Kisebbségi Sajtófókusz, 2015. február - Civitas Europica Centralis
2015-02-18
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) H1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. +3630 904 616 4, http://www.cecid.net/ admin@cecid.net 2015. FEBRUÁR 18. 15 A szabadságharcos, „Európa erős embere”, a „bátorság élő szobra” végighallgatta, amint Putyin az ukránokat vádolta meg a háborúért, és volt képe bányászoknak meg traktoristáknak mondani az állig felfegyverzett és orosz reguláris csapatokkal megtámogatott szeparatistákat. A magyar kormányfőnek az arcizma sem rezdült, amikor vendége megadásra szólította fel a Debalcevénél bekerített, hazájukat védő ukrán katonákat. Nem említette Ukrajna területének sérthetetlenségét, a szomszédos ország szuverenitását. Nem hozta szóba az Európai Unió és a NATO aggodalmait, az ukrajnai harcok áldozatait, a milliónyi menekültet. Ha rajta múlik, ki sem ejti a száján Ukrajna nevét, előbb hozta szóba a húsfeldolgozókat, mint a konfliktust …” (Nsz) Újfajta szolidaritások „Magyarországon nincsenek komolyabb muszlim csoportok. S a szabad szó mint olyan is inkább absztrakció. Ezért a párizsi merényletek néhány hét után már láthatóan senkit nem érdekelnek. A történetet a magyar publicisztika leírta. Kész. A vita első hulláma a merényletek utáni hetekben a világban egy fokig érthetően abszolutizálta, a szabadság új hőseiként vezette elő az újságíró áldozatokat. A felvilágosodás utolsó képviselőiről, a francia forradalom republikánus hagyományai mellett kitartókról vagy azokat saját életük feláldozásával abszolutizálókról beszélt. Voltak, akik azért óvatosan mondogatták, hogy mások hitét és prófétáit is tiszteletben kellene tartani úgy, ahogy ők kívánnák. Tulajdonképpen e „megértő” multikultipártiakat a „bátorságpártiak” jobbik esetben konzervatívoknak, a rosszabban gyáváknak, sőt a demokrácia alapértékeit tagadóknak nevezték. Voltak, akik mindezt túlpörgetve valamilyen utópikus liberalizmus nevében azt magyarázták, hogy a globalizált világban nem lehet mindenki érzékenységére tekintettel lenni, sem mi a másokéra, sem mások a miénkre. E tudatos érzéketlenség nélkül nem működik az újfajta együttélés. Végül is jobb, ha belátjuk, hogy nem foghatjuk teljesen vissza magunkat. Egyes pontokon másokat továbbra is sérteni fogunk egészen addig, amíg hozzánk nem szoknak. Ha közben rólunk is hasonlóan beszélnek, felnőttként mi már úgyis csak röhögünk. Így lesz majd egyszer kerek a világ. A viták időzítése nem véletlen. A multikulti modelljei nincsenek készen. Az összes érdekelt most szeretne magának elfogadható játéktereket kialkudni …” Tamás Pál (Nsz) Mozgástér „Régen volt, legalábbis a politikai emlékezet rövid voltához képest. Még 2010ben történt, hogy az 1956 és 1989 lélektani terhén úrrá levő Orbán Viktor a kormányzati felelősség tudatában elzarándokolt Moszkvába, és meghívta Budapestre az akkor átmenetileg éppen miniszterelnök Vlagyimir Putyint. A hazai baloldal irigykedett, s titokban abban reménykedett, hogy újraélednek a magyar jobboldal fóbiái, így ha a hatalmat el is vesztette, legalább az orosz kapcsolatok feletti kizárólagos ellenőrzését megőrizheti. Ám ez hiú ábránd volt, s nem utolsósorban e csalódottságból táplálkozik a ma a látogatás kapcsán mindkét tárgyaló félre rázúduló, haraggal vegyes gyűlölet. Természetesen nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy az elmúlt egy évben alapvetően megváltozott a nemzetközi helyzet, ezen belül az euroatlanti szövetségi rendszer viszonya Oroszországhoz. De aki nem borult az elmúlt egy évben kétséges kalandokba bonyolódó Moszkva karjaiba, annak most nem is nagyon kell hátralépnie, de nem kell részt vennie Putyin és Oroszország démonizálásában sem. S bizony, nem Orbán Viktor hívta a házába az orosz elnököt, eddig még kiskutyát sem ajándékozott neki, s egy látogatás kedvéért még a felszabadítást sem köszönte meg neki. Ismeri ugyanakkor a térképet, s jól látja, hogy Oroszország itt van majdnem a szomszédunkban, és ha remélhetőleg csökkenő mértékben is, de még sokáig függ az energiabiztonságunk Moszkvától …” Stier Gábor (MNO)
