Kisebbségi Sajtófókusz, 2014. július - Civitas Europica Centralis

2014-07-07

Szerbia Szerbia  Megpróbáltunk élni a lehetőséggel  Dr. Korhecz Tamás: Az emberek ma már jól ismerik és nem keverik össze egyik politikai párttal sem az MNT-t  Négy évvel ezelőtt június 30-án alakult meg a június 6-án megtartott nemzeti tanácsi választásokon megválasztott Magyar Nemzeti Tanács. A vajdasági magyarság „parlamentjébe” 28 tag a Magyar Összefogás, 4 a Vajdasági Magyarként Európába, 1-1 tag pedig a Kézfogás a magyarságért, a Magyar Liga és a Magyar Remény Mozgalom listákról került. Nem sokkal később a tanács szakmaiságra építő végrehajtó szerve, a Közigazgatási Hivatal is megalakult (Magyar Szó)  Vučić szerint ő a leginkább támadott személy Szerbiában  Szerbia számára az a legfontosabb, hogy már visszafordíthatatlanul elindult az Európa felé vezető úton, jelentette ki Aleksandar Vučić kormányfő a német  Die Welt és a francia  Le Figaro lapoknak adott interjúiban. Vučić a német lapnak nyilatkozva leszögezte, Szerbiának sürgősen gazdasági és politikai reformokra van szüksége … (Vajdaságma.info)  Vučić számára a moszkvai látogatás a legnagyobb próbatétel?  Aleksandar Vučić szerb miniszterelnök moszkvai látogatásának fő témái Ukrajna kérdése, Szerbia EBESZ-elnöklése, valamint a tartozások lesznek, véli Dušan Janjić elemző. Szerinte a miniszerelnöknek komoly problémákat okoznak a felhalmozódott tartozások, amelyek kilátástalan helyzetbe sodorták … (Vajdaságma.info)  Pacsér: Véget ért a 17. Református Gyermek- és Ifjúsági Tábor  Tartalmas hetet tölthettek el azok a gyerekek, akik részt vettek a pacséri 17. Református Gyermek- és Ifjúsági táborban, amely ma táborzáró istentisztelettel és az elkészült munkák kiállításával zárult. Vajdaság nagy részéről és Kisújszállásról érkezett 115 gyermekkel, köztük negyven 3-7 éves korú aprósággal foglalkoztak (Vajdaságma.info)  Mit hoz az új munkatörvény?  A szerbiai parlament elé kerül hamarosan az új, a korábbihoz képest gyökeresen megváltoztatott munkatörvény, amely írói azt állítják, jelentősen javítani fog a szerbiai üzleti légkörön, idevonzza a befektetőket és új munkahelyeket eredményez. A törvényjavaslat bírálói szerint viszont az új törvény még olcsóbba teszi a munkát és tovább csökkenti a dolgozók jogait. A  Deutsche Welle összeállításában annak igyekezett utána járni, mi is vár ránk, amennyiben (s ez a parlamenti erőviszonyok ismeretében nem kétséges), elfogadják az új munkatörvényt (Vajdaságma.info) Horvátország Horvátország  Veszélyben a horvátországi magyar nyelvű oktatás  A kisebbségi parlamenti képviselők mai sajtótájékoztatójukon hívták fel a nyilvánosság és az illetékesek figyelmét a kisebbségi jogok súlyos megsértésére. A kisebbségi iskolákra is vonatkozó miniszteri határozat ellen tiltakoztak, amely nem teszi lehetővé a kis létszámú osztályok indítását. Sajtótájékoztatót tartottak az olasz, a magyar, a szerb, a bosnyák, a cseh és a roma kisebbségi képviselők. Az oktatási miniszter iskolai beiratkozással kapcsolatos határozatát kifogásolták. Hangot adtak elégedetlenségüknek, mivel véleményük szerint nem csak a törvénybe foglalt jogok megsértéséről van szó, hanem a kisebbségi oktatás teljes megszűnésének a veszélye is fennáll. Juhász Sándor szerint a minisztérium teljes mértékben veszélybe sodorta a magyar nyelvű oktatást, és ha továbbra is kiállnak a minimális osztálylétszám követelménye mellett, megszűnhet az egyetlen magyar nyelvű középiskolai oktatási központ Eszéken, azaz az KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC)  H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10..   +3630 904 6164, http://www.cecid.net/ admin@cecid.net  2014. JÚLIUS 7. 4

Next

/
Thumbnails
Contents