Kisebbségi Sajtófókusz, 2014. augusztus - Civitas Europica Centralis

2014-08-02

 A közös nevezők keresése elemi érdekünk  Pásztor István: A vajdasági magyar közösség élen jár jövőjének elgondolása, jövőépítő projektumainak kidolgozottsága szempontjából  A múlt héten lezajlott az idei nyári szabadegyetem Tusnádfürdőn, mely számos, a nemzetpolitikával kapcsolatos vitafórumnak is helyt adott. Alkalom volt ez arra is, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel, a Fidesz elnökével találkozzon Pásztor István, a Tartományi Képviselőház elnöke, a Vajdasági Magyar Szövetség vezetője. Megállapodtak a fejlesztéspolitika legfontosabb kérdéseiben, és a támogatandó projektumok lebonyolításában. Beszélgetésünk elején magáról a találkozót lehetővé tevő alkalomról kérdeztük Pásztor Istvánt (Magyar Szó)  Kinevezték az első közjegyzőket  A közjegyzőkről szóló törvény értelmében, a pályázatot levezetett minisztériumi bizottság javaslatára Nikola Selaković igazságügyi miniszter pénteken 94 közjegyzőt nevezett ki, akik 37 alapfokú bírósággal rendelkező körzetben végzik majd feladataikat. A hírről a minisztérium közleményben számolt be (Magyar Szó)  Miért csak a szerb oldal tölthető ki?  A zentai községi képviselő-testület július 24-én megtartott ülésén felmerült a kérdés, hogy a községi közigazgatási hivatal helyi adóigazgatási alosztálya által kiadott, az adó, térítmény és illetékek megállapításával kapcsolatos végzéseknek miért csak a szerb nyelvű, cirill betűs oldalán szerepelnek az adófizető polgárok adatai és a kirótt adó, térítmény, illetve illeték összege, míg a végzés magyar nyelvű fordításában ugyanezen adatok nincsenek feltüntetve (Magyar Szó)  Mindenki másképp értékeli a kormány első száz napját  Csillagos ötösre vizsgázott a kormány megbízatásának első száz napjában, legalábbis a haladók vezette hatalmi koalíció szerint. Minden ígéretüket megvalósították, és folytatják az ország talpra állítását. Az ellenzék szerint viszont minősíthetetlen az, amit Aleksandar Vučić kormánya végzett, mivel a pártalapú munkahelyosztáson kívül semmit sem tett (Pannon RTV)  Dačić: Szerbia nem sújthatja szankcióval a nála erősebbet  Ivica Dačić szerb külügyminiszter szerint az ország politikája az ukrán helyzettel kapcsolatban nem változott. Arra szólítják fel az ukrán és az orosz elnököt, hogy minden erővel a helyzet békés megoldására törekedjenek (Pannon RTV)  A VMDP szerint súlyos helyzetbe kerülnek egyes médiaházak  A Vajdasági Magyar Demokrata Párt arra kéri a VMSZ parlamenti képviselőcsoportját, hogy ne szavazza meg a médiatörvényt (Pannon RTV)  Pásztor Bálint: Komoly garanciák vonatkoznak a magánosítandó kisebbségi médiára  A szerbiai parlament mai ülésén foglalkozik a három új médiatörvénnyel kapcsolatban beterjesztett módosításjavaslatokkal, s várhatóan hamarosan rábólint a sajtót érintő új rendelkezésekre. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) parlamenti frakcióvezetője a Vajdaság Ma hírportálnak nyilatkozva elmondta, pártjának tárgyalásai nyomán olyan kitételek és garanciák kerültek bele a törvényjavaslat szövegébe, amelyek garantálják a Szerbiában élő kisebbségek, így a vajdasági magyarság számára is a tájékoztatásra való jogok teljesülését. A frakcióvezető emlékeztetett, a VMSZ az elmúlt tíz évben azért harcolt, hogy az önkormányzati alapítású, kisebbségi nyelveken is tájékoztató médiumokat ne privatizálják, ennek a törekvésnek eredményeként sikerült 2007-ben megakadályozni például a Szabadkai Rádió meg a topolyai Tájékoztatási Közvállalat magánosítását. Hangsúlyozta, a médiaprivatizáció nem számít európai normának, számos uniós országban az állam tulajdonában van több médium, továbbá a zombori vagy a kúlai rádió 2007-es, rosszul végződő magánosítása is amellett szól, hogy a kisebbségi médiumokat nem kell privatizálni. Azért is síkra szállt a VMSZ, mondta el Pásztor, hogy a nemzeti tanácsok által alapított, társalapított KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC)  H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10..   +3630 904 6164, http://www.cecid.net/ admin@cecid.net  2014. AUGUSZTUS 3. 8

Next

/
Thumbnails
Contents