddig jöhetsz csak, egyelőre, tovább nem.

— Miért nem? — mordult föl Hustleman — Ki mondja azt? Én amerikai újságíró vagyok, előttem minden kapu meg kell nyíljon. Még a túlvilág kapuja is!

De Őrjános csak rázta a fejét.

— Sajnálom, János, de nélkülem csak idáig jöhettél, ez a törvény. Innen együtt kell menjünk tovább.

— Hát akkor mozdulj, mire vársz! — förmedt rá Hustleman türelmetlenül, azonban Őrjános nem mozdult.

— Én viszont nem mehetek — felelte csöndesen, majdnem szomorúan.

— Miért nem?

— Mert nehéz vagyok a felelősségek súlyától, János, nem tudok emelkedni tőle. Minden tettedért a felelősség reám nehezült.

Hustleman elképedve és sértődötten meredt kényszerű társára.

— Az én tetteimért? Azokért magam vállaltam a felelősséget mindég s vállalom ezentúl is — hencegett — a te martirkodásodnak semmi értelme. Gyerünk. Majd én elmondom a magamét odafönt, ne félj. Ma demokrácia uralkodik a világban, érted? Nincs olyasmi, hogy az egyik fölmehet, a másik nem. Gyere. Mozogj.

Őrjános sóhajtott egyet s fölemelkedett a csillagzsámolyról. Abban a pillanatban süllyedni is kezdett. S mintha csak egymáshoz lettek volna láncolva, vele süllyedt Hustleman is, nyomban.

— Héj! Mi ez? — ijedt meg J. P. — Nem jó irányba megyünk!

— A felelősségek súlya — felelte Őrjános egykedvűen.

Egyre gyorsabban süllyedtek. Sűrűsödtek a ködök, a fényesség távolodott.

— Héj, álljunk meg, álljunk meg! Beszéljük meg a dolgot! — jajgatott Hustleman és kapkodni kezdett a csillagok felé, de nem volt keze s nem tudott megkapaszkodni bennük

— Mi lesz velünk?? Újra születünk? — akarta tudni.

— Nem — felelte Őrjános — nem születünk újra.

— Hát? — ijedt meg J. P. még jobban — Tán nem... nem a... pokolba?

— Nevezheted, ahogy akarod, János. A felelősségekkel szembe nézünk s amit elrontottál, kijavit.uk. Ez a törvény.

Valahonnan elővett egy listát s megmutatta. Hosszú lista volt.

— Nyolcszázhatvankét helyre kell menjünk — mondta Őrjános — ennyi a reád eső rész.

— Lehetetlen! — nyögött föl Hustleman elszörnyedve — nem mondom, hogy nem követtem el hibát itt-ott, de nem ennyit! Ez csalási Igazságtalanság!

— Ebből harminchárom a közvetlen felelősség — magyarázta Őrjános rendületlenül — a többi közvetett felelősség, János. Nem te voltál-e egyike azoknak, akik annak idején meghirdettétek a kollektiv felelősség tanát? Hát ez is valami olyasmi, látod.

—• Valami tévedés kell legyen itt — rimánkodott Hustleman — hiszen én csak újságíró voltam, más semmi!

A színes csillagok elmaradtak. Sötét, fekete felhők között zuhantak.

—• Nem egyike voltál azoknak — kérdezte Őrjános csöndesen — kik azzal dicsekedtek odalent, hogy Amerika népe úgy gondolkodik, ahogy ők akarják, hogy gondolkodjon, úgy érez, ahogy ők akarják, hogy érezzen s úgy cselekszik, ahogy ők akarják, hogy cselekedjen? Nem egyike voltál azoknak, akik kezetekben tartottátok a közvéleményt? Nos, a politikusok úgy cselekedtek, ahogy a közvélemény kívánta tőlük s az ember milliónak a sorsával játszottak. Milliók szenvednek emiatt, János, s amíg szenvedésük meg nem szűnik, addig a ti számotokra elérhetetlen a túlvilági fény. Ez a kollektiv felelősség, János.

ft '

Hustleman tiltakozni akart, de abban a pillanatban nagyot suppantak egy háztetőn. Városban voltak, de ez a város nem volt sem New York, sem Chicago, sem egyike azoknak a jólismert városoknak, melyekre Hustleman hirtelenjében vissza tudott emlékezni.

— Hol vagyunk? — kérdezte kíváncsian.

— Magyarországon — felelte őrjános.

— Hol? — riadt meg Hustleman — Mit keresünk mi itt?

—• A felelősség nyomát — felelte Őrjános, szárazon — itt van belőlük a legtöbb.

— De hiszen én csak kétszer voltam itt életemben! — berzenkedett Hustleman — Akkor is csak nehány napra!

Őrjános a listára nézett.

— Mégis háromszáztizenhatszor írtál és negyvenkétszer beszéltél a rádióban Magyarországról és a magyar népről — olvasta fejére a multat — anélkül, hogy ismerted volna az igazságot. Gyere, hadd mutassam meg, mi származott ebből.

Azzal már süllyedtek is tovább, alá az épületbe, egészen le a pincéig. Az épület tele volt sovány, rongyos rabokkal s lent a pincében egy hentesformájú verőlegény gummibottal ütlegelt egy vézna, sikoltozó fiatalembert.

— Teremtő Isten! — szörnyedt el Hustleman — Mi történik itt? Hiszen ez embertelenség!

— Hogyan is jelentetted, amikor visszaérkeztél Magyarországról, ahova sajtómegfigyelőnek küldtek volt? — emlékeztette Őrjános — A felszabadító vörös hadsereg békét, igazságot és emberi jogokat hozott a magyar népnek... Amerika elhitte neked ezt, János. Senki se self)