Kárpát, 1957 (Mutatvány szám)

1957 / Mutatvány szám

az ezernyi vacakot ami benne van. Pudertartó, pirosító, körömlakk, bélyegnagyságú zsebkendők, csattok, amulettek, csipeszek és hasonló iparcikkek között turkálnak.

Turcsinak a keze is csinos.

A cím nincs sehol. Leszaladnak a kabinjukba, hogy a bőröndjeiket is megnézzék.

Jóformájú lábai vannak Turcsinak.

Alig tűnnek el, Pista megszólal:

—• Te, ennek a Zsiráfnak nincs is olyan hosszú nyaka!

— Ha vak lennék, el is hinném. Szegény Péter biztosan vak, hogy ilyen menyasszonyt választott magának.

— Pocsék alak vagy. Általában igen kellemes jelenség és éppen olyan bajuszkája van, mint Sárinak.

—'Jó. Rendben van. A nyaka nem hosszú, észbontó bajuszkája van, mint a Végzet Aszszonyának, de miért fésüli lefelé a haját? Biztosan elálló, szőrös fülei vannak, vagy májfolt van a tarkóján.

Nem dicsérhetem tovább Zsiráfot, mert már jönnek vissza. Teljesen letörten.

—• Hat cédulára írtam fel a címet, —• mondja Zsiráf. — Mind a hatot beletettem a szürke kosztümöm zsebébe és pont azt hagytam otthon. Istenem, mi lesz most velünk?

Turcsi nem is tud szólni. Ijedten mered maga elé és a szája széle remeg.

Szép a szája is.

Pista a szemét meregeti, igyekszik a Zsiráf haja alá nézni; még a zsebkendőjét is leejti, hogy alulról nézhesse meg a nyakát. Keresi a májfoltot.

Közben a hajó kiköt és a várakozók közt meglátják Pétert. Zsiráf sírós hangon odavisít neki:

— Nagy baj van! Elvesztettük a maga címét és most nem fogunk odatalálni!

Szegény Péter elámul és nem érti.

— De Péter csak tudja, hogy hol laknak! — mondom nekik.

Turcsi megkönnyebbülten felnevet és elárulja magát:

—'Na látod, nem is olyan buta, mint mondtad!

Átvergődünk a vám- és útlevélvizsgálaton és megismerkedünk Péterrel. Egész rendes fiúnak látszik: nem éppen kitörő örömmel üdvözli a menyasszonyát. Lehet, hogy itt is az atyai szigor erőlteti a frigyet?

Gyorsan összebarátkozunk és közös tervet beszélünk meg estére. Pistát kihagyjuk belőle. Ö csak hadd melegedjék.

Ez a Péter nem is hülye: nem akar egyedül maradni Zsiráffal.

• * •

A Kaertnerstrassera megyünk, az Aranybárány fogadóba. Külön emeleten kérek magamnak szobát. Még egy emeleten sem akarok Pistával aludni.

Alig hozom magam rendbe, beállít Pista a szobámba.

— Siess, mindjárt dél van, elkésünk az ebédről.

—• Nem ebédelek! Lefekszem aludni.

— Te utolsó! Hagyod, hogy a barátod egyedül menjen az oroszlánbarlangba? És egyáltalán gondolkoztál már valami terven, hogy miképen szabadítasz meg?

—• Én gondolkozzam? Neked nincs semmiféle ötleted?

— Várom az előterjesztésedet.

— Ez erős! Elcipelsz engem Bécsbe, amikor otthon okosabban tölthettem volna el az ünnepeket; összekerültem miattad Zsiráffal, ebből Pesten meghívások lesznek, amikor éppen nem kívánom a társaságát és a tetejében még az “előterjesztésemet” várod! Mint egy miniszterelnök. Talán te törd a fejedet egy kicsit.

— Én még mindig azt tartom a legjobbnak, ha elhódítod előlem őt.

— Azt már nem! — (Miért jutott most Turcsi az eszembe?) — Inkább gondolkodni fogok. Te! Van egy ötletem! Mi lenne, ha Pétert női ruhába öltöztetnénk, a kellő helyeken jól kitömnénk és a régi jogaira hivatkozva beállítana a Hájbaba szüleihez? Azt mondaná, hogy te őt satöbbi... Tündéri szöveget állítok össze neki. Sikítva fogja a parókáját tépni és azt mondja majd: A gazember letiporta ártatlanságom rózsáit...

— Hülyébb vagy nálam, — dicsér meg Pista. — Ezt mind megírnák az apámnak és a többit már tudod.

—• Zord atyád kitekerné a nyakadat, amit én igen kellemes megoldásnak találok. Most pedig hagyj aludni.

Nagynehezen elmegy, de előbb szavamat veszi, hogy délután megkeresem őt a menyaszszonya szüleinél.

* * *

Minden rosszra elkészültem, de a valóság túltesz az elképzelésen. A bázis nagyon kövér, szemei dülledtek, keze izzad, haja csapzott, hosszú orra pedig a szájába lóg. Bemutatkozom.

— Mici vagyok, hihihi, — vihog, pedig sírnia kellene.

A mamája is kövér, a papáját Ödönnek hívják és nagy, tömött bajusza van. Biztosan bajuszkötővel alszik.

Szegény Pista! Egy ilyen családba belepottyanni és az életet leélni... Inkább a halál! Hopp, ez nem is rossz ötlet! Mi lenne, ha megmérgeznénk Micit? De nem hagy gondolkodni a drága, mert megszólal:

— Pifta már annyi fépet mondott magáról, hihihi.

Egek! Ez még pösze is ráadásul! Hol az a méreg, hadd rakjam a kávéjába!? Szegény Pista, mindenáron meg kell őt mentenem.

—* Elmefélte, hogy maga kifelé if tud kancsali tani, meg az öklét be tudja venni a fájába. Csinálja meg kérem, az én kedvemért!

45