Kisebbségi Sajtófókusz, 2014. július - Civitas Europica Centralis

2014-07-05

bizottságban az adott nemzetiség részére meghatározott helyekkel, így valamennyiüket megválasztották. A megválasztott jelöltek névsora és a közjegyző által hitelesített jegyzőkönyv a kisebbségi kormánybiztos hivatalának honlapján tekinthető meg. A megválasztott tagokat hivatalosan Mária Jedlíčková megbízott kisebbségügyi kormánybiztos nevezi majd ki (Hírek.sk)  Mit köszönhetünk Čaplovičnak?  Magyar nyelv idegen nyelvként való oktatása. Kevesebb egyetem és gimnazista, több szakmunkás. Racionalizáció. A fejpénzrendszer eltörlése. Osztályfinanszírozás. Kevesebb pénz a magániskoláknak. Ezt mind Dušan Čaplovič ígérte (Új Szó) Ukrajna Ukrajna   Németh Zsolt: Magyarország támogatja Ukrajna területi integritásának megőrzését  „Magyarország teljes mellszélességgel támogatja Ukrajna területi integritásának megőrzését” ­jelentette ki Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke szombaton Felsőszinevéren, a XXII. Kárpátaljai Nyári Szabadegyetemen tartott előadásában. A politikus hangsúlyozta: Magyarország kezdettől fogva, azaz 1991-től támogatja egy erős, független Ukrajna megteremtését, aminek különös jelentősége van a mostani bonyolult helyzetben. „Fontosnak tartjuk, hogy Ukrajna előrehaladjon az európai integrációs úton” - tette hozzá, megjegyezve, hogy Budapest üdvözli az Ukrajna és az Európai Unió közötti társulási megállapodás aláírását. Reményét fejezte ki, hogy az EU még az év végéig eltörli az Ukrajnával szembeni vízumkényszert. Kiemelte: Magyarország teljes mellszélességgel támogatja Ukrajna területi integritásának megőrzését. A kárpátaljai magyarsággal kapcsolatban fontosnak nevezte, hogy a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) még jelöltsége idején megállapodást kötött Petro Porosenko ukrán elnökkel. Úgy vélte, a hat pontból álló megállapodás teljes egészében lefedi a kárpátaljai magyarság érdekeit, és ezt Magyarország erőteljesen támogatja (MTI)  A közös gondolkodás egyre természetesebbé vált  „Az idén már 22. alkalommal megrendezett Kárpátaljai Nyári Szabadegyetem célja, hogy folyamatos párbeszéd legyen a nemzetpolitikával itthon foglalkozók és a határon túliak között” – mondta Répás Zsuzsanna. A rendezvény egyik szervezője szerint a közös gondolkodás az elmúlt négy évben egyre természetesebbé vált. Hozzátette: a határon túliak érdekében az Uniós fórumokon is sokat kell tenni (MNO)  Már valószínűtlen, hogy szétszakadjon Ukrajna  „Már valószínűtlen, hogy szétszakadjon Ukrajna” – mondta Gereben Ágnes, a posztszovjet régió szakértője a  Lánchíd Rádió Reggeli hírjárat című műsorában. Hozzátette: pár hónapja még nagy volt ennek a veszélye. Szerinte az ország egyben tartása az egész világ érdeke, emiatt a nyugati világ már nagyon kemény szankciókkal áll ki a védelmében, és Kijev sorra veri le az ellenállást (MNO)  Teljesen átalakulhat a kijevi kormány  Kiújultak a harcok Donyeckben és Luhanszkban, Angela Merkel német kancellár és Barack Obama amerikai elnök is a szakadárok leállítására szólította fel Moszkvát, az oroszok szerint ugyanakkor Amerika fegyverzi fel az ukrán hadsereget. „Eközben Kijevben tárgyalásokat kezdtek a kormány átalakításáról pénteken az ukrán parlamenti koalíció pártjainak frakciói” – közölte újságírókkal Vitalij Kovalcsuk, az Ütés frakcióvezetője (MNO) KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC)  H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10..   +3630 904 6164, http://www.cecid.net/ admin@cecid.net  2014. JÚLIUS 6. 10

Next

/
Thumbnails
Contents