Kisebbségi Sajtófókusz, 2014. július - Civitas Europica Centralis

2014-07-07

Románia Románia   Kövér László: nincs már határon túli és határon inneni magyar ügy  Kövér László szerint nincs, és nem lehet többé határon túli és határon inneni magyar ügy. Az Országgyűlés elnöke az erdélyi Torockón a Duna Televízió Nonprofit Zrt. által létrehozott kulturális központ, a Duna-ház felavatásán mondott ünnepi beszédet. Kövér László hozzátette, a nemzet közjogi egyesítése után immár "csak egyetlen szerves magyar ügy létezik: a magyar megmaradás és gyarapodás ügye". A házelnök úgy vélte, a nemzet határokon átívelő egyesítése tulajdonképpen 1992-ben, a Duna Televízió létrehozásával kezdődött. Hozzátette, 2014-ben folytatódik a magyar állam négy évvel ezelőtt megkezdett újjáépítése, a magyar nemzet megerősítése. "Senki jogos érdekét nem sértjük, csak a magyarok érdekét erősítjük, védjük" - fogalmazott Kövér László. Az Országgyűlés elnöke szerint olyan idők járnak, amikor Budapesttől Torockóig szükség van a magyarok akaratának és erejének az összefogására. "Nemzetünk megerősítésében a magyarságnak szüksége van az erdélyi magyar életerőre, az erdélyi magyarságnak pedig szüksége van a magyar állam és a magyar társadalom támogatására azért, hogy szülőföldjén megőrizhesse és erősíthesse a magyar jövőt" - fogalmazott Kövér László (MTI)  RMDSZ-politika: újraprogramozás?  Egyegyetlen RMDSZ-vezető sem reagált még, de sokan mások gratuláltak Vass Leventének a június végi marosvásárhelyi „taburomboló” sajtótájékoztatón felvetettekhez. A vásárhelyi politikusnak a szövetséget megújító elképzelései vannak (Erdélyi Napló)  Felhívás  A Székely Szeretetszolgálat Alapítvány és Lukács Csaba újságíró a romániai rendszerváltozás 25. évfordulója alkalmából dokumentumfilmet készít a Ceauescuș-rendszer alatt a román–magyar zöldhatáron történt eseményekről (Erdélyi Napló)  Az RMDSZ ultimátumot adott Pontának  Három hónappal a hatalomra kerülése után a Ponta-kabinetből való távozását fontolgatja az RMDSZ: az alakulat elvárja, hogy Románia lépjen ki abból a perből, amely a Minority SafePack nevű kisebbségvédelmi kezdeményezés ügyében indult (Krónika)  Studium–Prospero – a marosvásárhelyi magyar felsőoktatásért  Magyarország Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumának valamint a Bethlen Gábor Alap támogatásával létesült a Studium–Prospero Központi Hivatal, amelynek ünnepélyes átadására szombaton került sor Marosvásárhelyen (Népújság)  Kiléphet az RMDSZ a kormányból  „Az RMDSZ elvárja, hogy Románia lépjen ki abból a perből, amely a Minority SafePack nevű kisebbségvédelmi kezdeményezés ügyében indult az Európai Unió bíróságán, ellenkező esetben fontolóra veszi a koalícióból való kilépését” – nyilatkozta szombaton Kelemen Hunor. Az RMDSZ elnöke, miniszterelnök-helyettes szerdán találkozik Victor Pontával az ügy tisztázása végett. Péntekre összehívták a Szövetségi Állandó Tanácsot (SZÁT) is (Szabadság)  Romániában 3,2 százalékos gazdasági növekedés várható  „A vártnál gyorsabb lesz a növekedés idén Kelet-Közép-Európában” - állapította meg a bécsi WIIW gazdaságkutató intézet csütörtökön közzétett elemzésében (Maszol.ro) KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC)  H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10..   +3630 904 6164, http://www.cecid.net/ admin@cecid.net  2014. JÚLIUS 7. 3

Next

/
Thumbnails
Contents