Kisebbségi Sajtófókusz, 2016. október - Civitas Europica Centralis
2016-10-25
oldal | 12 2016. október 25. távol maradt, mert egyre jobb an zavarja a vezetés, amely a menekültkérdésben diktál az EUnak- szemlézte a külföldi sajtót, azon belül is a Süddeutsche Zeitung cikkét a Klubrádió A Die Welt azt írta: Orbán Viktort szemmel láthatólag idegesítette, hogy kifütyülték. Beszéd közben többször is felemelte a h angját, hogy elnyomja a több száz elégedetlenked ő sípszavát, illetve kórusát. Az ellentábor azt veti a szemére, hogy leépíti a demokráciát és ily módon gúnyt ű z a forradalom emlékéb ő l is. Összefüggésbe hozzák azzal is, hogy lehúzta a rolót a Népszabadság. A Kossuth téren helyenként összet ű zések is voltak a kormány hívei és ellenfelei között. Egy ismeretlen ököllel arcon ütötte a német nyelvterületen jól ismert történészt, Ungváry Krisztiánt . Az áldozat vérzett, de nem hagyta abba a fütyülést Financial Times: a magyar kormányf ő 56ra hivatkozva óvott attól, hogy az EU – szovjet mintára - modernkori birodalmat hozzon létre, ám Orbán Viktort bírálják, amiért úgy állítja be, mintha kormánya a befejezetlen forradalom örököse volna. Közben tüntet ő k füttyszóva l kísérték a beszédet, ami megint csak bizonyította az ország egyre keser ű bb megosztottságát. A megemlékezések egyébként az idén a fegyveres ellenállásra összpontosítottak, nem pedig a felkelés kommunista gondolkodású szellemi vezet ő ire. A bírálók kifogáso lják, hogy Orbán politikai célokból kisajátítja a történelmet, és csatlakoznak hozzájuk külföldi megfigyel ő k, akik riadtan figyelik a tekintélyelv ű fordulatot. Ungváry Krisztián történész, akit megsebesítettek a Kossuth téren, úgy értékeli, hogy a hatalom ellopja 56 emlékét, tönkreteszi a gazda ságot és ezzel árt az országnak … ( http://nepszava.hu/ ) Orbán Koszovóban is stadiont építene A jelek szerint a stadionépítések már meg sem állnak az ország határainál, s pénz van mindenre, ha fociról van szó. A zágrábi index.hr közlése szerint Orbán Viktor kormányf ő felajánlotta, hogy finanszírozza a Pristinában emelend ő Nemzeti Aréna építési kö ltségeit. A komplexumot a Groupama Aréna mintájára építenék. A koszovói f ő városban 12 hónapig tartanának az építkezések a magyar fél közlése szerint – írta a horvát internet es honlap ( http://nepszava.hu/ ) HORST SEEHOFER : ORBÁN VIKTOR A DEMOKRÁCIA TALAJÁN ÁLL Orbán Viktor magyar miniszterelnök „a demokrácia talaján áll ” – mondta Horst Seehofer bajor kormányf ő , a Keresztényszocialista Unió (CSU) elnöke egy hétf ő i interjúban. Angela Merkel német kancellár kormánya a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) nyomására megváltoztatta menekültpolitikáját, és a CSU a menekültpolitika gyakorlati oldalát tekintve valamenny i célját elérte a kancellárnál – mondta a bajor miniszterelnök, szintén a ZDF által sugárzott interjúban ( http://magyaridok.hu/ ) T T u u d d o o m m á á n n y y – – h h a a t t á á r r o o n n i i n n n n e e n n , , h h a a t t á á r r o o n n t t ú ú l l Adjon egy estét a tudománynak! Mikor gyanakodhat arra, hogy ön már internetfügg ő ? Honnan ered a rovásírás? Mi lehet a rejtélyes sötét anyag? Mi okozza az autizmust? Ha érdeklik a válaszok, illetve feltenné kérdéseit, jöjjön el a Magyar Tudomány Ünnepe el ő adásaira! Az Akadémiának kezdett ő l, azaz 1825ös alapításától fogva feladata, hogy ne csak m ű velje a tudományokat, de az eredményeket közvetítse is a nagyközönség felé. Egész évben ezt tesszük honlapunkon és rendezvényeinken, amelyek csúcspontja a novemberi, az egész országra kiterjed ő programsorozat, a Magyar Tudomány Ünnepe Dióhéjban a Magyar Tudomány Ünnepér ő l Az 1825ös pozsonyi országgy ű lésen november 3án