Kárpát, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1958-02-01 / 2. szám
J. Finney: A SÁRGA LAP Tom Leman egy erős ív papírt rakott be az íróasztalán lévő kis hordozható írógépébe. “Házi jelentés” állt a papíron fent a jobb sarokban, pontosan alája gépelte az aznapi dátumot; utána egy pillantást vetett a gép mellett heverő, kissé összegyűrt sárga lapra, ami tele volt firkálva a saját kézírásával. “Meleg van itt” — morogta maga elé. Aztán meghallotta a szomszéd benyílóból a vasaló tompa zörejét és lelkiismeretfurdalása támadt, ahogy a feleségéire gondolt Felállt, a szoba ablakához lépett közvetlen az íróasztal mellett, és lebámult az őszi éjszakában a hat emelet mélységben elterülő utcára. Magas, sovány, feketehajú fiatalember volt, nadrágban és pulloverben. A tenyerét az alsó ablakkeret felső széléhez tette és felfelé nyomta. De az ablak, mint mindig, most is be volt dagadva és erősen meg kellett löknie, hogy egy keskeny nyílásnyira ki tudja nyitni. Halkan káromkodott és leporolta a kezét. De még most sem kezdett neki a munkának. Átment a szobán az előtér ajtajához és az ajtófélfához támaszkodva bekiáltott: — Clare? Mikor a felesége válaszolt, megkérdezte: — Tényleg mindegy neked, ha egyedül mész? — Igen. A hang kicsit tompán jött, Clare nyilván fejjel és vállal éppen a szekrényben volt. Aztán a magas sarkok kopogása hallatszott és végül megjelent a kis előtér másik végén az asszony pongyolában, amint éppen egy fülbevalót csatolt a fülébe. Rámosolygott, — karcsú szép, fiatal teremtés volt, világosbarna hajjal. — Sajnálom, ha nem látod ezt a filmet, hiszen annyira érdekelt. — Igen, persze, — megsimította a haját, — dehát be kell ezt fejeznem. Az asszony beleegyezően bólintott, aztán egy pillantással az írógépre az íróasztalon azt mondta: — Túl sokat dolgozol, Tom. Erre Tom elmosolyodott. — Ez majd nem fog téged zavarni, úgy-e, ha egyszer elég pénzünk lesz, és engem mint a zöldségkereskedelem királyát fognak ünnepelni? —• Persze, hogy nem, — ő is mosolygott és visszament a hálószobába, hogy befejezze az öltözködését. — Hét múlt pár perccel, — mondta aztán az asszony a karórájára pillantva, — éppen jókor érkezem az utolsó előadásra. Tom az előszobaszekrényhez lépett, hogy felsegítse feleségére a kabátot. Aztán megcsókolta, és egy pillanatig habozott, mialatt magához szorítva tartotta, hogy talán mégis el kellene neki is mennie vele; nem volt egész igaz, hogy neki ezen az estén mindenesetre dolgoznia kellett, csak szeretett volna. Volt egy egészen egyéni terve, amit az irodában még nem ismertek és amivel előhozakodhatott volna. Akkor csak hétfőn nézik át, gondolta megint magában, de ha holnap leadom, talán a hétvégén a főnök átolvassa az egészet... — Mulass jól, — mondta hangosan, kinyitotta az ajtót és érezte a gyengén padlóviaszszagú széláramot a folyosóról maga mellett beáramlani. Utánanézett az asszonynak, ahogy a lifthez ment és becsukta az ajtót. Mikor az ajtónyílás kisebb lett, a meleg levegőáram a folyosóról hirtelen erősebben húzott el mellette. Aztán hallotta, hogy az íróasztaláról a papírokat elfujta. Mikor megfordult, egy fehér papírlapot látott, amint lassú fordulattal leszállt a földre, mialatt egy másik sárga lap az ablak felé szállt. Nekiütközött az alsó ablakkeretnek és egy pillanatig ott megakadt. De mikor a huzat teljesen megszűnt, akkor a sárga lap hirtelen a külső ablakkeretre esett és onnan elrepült. Tom átrohant a szobám, megragadta az ablak szélét és felnyomta. Meglátta homályosan a sárga lapot kint a sötétben körülbelül egy méterre az ablak alatt a párkányon heverni. Egy gyenge szél lassan mindig odébb és odébb fújta a párkányon. Teljes erejéből nekinyomta magát az ablaknak, úgy hogy az végül is nagy zajjal lenyomódott. De a lapot már így sem érte el. Kihajolva az éjszakába látta azt lassan, félig a házfalnak nyomódva mindig tovább csúszni. A szomszéd lakás innenső szobája valamivel jobban kiugrott az utca felé, mint a sajátja. És a sötétben most már majdnem láthatatlan sárga lapot ez a kiugrás feltartóztatta. Csendesen feküdt a két fal által képződött sarokban, — jó öt méter távolságban, erősen a párkány sarokdiszítéséhez nyomódva. Tom az ablakban térdelt és egy teljes percig, vagy talán még tovább is bámulta a sárga lapot, abban a reményben, hogy majd lecsúszik onnan és lelibeg az utcára. De a lap nem mozdult. Akkor látta, hogy be van szorulva a kiképzett sarokdiszítés és a párkány közé. A kályha piszkálóvasára gondolt, aztán a seprűre, de aztán elvetette mindezeket. A lakásban semmi nem volt elég hosszú, hogy a lapot elérje. Nehezére esett felfogni, hogy elveszettnek kell tekintenie a lapot, igazán nevetséges volt az egész, halkan elkezdett káromkodni. Négy hosszú szombatdélutánon át állt önkiszolgáló üzletekben és számolta az embereket, akik bizonyos kirakott holmik mellett elmentek. Az erre vonatkozó számok voltak a sárga lapon. Szaklapok tömegéből szedett ki adatokat és számokat, munkájából és szabadidejéből lespórolt 42
