Kisebbségi Sajtófókusz, 2014. július - Civitas Europica Centralis
2014-07-05
Szlovénia Szlovénia A békés együttélésnek állítanak emlékművet A Lendva Községi Magyar Nemzeti Önkormányzati Közösség Tanácsa tegnap este rendkívüli ülésen döntött a Kultsár György szoborpályázatra beérkezett pályaművekről (MMR) Szlovákia Szlovákia Autóbalesetben meghalt Batta István Tragikus körülmények között július 4-én elhunyt Batta István, közéleti személyiség. Batta István Gömörben született 1955-ben, családjával Somorján élt. Főiskolai tanulmányait a brünni Mezőgazdasági Egyetemen, a budapesti ELTE-n, valamint a komáromi Selye János Egyetemen végezte el. Lelkész, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház szóvivője, külügyi tanácsnoka volt. Somorján működött segédlelkészként. A bársonyos forradalom idején az Együttélés mozgalom egyik meghatározó alakja. A mozgalom képviseletében 1990 és 1992 közt tagja a prágai Szövetségi Gyűlés Nemzetek Kamarájának. Közéleti személyiségként legutóbb az április 30-i Malina Hedviget támogató pozsonyi tiltakozó akción szólalt fel. Mint lelkész és zsinati tanácsnok az keresztyén egyház üzenetét adta át a demonstráció részvevőinek. Mint akkor elmondta: „A köz szolgái a köz uraivá váltak, ádáz urakká, akik előre tudják, mi az igaz, mi a helyes". Az év elején előadóként vett részt az Pro Futuro Hungarica polgári társulás szervezésében megtartott Innováció a szlovákiai magyar politikában szakmai konferencián … (Felvidék.ma) Üzentek a tanárok az új miniszternek A tanárok üzentek az új oktatási miniszternek, Peter Pellegrininek. Több pénzt követelnek az oktatásügynek, és magasabb fizetéseket is szeretnének. Az öt százalék nem elég (Bumm.sk) Hídverő Napok Madaron és Neszmélyen Idén is megrendezték hagyományos Hídverő Napok rendezvénysorozat, melyet Madar, és a Duna magyarországi oldalán fekvő Neszmély szervezett július első hétvégéjén (Felvidék.ma) MartFeszt nulladik napja - Esterházy és a nemzetpolitika jegyében A Martosi Szabadegyetem nulladik napja, július 9-e Esterházy János emlékének ápolása és a nemzetpolitika aktuális kérdéseinek megvitatása jegyében zajlik (Felvidék.ma) A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház pályázatai A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház keresi a megfelelő személyt a Diakóniai Központ igazgatói tisztének betöltésére, illetve a megüresedett szepsi lelkészi állás betöltésére (Felvidék.ma) Eldőlt, Czíria Attilát jelöli az MKP Komárom élére (Felvidék.ma) Megválasztották a kisebbségi bizottság új tagjait Nyilvánosságra hozták a Nemzeti és Etnikai Kisebbségek Bizottsága új tagjainak névsorát. A bizottság új tagjait pénteken választották meg 101 nemzetiségi szervezetet képviselői. A választásokon azok a nemzetiségi szervezetek is részt vettek, akik nem állítottak saját jelölteket, sem bizottsági tagoknak, sem póttagoknak. Bárdos Gyula, Masszi János, Szekeres Klaudia, Orosz Örs és Tokár Géza lett a Nemzeti és Etnikai Kisebbségek Bizottságának (VNMES) magyar tagja. A romák tíz jelöltje közül Ján Čonkát, Alexander Daškot, Agnesa Horváthovát és Vladimír Sendreit választották meg. Az ukránok négy jelöltje közül Pavol Bogdan és Roman Dohovič került ki győztesen. A roma és az ukrán kivételével a többi kisebbség jelöltjeinek száma megegyezett a KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. +3630 904 6164, http://www.cecid.net/ admin@cecid.net 2014. JÚLIUS 6. 9