Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-03-01 / 3. szám
Wem Albert: HATODIK DIMENSIO John P. Hustleman megszokott mozdulattal nyúlt zsebébe a szivar után s lába ugyanakkor kissé jobban ránehezedett a gázpedálra. A pompás gépkocsi előre lendült a város széles utcáján s megelőzött egy egész sor lassan haladó járművet. Hustleman megelégedett érzéssel dőlt hátra a puha ülésen. Minden oka megvolt, hogy elégedett legyen, ötvenéves volt, gazdag, tekintélyes és újra megelőzött másokat. Ismertnevű újságíró volt, fontos személyiség, kinek jussa van ahhoz, hogy másokat megelőzzön, akár az utcán, akár az élet egyéb szinterein. Míg jobbjával a szivargyújtó után nyúlt, balja keményen tartotta a kormánykereket s gépiesen mozdított egyet rajta, hogy megelőzzön egy butorszállító kocsit. Egy pillanatra le kellett vegye szemét az utcáról, hogy a gyújtó vörösen izzó végét hozzá érinthesse a szivarjához. A második pöffentésre már illatos kék füst jött a szivarból s ugyanakkor valahol valami iszonyú nagyot reccsent, a világ megrázkódott körülötte s keze még el se engedte a gyújtót, máris ott úszott Hustleman valahol a ködös, párás semmiben. Piros, zöld, kék, narancssárga csillagok táncoltak körülötte, furcsán, rendetlenül s valahol ködökön, párákon, csillagokon túl rejtelmes fényesség sugárzott nagyon messziről, őt pedig vitte valami láthatatlan áramlat a fényesség felé, mely egyre szebb lett, egyre melegebb, egyre kívánatosabb. Akkora nagy volt benne a vágyakozás a fényesség után, hogy teljesen megfeledkezett arról a Hustlemanról, aki nehány pillanattal azelőtt még ott száguldott a gépkocsiban, hogy mindenkit megelőzve eljusson valahova, ahova eljutni mérhetetlenül fontosnak látszott. Hirtelen azonban megpillantott valakit, aki ismeretlen volt s valamiképen mégis félelmesen ismerős. Ez a valaki ott ült kényelmesen egy zsámolyformájú csillagon s fölemelte a kezét. Mintha parancs lett volna ez a mozdulat: a fényesség felé sodró áramlat azonnal megszűnt s Hustleman ott lebegett mozdulatlanul a semmiben. — Hát megelőzted önmagadat, János? — kérdezte az ismeretlen ismerős mosolyogva. Hustleman megrázkódott, mint aki álomból ébred. Megszokott mozdulattal nyúlt a szájában lévő szivar után, s ijedten döbbent rá, hogy nincs keze, amit fölemelhetett volna Szivar se volt a szájában. Szája se volt. Semmi se volt, amit úgy ismert addig, mint sajátmaga Hustlemant. Semmi. — Mi ez? — kérdezte ijedten. — Mi történik itt? Ez lehetetlenség! Ilyesmi nincs! Az ismeretlen ismerős ott a zsámolyon elnevette magát. — Addig előztél másoKat, míg magadat is megelőzted, ez történt. — Meghaltam? — hökkent meg Hustleman. — Ühüm, — bólintott kedélyesen a másik. — Ez lehetetlen — tiltakozott Hustleman — velem ilyesmi nem történhetik! Nekem rengeteg dolgom van! Én fontos személy vagyok! Én... — Izgága halott vagy, barátom János, semmi egyéb — vigyorgott rá az ismerős ismeretlen, majd elkomolyodott. — De abban az egyben igazad van, hogy sok a dolgod, ebben nagyon is igazad van. Hustleman egy pillanatig rettenetesen sajnálta magát, de aztán újra ágaskodni kezdett benne a kiutat kereső önérzet. — Először is ki vagy te? — kérdezte gőgösen. — S ki hatalmazott föl arra, hogy ilyen képtelen információkat adj? Mindez képtelenség. Külömben is, hogy merészeltél megállítani, amikor útban voltam valahova? Én J. P. Hustleman vagyok! Az idegen csak mosolygott. — Engem nem ijesztesz meg ezzel — felelte szelíden — mert én is J. P. Hustleman vagyok. A te neved János, az enyém őrjános. Emberi szóval lelkiismeretnek is neveznek. — Nem értem — hebegte J. P. — hogyan lehetsz te Hustleman, amikor én vagyok Hustliman? Itt valami szélhámosság kell legyen! Őrjános ott a csillagzsámolyon sóhajtva csóválta meg a fejét. — Nem is emlékszel már reám, úgy-e? Pedig gyermekkorodban még jóbarátok voltunk. Én húztalak vissza az ablakpárkányról, miután anyád megtiltotta, hogy lovagolj rajta. Én fogtam meg a kezedet, amikor cukrot akartál lopni a dobozból. Később is, amikor leckét kellett tanulni, én beszéltelek reá, hogy végezd el a feladatokat. Együtt voltunk azután is, János. De te egyre ritkábban hallgattál reám. Mikor aztán személyi sikereid elvakítottak, megfeledkeztél rólam végleg. Nem volt időd, hogy megláss és szavamra figyelj. — Nem értem, miről beszélsz — mondta Hustleman bizonytalanul — külömben is, nincs értelme, hogy arról beszéljünk, ami eltelt. Ha meghaltam, meghaltam, ezen nem lehet segíteni. Az a fényesség ott messze bizonyára a túlvilág. Ott majd újra kezdek mindent . Indulni akart tovább a fényesség felé, de döbbenve vette észre, hogy nincsen lába. Az áramlat pedig, ami idáig hozta volt, mintha megszűnt volna véglegesen. — Mi ez? — kérdezte ingerülten — Ha meghaltam, akkor jussom van a túlvilághoz! Rendelkezz, hogy tovább vigyen ez a lift, vagy micsoda, ami idáig hozott! Őrjános úgy elkezdett nevetni, hogy majd lefordult a kicsi csillagról. — Mit nevetsz? — förmedt rá türelmetlenül Hustleman — Tedd, amit parancsoltam s ne töltsük az időt! 9
