Kisebbségi Sajtófókusz, 2014. július - Civitas Europica Centralis

2014-07-22

Szerbia Szerbia   Pásztor: jól haladnak a koalíciós tárgyalások  A Vajdaság Magyar Szövetség (VMSZ) és a Szerb Haladó Párt (SNS) közötti koalíciós tárgyalások jól haladnak, jelentette ki Pásztor István, a tartományi képviselőház és a VMSZ elnöke, s hozzátette, a következő napokban találkozik majd Aleksandar Vučić kormányfővel. Mindezt a belgrádi  Politikának adott interjújában jelentette ki (Nszv)  A legegyszerűbb persze lebontani a templomot  Leginkább önbizalomhiányban szenvedhet a délvidéki Nagybecskereki egyházmegye, amely ahol pap nélkül maradó templomot lát, bontásra ítél gazdag múltú, grandiózus vagy „csak” a határon túli közösségek számára igenis menthető, mentendő intézményeket. A Magyar Patrióták Közössége azonban nem hagyja ennyiben a dolgot, térképet készít a 100 főnél nagyobb, települési magyar szórványról, ahonnan nem téphető ki az egyházi közösség gyökere. Sorra bontják az állagában veszélyesnek, illetve teljesen elhagyottnak ítélt katolikus templomokat a Délvidéken, ráadásul egyházi utasításra … (MNO)  Több fontos téma is szóba kerül  Pásztor István, a VMSZ elnöke a  Politika napilapnak adott interjújában úgy nyilatkozott, a Szerb Haladó Párttal való koalíciós tárgyalások jól haladnak, legalábbis ami a megbeszélések tartalmát illeti, s amit csak ennyi idő alatt lehetett, azt meg is valósították. „Közzétettük a megállapodás szövegét, így mindenki ellenőrizheti is azt. Aleksandar Vučić kormányfővel a minap beszéltünk, és a napokban kellene találkoznunk. A beszélgetés egyik témája Vajdaság lesz, de ugyanígy az olyan fontos témák is szóba kerülnek majd, mint Palics fejlesztési projektumai, a szabadkai kerülőút, a szabadkai Népszínház építése vagy a médiatörvény-csomag” – mondta Pásztor (Magyar Szó)  Véget ért az idei MadT!  Tegnap Zentán véget ért a Magyar Amatőr Diákszínjátszók Tábora. A Vajdaság Magyar Művelődési Intézet és a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség által sorrendben hetedik alkalommal megrendezett színházi műhelymunkában a múlt hét folyamán hét oktató vezényletével öt csoportban harmincegy fiatal feszegette alkotói és kifejező képességeinek a határait (Magyar Szó)  MNT és érdekérvényesítés – lakossági fórum Moholon  „A Magyar Nemzeti Tanács és a szerbiai magyar politikai érdekérvényesítés napjainkban címmel tartottak lakossági fórumot hétfő délután Moholon. Az eseményt a VMSZ Ada községi és moholi helyi szervezete szervezte” – jelenti a  Vajdaság Ma hírportál (Pannon RTV)  Vučić: Alapos reformok várhatók a közvállalatokban  Több vállalatban lecserélik az igazgatókat augusztus 4-ig – jelentette be Aleksandar Vučić miniszterelnök (Pannon RTV)  Vučić: Igazgatóváltások, majd pályázatok következnek  Aleksandar Vučić miniszterelnök azt ígéri, hogy a közvállalatokban óriási és alapvető reformok lesznek, s augusztus 4-éig leváltják sok vállalat igazgatóját. „Óriási, alapvető változások lesznek. Nem mehetünk bele semmilyen intézkedésekbe és a pénzügyi konszolidációba, mert értelmetlen lenne, ha nem reformáljuk meg a közvállalatokat, ha nem oldjuk meg a szerkezetátalakításban lévő vállalatok problémáját, mert ezek fogják megenni mindazt, amit megtakarítunk” – mondta Vučić a  Blicnek adott interjúban. A miniszterelnök arról is beszámolt, hogy augusztus 4-e előtt sok közvállalat igazgatóját leváltják, s utódaikat pályázat alapján választják majd ki (Vajdaságma.info)  Putyin október 19-én Belgrádba látogat  A szerb főváros felszabadításának 70. évfordulójára rendezendő ünnepség alkalmából Belgrádba látogat Vlagyimir Putyin orosz államfő, írja a  Novosti. A lap szerint az orosz elnök és a szerbiai tisztségviselők újabb KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC)  H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10..   +3630 904 6164, http://www.cecid.net/ admin@cecid.net  2014. JÚLIUS 22. 7

Next

/
Thumbnails
Contents