Kisebbségi Sajtófókusz, 2015. szeptember - Civitas Europica Centralis
2015-09-12
oldal | 27 2015. szeptember 12. szerint az Egyesült Államoknak ugyanannyi menekültet kellene befogadnia, mint Európának. Az európai migrációs válságnak nemcsak a tüneteit kell kezelni, hanem komolyan és fenntartható módon fel kell lépni a szabad társadalmak megteremtése érdekében, amelyben az emberek meg akarnak maradni, és ahol piacgazdaság, tulajdonjog, jogállamiság, sajtószabadság, független bíróság és felelős demokratikus folyamatok vannak – írta Steve Hilton a The New York Times című amerikai napilap online kiadásában megjelent vendégkommentárjában. David Cameron brit miniszterelnök magyar származású volt tanácsadója, a Crowdpac politikai adattechnológiai cég alapító vezérigazgatója szerint Washingtonnak szerinte most van lehetősége arra, hogy kijelentse: "Erkölcsi felelősségünk segíteni. Ezért az Egyesült Államok ugyanannyi menekültet fogad be, mint Európa: nem csupán ezreket, hanem százezreket." Hilton rámutatott, hogy "finoman szólva igazságtalan Magyarországot elítélni a migránsokkal szembeni érzéketlen – sőt, rasszista – bánásmódért, amikor az elítélőnek messze nagyobb a felelőssége a válságért." "Igen, Amerika, rólad beszélek" – tette hozzá a Ki a felelős a menekültekért? című írásában … ( http://www.vajma.info/ ) C C i i k k k k e e k k A román külügyminisztert kéri az EMNP, hogy kezdeményezze a román-magyar alapszerződés módosítását Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: Kolozsvár, 2015. szeptember 10., csütörtök (MTI) - Levélben kéri Bogdan Aurescu román külügyminisztert az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), hogy kezdeményezze a román-magyar alapszerződés módosítását. Minderről Szilágyi Zsolt EMNP-elnök számolt be egy csütörtöki kolozsvári sajtótájékoztatón. Elmondta, az Európára nehezedő migrációs nyomás miatt minden eddiginél nagyobb szükség van a térség országainak együttműködésére. Szerinte a román-magyar kapcsolatokban új bizalmi viszonyt kell kialakítani, ez pedig csak úgy lehetséges, ha a román kormány megváltoztatja Erdélyre és a magyarságra vonatkozó politikáját. Az EMNP szerint a kisebbségek kulturális autonómiához és területi autonómiához való jogát kellene beilleszteni a szerződésbe, és hivatkozni kellene azokra az ajánlásokra, amelyeket az Európa Tanács e tárgyban fogadott el az alapszerződés 1996-os aláírása óta. Szilágyi Zsolt szövegszerű javaslatot is tett az alapszerződés kiegészítésére. Eszerint a dokumentumnak a kisebbségekre vonatkozó 15. paragrafusának a 2. bekezdését kellene kiegészíteni azzal, hogy a kisebbségekhez tartozó személyeknek - ha politikai szervezeteik megfogalmazzák az igényt - joguk van "a személyi elvű (kulturális) autonómia, illetve azokban a régiókban, ahol számbeli többséget alkotnak, a sajátos jogállású regionális autonómia közigazgatási intézményrendszerének létrehozására és az ország jogrendjébe való szerves beépítésére a pozitív európai gyakorlat szerint". Az EMNP azt javasolja továbbá, hogy az alapszerződés mellékletében felsorolt nemzetközi dokumentumok sora egészüljön ki az Európa Tanács parlamenti közgyűlése által elfogadott két dokumentummal: a Grossjelentésen alapuló 1334/2002-es, és a Kalmár-jelentésen alapuló 1995/2014-es ajánlással. A párt szerint "bizalomerősítő jelentőséggel bírna" ugyanakkor, ha az alapszerződés szövegéből kikerülne az "az erdélyi magyarok számára megalázó, és a román nemzetpolitikát negatívan minősítő lábjegyzet, mely az ET 1201/1993as ajánlását értelmezi egyoldalúan". Az ET 1201-es ajánlásának a 11. cikkelye előírja: "azokban a körzetekben, ahol egy nemzeti kisebbséghez tartozó személyek többséget alkotnak ezen személyeknek jogukban áll, hogy sajátos történelmi és területi helyzetüknek megfelelő és az állam nemzeti törvénykezésével összhangban álló helyi vagy autonóm közigazgatási szervekkel vagy különleges státusszal rendelkezzenek". Az ajánlás azzal a lábjegyzettel került be a román-magyar alapszerződés függelékei közé, hogy "a Szerződő Felek egyetértenek abban, hogy az 1201-es ajánlás nem hivatkozik a kollektív jogokra, és nem kötelezi a Feleket arra, hogy az említett személyek számára biztosítsák a jogot az etnikai alapú területi autonómia speciális státusára".