Kárpát, 1957 (Mutatvány szám)
1957 / Mutatvány szám
NYIRÖ JÓZSEF: FONÓ A SZÉKELYEKNÉL (A nagy erdélyi iró utolsó alkotásai között foglal helyet ez a szinmű, melyet kevéssel a halála előtt írt. Eddig csak kéziratban volt meg, és most jelenik meg először nyomtatásban a magyar közönség számára. A mai számunkban a Hívogató Rigmus-t közöljük csak le, a teljes művet pedig a következő számban.) Hl VOGATÓ RIGMUS Két legény peckesen, virágos pálcával a kézben kimegy a függöny elé a színpad közepére és ahogyan otthon a lakodalmakra szokás, meghívja a közönséget. Tisztelt Vendégsereg: Hívogatok vagyunk. Hívunk, hívogatunk Szép Erdélyországba, annak is javába, Keleti sarkába, székelyek honába. Hol megszűnt az ének, ifjak és vének Szomorúan élnek, s csak az Isten tartja Markát a sok vérnek, Vérnek, verejtéknek. Sűrű lett az átok, Hiába Hargita, hiába Kárpátok, Csaba csillagát ja, székelyek igaza, Ellenség vesszején a végzetét futja. Ezerötszáz éve immár ez a sorsa. Hogy mi lesz a vége, Isten a tudója. A szegény székelyek ___ Aj’ — árva népének. BR.-k. tff Imádság és átok... És ti nem halljátok? Hogy mentse a fiát, segítségért kiált ■ A csíki, gyergyói, háromszéki havas, Marosszék, Udvarhely: Legyen immár tavasz, Feltámadás, élet, ami otthon maraszt, Újra virágos ág, Béke és szabadság! Halál ül a tájon, Sír a szó a szájon. Menekül a Maros, Olt és a Küküllő. Napból is kitörött a sok arany küllő. Költözik a madár, nem övé a határ, Lehullott az égből, ki a sorsát irta, Az Istenhez hordta Az a sok pacsirta. Szomorú a fenyő, Gyászol már az erdő. Elmúlt már fölötte az égnek kéksége, Elaludt a virág — úgy lehet — örökre. Arra is rásújtott a pusztulás ökle. A tüzből mi maradt, az is csak egy szikra, Ott töpreng fölötte a hűséges szikla: Mi az élet titka?... Idegen országba Hordják a rabságba, Aki felélessze, — ifjú vagy koros, — Minden út kifelé szomorú és poros, Jajszótól visszhangzik az Ojtozi-szoros. Marad a rémület: — Ki lesz holnap soros? ... Teremtő Istenünk, Te maradj meg nekünk!! 33
