Kisebbségi Sajtófókusz, 2015. szeptember - Civitas Europica Centralis

2015-09-16

oldal | 11 2015. szeptember 16. helyettes államtitkára. A Söder horrorforgatókönyvei, Käßmann álszenteskedése című írásában Arno Frank Prőhle Gergely szerepléséről egyebek között kiemelte, hogy a helyettes államtitkár mutatta be a műsorban a "legjobb védekezést", amikor azt mondta, hogy a határait 1989-ben megnyitó Magyarország ugyanaz az ország, amely most az unió külső határát védi … (mti) Rontás  „Gyalázat, el nem múló szégyen, amelyet még a dédunokáink is érezni fognak e hónapok miatt, amelyek a tegnapi napon tetőztek. A kőszívű embertelenség, a nemzetközi jogi előírások iránti cinikus közöny és a rövidlátó, számító ostobaság üli torát Magyarország déli határán. A „menekültügyi eljárások” ócska színjátéka, az átvert menedékkérők, akikkel aláíratják, hogy illegálisan lépték át a határt, noha nem ezt tették, a tökéletes közöny az iránt, hogy Szerbia mit kezd ezzel a kezelhetetlen helyzettel, hogy mivé eszkalálódhat ez az egész, a román határszakaszra tervezett kerítés, fel sem lehet sorolni, hogy egyetlen rövid nap mennyi szégyenkeznivalót hozott nekünk. Az ENSZ menekültügyi főbiztosa ugyancsak tegnap arról tájékoztatott, hogy az idei migrációs krízis fő oka az Európába igyekvő szír menekültek számának megugrása volt, a Frontex európai határügynökség beszámolója szerint négyből hárman háború verte szírek voltak azok közül, akik a múlt hónapban a most lezárt balkáni útvonalra léptek …”

(nsz) Orbánnak igaza van – állítja az egyik legismertebb lengyel író  Orbán Viktornak igaza van: nincs szó semmiféle emigrációról, ez már maga a Nagy Népvándorlás – írta az egyik legismertebb lengyel kortárs író, Andrzej Stasiuk a  Tygodnik Powszechny című nagy presztízsű katolikus hetilapban (mno) Szent Pál vizsgáztat  „Látok a Népszava online-kiadásában egy szőke, viszonylag fiatal és viszonylag kulturáltan öltözött nőt, amint elgáncsol egy menekültként a „zöldhatáron” átjutott

embert, aki egy kisgyerekkel érkezik. Ez az országunk imázsára káros képsor már bejárta az egész világot. És hallgatom egyházam egyik püspökének nyilatkozatát, aki még a menekültek segítségét kérő római pápát is leintve fejti ki véleményét arról, hogy miért nem szabad beengedni a betolakodóknak nevezett menekülteket az ország területére. Utóbb a püspök elhatárolta magát korábbi kijelentéseitől, de talán eredetileg kellett volna pontosabban fogalmaznia, hogy ne lehessen „szívtelenséggel” megvádolni. Mondhatom, kétségbe vagyok esve. Úgy is mint magyar és úgy is mint keresztény. A szőke operatőr durva agressziója, a püspök kétértelmű, érzéketlen nyilatkozata erős kételyeket támaszt bennem azzal szemben, hogy Magyarország valóban része lesz, része lehet-e annak az Európának (mondhatnám így is: a nyugati keresztény civilizációnak), amelynek körébe oly állhatatosan törekszünk most már több mint ezer esztendeje. A hivatalban lévő kormányzat és a mögötte álló politikai osztály ezt a kívánságot nemzetstratégiai feladatként határozza meg. Nem is beszélve egyházamról, amely ennél természetesen többet kíván elérni, nem pusztán Európában, hanem a „keresztény Európában” szeretné kijelölni az ország és a nemzet

természetes helyét. Ez a dicstelen eseménysorozat éppen velünk, magyarokkal esik meg, akiknek igen gazdag és fájdalmas történelmi tapasztalatai vannak arról, hogy mit jelent elűzetni a szülőhazából, mit jelent a menekülés, mit jelent az otthontalanság. Történelmünk több mint ezer esztendején üt át folyamatosan ez a szomorú tapasztalat. A tatárjárás után, midőn egész vidékek lakosságának kellett elmenekülnie, a török hódoltság idején, midőn a történelmi ország egész tartományai (Erdély nagy része, a Délvidék) veszítette el magyar etnikai képét, a Rákócziszabadságharc vagy a negyvennyolcas függetlenségi háború veresége után, midőn, igaz, nem százezer számra menekültek el a Kárpát-medencéből magyarok, a politikai elit nagy részének azonban el kellett menekülnie. Vagy éppen az ötvenhatos forradalom veresége után, amikor közel kétszázezer honfitársunk szóródott szét a nagyvilágban. Tudnunk kell, és akik most a menekülők segítségére sietnek - tanárok, orvosok, papok, munkásemberek -, azok tudják is, hogy a hazájukból elüldözöttek valóban rászorulnak a felebaráti szeretetre …”

Pomogáts Béla (nszv)