Kisebbségi Sajtófókusz, 2017. július - Civitas Europica Centralis

2017-07-11

oldal | 12 2017. július 11. Ö Ö s s s s z z e e f f o o g g l l a a l l ó ó Budapesti V4­es csúcs: külügyi találkozó a futballstadionban ‍ Július elsején Magyarország vette át a visegrádi négyek országcsoport soros elnöki tiszt ét. A feladat komolynak t ű‍ nik annak függvényében, hogy az elmúlt hetekben egyre gyakrabban lehetett a V4­en belüli konfliktusokról olvasni. Például arról, hogy a Csehországot, Lengyelországot, Magyarországot és Szlovákiát magába foglaló együttm ű‍ ködés két c soportra szakadt: a Brüsszelben illiberálisnak számító lengyel –‍ magyar párosra, valamint az Ausztriával a közelmúltban Austerlitzben a slavkovi háromszög keretében ismét összeül ő‍ és egymást stratégiai partnerségükr ő‍ l biztosító cseh –‍ szlovák duóra. Utóbbi pár os Németország felé is fordulna a V4­ben tapasztalható lengyel –‍ magyar túlsúly következtében –‍ olvashattuk megannyi helyen, nem minden alap nélkül. Bohuslav Sobotka cseh kormányf ő‍ áprilisban arról beszélt, a visegrádiak nem egyformák, szlovák kollégája, Rob ert Fico pedig nemrég arról, hogy országa számára nem megfelel ő‍ élettér a V4. Mindezen bels ő‍ feszültségek látható jelei után kutattunk a magyar V4­elnökség els ő‍ külügyminiszteri, Ausztria, Horvátország és Szlovénia delegációjával b ő‍ vített találkozóján, amelyet hétf ő‍ n tartottak a F‍e‍r‍e‍n‍c‍v‍á‍r‍o‍s‍ ‍f‍u‍t‍b‍a‍l‍l‍s‍t‍a‍d‍i‍o‍n‍j‍á‍b‍a‍n‍ ‍…‍ ‍ ( https://mno.hu/ ) Hol bujk ál a háttérhatalom, avagy tényleg Soros György irányítja a világot? ‍ Nem történhetett volna meg a Brexit, ha a fináncoligarchia Soros György vezette árnyékkormánya irányítaná a világot, vélik a Maszol által megszólaltatott gazdasági szakemberek. A témának az ad ismét aktualitást, hogy Magyarország után már Romániában is csúcsra járatják a " sorosozást "‍.‍ ‍„‍ A világot a színfalak mögött egy elit családokból sz ő‍ tt, gondosan álcázott hálózat irányítja. ”‍ ‍K‍ö‍r‍ü‍l‍b‍e‍l‍ü‍l‍ ‍í‍g‍y‍ ‍f‍o‍g‍l‍a‍l‍h‍a‍t‍ó‍ ‍ö‍s‍s‍z‍e‍ ‍a‍ ‍g‍a‍z‍d‍a‍s‍á‍g‍i‍ ‍h‍á‍t‍t‍é‍r‍h‍a‍t‍a‍l‍o‍m‍m‍a‍l‍ kapcsolatos zavaros, sok pontban egymásnak is ellentmondó teóriák lényege. Néhány évvel ezel ő‍ tt a t é ma még kizárólag az összeesküvés elméletek obskurus világába tartozott, napjainkban azonban már több országban a kormányzati retorika visszatér ő‍ motívuma, az állítólagos gazdasági háttérhatalom az illet ő‍ államok minden bajáért felel ő‍ s univerzális b ű‍ n‍b‍a‍k‍ ‍…‍ ‍ ‍ ‍ P‍e‍n‍g‍ő‍ ‍Z‍o‍l‍t‍á‍n‍ ( http://www.maszol.ro/ ) V V é é l l e e m m é é n n y y , , p p u u b b l l i i c c i i s s z z t t i i k k a a , , i i n n t t e e r r j j ú ú , , b b l l o o g g 2 2 Veszélyes szövetségek ‍ „‍ Valóságos mesterm ű‍ az, amit Angela Merkel a G20­ak szombaton véget ért csúcstalálkozója során végrehajtott. Már csütörtök óta lázasan tárgyalt a résztvev ő‍ kkel azér t, hogy a hamburgi tanácskozássorozat ne fulladjon kudarcba, s sikerüljön minden résztvev ő‍ által aláírt zárónyilatkozatot kiadni. Ez létre is jött, igaz, kissé szokatlan módon. A dokumentumnak a klímavállalásokról szóló részébe az amerikai kifogásokat is b elevették, miközben egy zárónyilatkozat célja éppen az, hogy minden résztvev ő‍ magáévá tegye a közösen megfogalmazott célkit ű‍ zéseket. Lehet­e sikerr ő‍ l beszélni? Abból a szempontból mindenképpen, hogy megszületett a dokumentum. A G20­ban azonban túl sok lett az egó, az olyan politikus, aki a saját érdekeit tartja szem el ő‍ tt, s képtelen együttm ű‍ ködésben gondolkodni …‍ ”‍ ‍ ‍ ‍ Rónay Tamás ( http://nepszava.hu/ ) Rohanunk a forradalomba? ‍ „‍ Az, ami Hamburgban –‍ Németország egyik legliberálisabb városában –‍ a G20­ak tanácskozásai alatt zajlott, akkor is meggondolkodtató, ha közismert 2 a rovatban idézett írások nem feltétlenül tükrözik a szerkeszt ő‍ k álláspontját

Next

/
Thumbnails
Contents