Kisebbségi Sajtófókusz, 2014. augusztus - Civitas Europica Centralis

2014-08-02

médiumok stabil állami pénzelésben részesülhessenek, mert meggyőződésük szerint csak ez garantálja működésüket, további fejlődésüket (Vajdaságma.info)  Száz nap: A kormányfő elismeréssel beszélt kormányáról  Aleksandar Vučić kormányfő ma kijelentette, elégedett kormánya elkötelezettségével, becsületességével és felelősségével, amely így az első száz napja alatt befektetési környezetet meg különösen azoknak a fiataloknak a foglalkoztatását biztosította, akiknek munkára volt szüksége (Vajdaságma.info)  Duna menti kultúrnap Bezdánban  Tizedik alkalommal szervezték meg Bezdánban a Hármas Találkozó elnevezést viselő hagyományos rendezvényt, a három szomszédos ország, Magyarország, Horvátország és Szerbia Duna menti régióinak találkozóját (Vajdaságma.info) Szlovénia Szlovénia  Mintagazdaság létrehozását tervezi a MMÖNK  A kislexikon szerint a mintagazdaság fogalom alatt a következő leírás található: a mintagazdaság mintaszerűen kezelt olyan gazdagság, amely a jövedelmező gazdálkodás szempontjából más gazdaságoknak mintául szolgálhat. A mintagazdaságok létrehozása nem számít új keletű dolognak, de mindenképpen új lesz a muravidéki magyarság körében. Egy mintagazdaság létrehozását tervezi a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség. A közösség elnöke, Horváth Ferenc vázolta fel az ezzel kapcsolatos terveket (MMR)  Megalakult, majd megválasztotta elnökét az új szlovén parlament  Ljubljanában ma tartotta alakuló ülését a szlovén országgyűlés, melynek elnöke dr. Milan Brglez lett. A szlovén himnusszal kezdődött az esemény, majd a parlamenti képviselőkhöz Janez Veber, az országgyűlés eddigi elnöke szólt. Őt Borut Pahor államelnök követte, aki gratulált a képviselőknek megválasztásukhoz, valamint beszéde során arra intette őket, hogy tegyenek meg minden tőlük telhetőt az ország jóléte, a polgárok bizalmának megőrzése érdekében. A képviselők megerősítették az összes, 90 képviselő mandátumát. Az országgyűlésben történtekről Bukovec Éva munkatársunk Göncz László nemzetiségi parlamenti képviselővel beszélgetett (MMR)  Államadósság a községi beruházásoknál  Több kétnyelvű oktatási intézmény esetében folynak felújítási munkálatok, amelyeknek zömét Lendva Község pénzeli. „Az állam azonban megfeledkezik kötelességéről”, emlékeztet mgr. Anton Balažek, Lendva Község polgármestere (MMR)  Munkajellegű látogatáson Jakab István, a magyar országgyűlés alelnöke  Jakab István, a magyar országgyűlés alelnöke tegnap munkajellegű látogatásra érkezett Lendvára. A Muravidéki Magyar Gazdák és Vállalkozók Egyesületének vendége volt. Jakab úr a magyarországi Misszió Tours által szervezett zarándoklat résztvevőjeként ma a magyarországi csoporttal folytatta útját az Isonzó-völgyébe. A magyar országgyűlés alelnöke egyike volt azoknak, akik kezdeményezték, és teljes támogatást nyújtottak a Muravidéki Magyar Gazdák és Vállalkozók Egyesületének megalapításához. A tegnapi munkajellegű megbeszélés témája az egyesület eddigi tevékenysége és tervei volt (MMR) Szlovákia Szlovákia  A polgármesterjelöltek többnyire maguk finanszírozzák kampányköltségeiket  A pártok közül csupán a Smer-SD, az SaS és a KDH támogatja anyagilag jelöltjeit (Paraméter.sk) KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC)  H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10..   +3630 904 6164, http://www.cecid.net/ admin@cecid.net  2014. AUGUSZTUS 3. 9

Next

/
Thumbnails
Contents